CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum nem szavazatával azt a megállapodást utasította el, amelyet Horn Gyula Ion Iliescuval kötött. Mi erre mondtunk nemet, arra a tartalmilag gyenge és rendkívül hiányos megállapodásra, amelyet alapszerződésnek neveznek, amelyben az egyházi ingatlanok visszaadásától kezdve az oktatási problémákig nincs megoldva semmi, amelyben burkoltan ugyan, vagy közvetett módon, de benne van a kollektív jogokról való lemondás is. Ezt a megállapodást utasította el a Magyar Demokrata Fórum. Azt a megállapodást, azt az alapszerződést, amely a romániai magyarság akarata ellenére köttetett meg, az ő fejük felett köttetett meg, amelyre az RMDSZ Bukarestben mind a képviselőházban, mind a szenátusban elutasítással reagált tartózkodó és nemleges szavazataival. Mi ezt utasítottuk el a mai estén, a mai szavazás során, és egyáltalán nem azt a jövőt, ami reményeink szerint a magyar és a román nép között és a két ország között kedvezően fog alakulni, tekintettel a november 17-ei választásokra. Mi ezt üdvözöljük, és ennek semmi köze az elutasító, korábban ismertetett elutasító magatartásunkhoz.
Mi üdvözöljük Constatinescu elnök urat és üdvözöljük Ciorbea miniszterelnök úr kormányát, és bízunk abban, hogy azok a remények, amelyeket megfogalmaztunk itt ebben a Házban az elmúlt hat esztendőben, korábban konszenzus alapján, most pedig az ellenzéki padsorokból, meg fognak valósulni. Ebben hitünk szerint és reményeink szerint ez az új kormányzat partner lesz.
Éppen ezért elutasítandó és rendkívül veszélyes magatartás az, amikor az itteni, az alapszerződésre vonatkozó kifogásainkat és elutasító magatartásunkat összekeverik, összemossák az új román kormányzattal kapcsolatos magatartásunkkal, mert akik ilyen kijelentéseket tesznek, tisztelt képviselőtársaim, azok új feszültségeket okoznak, új feszültségeket rejtenek el akarva-akaratlanul is, és ezt a játékot, ezt az utat nem szabad folytatni. Azt az utat kell folytatni, amely az ellenzéki pártok részéről közelmúltban is megnyilatkozott és a jövőben is meg fog nyilatkozni az új román kormányzat iránt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a múltat szavaztuk le, és nem a jövőt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem