KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselő úr! E tekintetben a következőt szeretném válaszolni. A népesség reprodukciójának helyzete olyan nemzeti sorskérdés, amelyet a mindenkori felelős politika méltóan kezel a kiemelten fontos, a jelent és jövőt alapvetően meghatározó tényezők között.
A probléma súlya és összetettsége ugyanakkor nem teszi azt lehetővé, hogy a demográfiai folyamatok érdemi befolyásolásának eszközei egy interpelláció keretében megtárgyalhatók legyenek. Erre számtalan kísérletet tett már a parlament is. Legutóbb éppen képviselő úr ugyanezen kérdésére dr. Kökény Mihály államtitkár úr, május 28-án reflektált, és azóta is hangzottak el már képviselői kérdések és válaszok e témakörben.
Mindezen túlmenően természetesen a jelenlegi és az előző kormányzati ciklusban is egyaránt készültek vizsgálatok a lakosság egészségi állapotáról, a születésszám alakulásáról, a halálozásról, annak okairól, jellemzőiről, egyszóval a primer demográfiai folyamatokról.
Ezen vizsgálatok megállapítása egybehangzóak a tekintetben, hogy a demográfiai folyamatokat a társadalmi, gazdasági viszonyok egésze határozza meg, illetve jelen vannak a konkrét gazdasági viszonyokon túlmutató általános trendek is.
Így többek között a gazdaságilag fejlettebb Nyugat-Európában is folytatódik a népesség általános elöregedése. Nem vitatható azonban, hogy a népességnövekedés érdekében célzott kormányzati intézkedésekre van szükség, ezek eredményességét azonban csak hosszabb távon lehet vizsgálni.
A demográfiai, így különösen az élve születési adatok azt mutatják, hogy az egyes családpolitikai intézkedések rövid távon, átmenetileg két-három évig befolyásolhatják a születések számát, de ez a hatás sajnos, nem tartós.
Ez a hatás volt jellemző mind a gyes, mind a gyed bevezetését követően, hogy példát mondjak a kétségtelenül kedvező anyagi feltételeket biztosító gyermekgondozási díj bevezetése 1974-ben történt meg. A születésszám alakulására gyakorolt pozitív hatása 1977-ig tartott. Ezt követően és azóta is folyamatosan csökkent az élve születések száma, miközben a gyermekgondozási díj '96 áprilisáig hatályban volt. Számokat említek: 80-ban 148 ezer, 90-ben 125 ezer, 95-ben 112 ezer az élve születések száma.
A családpolitikai intézkedések körében, tehát a folyamatos, hosszabb távon ható intézkedéseket kell előtérbe helyezni. Ilyen a már megszületett gyermekek nevelési költségeihez való hozzájárulás a családi pótlék rendszerében, amely a gyermekes családok biztonságát növeli.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve döntött a parlament úgy, hogy a családi pótlék rendszerén belül kíván többlet anyagi támogatást nyújtani a gyermekeket nevelő családoknak. '97-ben így 9,2 milliárddal többet fordít erre a célra a parlament, a kormányzat mint az előző évben.
A folyamatban lévő törvényi módosítás is a rendelkezésre álló – nem kétséges, hogy még így is szűkös források – igazságos elosztási rendszerét igyekszik megerősíteni.
Jelentős, mondhatni korszakos lépésnek tekinthető a gyermekvédelmi törvény elfogadásra való előkészítése is, amely alapszellemét tekintve a családok megerősítését, a gyermeknek a családban tartását, illetve nevelését segíti elő. Ennek személyi és szolgáltatási feltételeit kívánja törvényi erővel, kötelezően elrendelni, melytől hosszabb távon szintén remélhető a demográfiai folyamatra való pozitív hatás is. Kérem, képviselő úr, válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem