BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt 84 módosító és 12 kapcsolódó módosító javaslattal kívánt hozzájárulni egy jó törvény elfogadásához. Mi igazán komolyan vettük ezt a törvénytervezetet, hiszen ez több generációra meghatározhatja a Magyar Köztársaság területén és annak környezetében az élet minőségét és a környezeti állapotot.
Ezek a javaslataink csak részben kerültek elfogadásra. Azok a stratégiai jellegűek, amelyek egy jó törvény megalkotásához vezettek volna, megítélésünk szerint kimaradtak, illetve kapcsolódó módosítóként sem kerültek be a törvénybe.
Mi úgy láttuk, hogy Szalay képviselőtársam kimondott szavához kapcsolódva, ez a törvény egy privatizációt elősegítő célfüggvény ismeretében, annak céljának elérése érdekében született, nemzetközi egyezmények szóhasználatába csomagolva. Mi ennek a privatizációnak nem akarunk ellenállni. Hiszen valóban, tulajdonsemleges törvényt kell létrehozni. Azonban a több generációra kiható, a kárfelelősség kérdésében a Magyar Köztársaság állampolgáraira rendkívül nagy terhet rovó, a kárfelelősség kérdésében sok kérdést nyitva hagyó, az összemosó vonatkozásait, amikor a humán célú, a fűtőerőműre és az atomreaktorra vonatkozó törvényi megállapításokat egy fejezetben és egy pont alatt tárgyalja, az engedélyes és az alkalmazó felelősségét nem pontosan körülhatárolva és csak az engedélyesre helyezve a fő hangsúlyt, úgy gondoltuk, hogy ezt a törvényt nem szabad igen szavazatunkkal támogatni.
Hiányoljuk a törvényből a civil ellenőrzésnek és tájékoztatásnak a fokozott lehetőségeit, és kevésnek tartjuk a parlamenti ellenőrzést is egy olyan időszakban, amikor több évtizedre, esetleg több évszázadra is meghatározhatjuk a Magyar Köztársaság területén az atomreaktorok melléktermékeinek, salakanyagainak ma még nem ismert és nem megfelelő tárolását.
A Fidesz e nagy horderejű kérdésben nemmel szavazott. (Taps jobbról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem