IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem vitás, hogy a csőd- és felszámolási eljárások tapasztalatai alapján indokolt a csődtörvény módosítása. A módosításnak azonban átgondoltnak, koncepciózusnak kell lennie. Indokolt, hogy az elkészült tervezetet vitára, elsősorban szakmai vitára bocsássák, s érdemi lehetőséget kapjanak a felszámolással foglalkozó bírák, a felszámolók az anyag megvitatására.
Ez a tervezet átgondolatlan. Feleslegesen bonyolítja az eljárásokat, és hiányzik belőle az a koncepció, ami egy európai szintű szabályozásnál nélkülözhetetlen. Nem vitás, hogy a javaslat egyes elemei jók és felhasználhatók egy későbbi módosítás során. De jelen formájában nem javasoljuk elfogadását.
És mindjárt egy hiánnyal kezdeném a jelenlegi tervezettel kapcsolatban. A módosítás lényegében nem érinti a csőddel kapcsolatos szabályokat. Pedig az 1993. évi LXXXI. törvény hatálybalépése óta egyértelmű, hogy a csődeljárás hatályos szabályozása nem tölti be a feladatát. A csődeljárás megindítását oly nagy mértékben megnehezítik, hogy alig tudnak a gazdálkodószervezetek ezzel a lehetőséggel élni. A csődeljárás megindításának ugyanis többek között olyan káros következménye van, hogy a bankok azonnal megpróbálják a követeléseiket behajtani, nem nyújtanak kölcsönt, és a hitelezők sem igen érdekeltek a csődeljárás sikerében.
Ez a hiányérzet azért hangsúlyozandó, mert a jelenlegi tervezet gyorsítani kívánja a felszámolás lefolytatását, a vagyon értékesítését, és a nehéz helyzetbe került gazdálkodószervezetek számára egyre kisebb a lehetőség a megmenekülésre, a reorganizációra. Alapkoncepció kérdése, hogy a cél minél előbb megszabadulni a nehéz helyzetbe került gazdálkodószervezettől, vagy teret adni – adott esetben a felszámoló segítségével – a további működésre és kilábalásra. Az ismert európai felszámolási jogszabályok az utóbbi koncepció mellett vannak. Ennek célként való elfogadtatása azért is fontos, mert nemcsak a csőd intézménye nem működik, hanem a felszámolás alatti egyezség intézménye sem vált be jelenlegi formájában. Ennek továbbgondolása még csak csírájában sem található meg a tervezetben.
Szeretnék a régebbi történésekre visszautalni. Az 1991. évi, teljesen liberális csődtörvény, melyet még a Németh-kormány szakértői készítettek elő, az ismert öncsőd és nem fizetések áradata lényeges eleme volt a kialakult mély gazdasági válságnak. Ha figyelembe vesszük az akkori felszámolási hullám hatását a nemzetgazdaságra, megállapíthatjuk, hogy egyik fő forrása volt az állami vagyonvesztésnek és az olcsó meggazdagodásnak. És kétségkívül a hitelezők érdekeinek is, de az állami tulajdon esetén az államnak mint tulajdonosnak az érdekei érvényesíthetetlenségének is.
Az 1993. évi módosítás sokat korrigált, de még a jelenlegi módosítás sem az optimális célt tűzi ki. Értelemszerűen nem arról szól, hogy hogy lehet elkerülni a csődöket, pedig a legfontosabb feladat makrogazdaságilag is az lenne.
Itt külön kérdés a végelszámolás lefolytatása és az állami tulajdonú cégeknek a végelszámolása, felszámolása során az állami érdek érvényesíthetősége. Különös tekintettel itt utalnék még jelen pillanatban is az ÁPV Rt. portfoliójában lévő cégek végelszámolására, felszámolására. És itt egy olyan makrogazdasági kérdés is képbe kerül, hogy van-e olyan nemzetgazdasági koncepciónk, olyan iparpolitikánk, olyan szándékunk, hogy valójában valamilyen rendezőelv szerint bánnánk ezen vállalati körrel. Hiszen jelenleg is legalább 10 ezer ilyen eljárás van folyamatban, amely sok esetben érint olyan nemzetgazdasági projekteket, amelyeknek a felszámolása, illetve az ipar területéről való eltűnése hosszú távú érdekeket sért. Ezeknek a kérdéseknek a törvényben való kezelhetősége nem biztosított.
A változtatási szándékokat röviden abban lehet összefoglalni, hogy a felszámoló működését kívánják nagyobb hitelezői kontroll alá venni, és az eljárások rövidítését kívánják elérni.
Még mindig az általánosság szintjén maradva, abból a féligazságból indul ki a tervezet, hogy vannak felszámolók, akik nem jól végzik a munkájukat, húzzák az eljárást, és a hitelezőket károsítják az adós működtetésével elért felszámolói díjjal.
Hiányolom azt a statisztikai és közgazdasági hátteret, ami kimutatná, hogy a jelenleg folyó, előbb utaltam rá, körülbelül 10 ezer felszámolás esetén hány esetben működteti a felszámoló az adós céget.
Alapvetően hiányolom, hogy a módosítás nem tér ki arra, hogy ki lehet felszámoló. Ez egy olyan súlyú kérdés, amit nem egy PM-rendeletben, hanem magában a törvényben kellene szabályozni. A szabályozás irányának pedig egyértelműen arra kell irányulni, hogy felszámolási tevékenységet csak tőkeerős, megfelelő létszámú és szakmai bázissal rendelkező szervezet végezhessen. Az egyéni ügyvédeket, ügyvédi irodákat és a kis, egymillió forintos törzstőkéjű kft.-ket ebből a körből legfőbb ideje lenne kizárni. A felszámolás profi és tisztességes módon való elvégzésének ez az alfája és az omegája.
A másik koncepcionális kérdés, hogy a felszámolót ki ellenőrizze. A felszámolási eljárások eddigi tapasztalata az, hogy a hitelezők passzívak, igazán egy dolog érdekli őket, az, hogy a felszámolótól minél előbb írást kapjanak arról, hogy a követelés behajthatatlan. A felszámolás így a felszámoló és a pár fontos hitelező, főleg bank és esetleg az APEH, eü-pénztár belügyévé válik. Nem vitatva a hitelezői jogosítványok kiterjesztésének szükségességét, el kellene gondolkodni, hogy a bíróság kapjon olyan segítséget, hogy a felszámolót jobban és hatékonyabban tudja kontrollálni. Ez lehet könyvszakértő, csődbiztos vagy bármilyen elnevezésű szervezet, vagy személy. Lényeg, hogy független legyen a felszámolásban szereplő személyektől.
(10.30)
Ezek után néhány részletkérdésre is szeretnék rávilágítani, amely a törvénytervezet megítélését – véleményem szerint – nagyban segíti. A második szakaszban tárgyalt a hitelezői választmány kérdése. Célszerű lenne pontosan és részletesen szabályozni ezt, beleértve azt, hogy ki fedezi a hitelezői választmány összehívásának költségét, ez felszámolási költség vagy sem. A törvény például részletesen szabályozza a vagyonfelügyelő jogkörét és egyéb kérdéseket, ezt a választmánnyal kapcsolatban is megtehetné.
Itt át lehetne gondolni, hogy a létszámban és bejelentett követelésben egyharmadra tervezett megoldás jó vagy sem. A csődtörvény 6. § (4) bekezdése ismét koncepcionális kérdést érint. Ki tekintendő félnek a felszámolási eljárásban? A felszámolófélnek a minősítésével egyetértek, de egyszerűen nem értem, hogy lehet félnek tekinteni a felszámolási eljárásban azt a személyt, aki mondjuk árverésen vásárol valamit.
Nagyon jó a felszámolóbiztos intézményének a bevezetése, a 27/A § (7) bekezdése viszont aggályos. Mindhárom slendrián megfogalmazás, hogy leváltható a felszámoló, ha nem a jogszabályoknak megfelelően látja el a feladatát. Ha a bíróság egyetlen kifogásnak helyt ad, már mondható, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően látja el a feladatát a felszámoló, ilyen jogszabály mellett a bíróság mással nem fog foglalkozni, mint az egyes hitelezőknek nem tetsző felszámoló leváltására irányuló kérelmekkel. Ha már menet közben leváltható a felszámoló, azt is szabályozni kell, hogy mi lesz a díjával. Kell-e zárómérleget, leltárt átadni az új felszámolónak, vagy csak ömlesztve átadhatja az iratokat.
Ezek olyan súlyos kérdések, amelyeket nem lehet egy közös megfogalmazással elintézni. A 12., 15. §-ban azzal, hogy a passzív perekben megengedi a beszámítást, ezzel egyetértünk. Még jobb lenne, ha ahhoz a feltételhez is kötné, hogy a hitelező a követelését a felszámolónak bejelentse. Így a felszámolót meglepetés érheti, még ha a bejelentési kötelezettséget a törvény előírja, jobban tud kalkulálni.
A zálogjoggal kapcsolatos szabályokat összhangba kellene a Ptk. jelenlegi, 1997-ben hatályba lépő szabályaival hozni. A javaslat nem tudja feloldani azt az ellentétet, ami a felszámoló érdeke és a hitelező érdeke között húzódik. A felszámoló érdeke, hogy minél jobban, minél jobb áron tudja a vagyont értékesíteni, márpedig egy működő, esetleg feljavított céget könnyebb eladni. A hitelező hosszú távú érdeke is ez, de rövid távon minél előbb pénzhez akar jutni. Egy fontos követeléssel rendelkező bankot adott esetben jobban érdekel, hogy kell-e hosszabb ideig tartalékot képezni a kétes kinnlévősége után, vagy gyorsan leírhatja a veszteséget.
A hitelezők befizetési kötelezettségének előírásával abszolút nem értek egyet. Ennek az lesz a következménye, hogy nem fogják bejelenteni a követeléseket. A tervezet szerint az APEH és az eü-pénztár is kénytelen lesz befizetni ezeket az összegeket? Nem tudom, felmérte-e valaki, hogy ez az eljárás milyen terhet jelent a gazdasági hivatalokra.
A 18. § megint nem egyértelmű szabályozás, egyetlen dolgozó bérének emelésére kell a választmány egyetértése. Mondjuk felemelik a portás fizetését, akkor ezt a kört mind le kell futni. Nem lehetne itt is konkrétabban, ha már ilyen nüanszokkal foglalkozik a törvény?
A 19. §-ban általában helyeselhető a részletesebb szabályozás. A probléma ott van, hogy nincs értékhatár megadva a vagyontárgy mellett. Eszerint egypár ezer forintos roncs értékesítéséhez is ilyen eljárásra van szükség.
Az ilyen részletes szabályozást csak a jelentősebb értékű vagyontárgyak értékesítésére tartanánk fenn. A felszámolóval szembeni bizalmatlanságnak ugyanis nem itt kell megjelenni. Magát a szabályozást indokoltnak tartom; itt is az a probléma, hogy értékhatár nélkül lehet perelni, továbbá egy csomó egyéb kérdés merül fel.
Nem tartom indokoltnak, hogy a törvény részletesen szabályozza az előlegfizetési határidőt és egyéb kérdéseket ebben, nem ezen múlik ugyanis a gyors értékesítés.
A 20. §-ban szabályozott, a közbenső mérleggel kapcsolatos javaslat jó, ha a (6) bekezdés azon szabálya, hogy a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, számomra egy kicsit furcsa. Mi lesz, ha a felszámoló szétosztja a pénzt, és fellebbezés folytán új helyzet áll elő? Visszakövetelheti a hitelezőktől a pénzt?
A 21. § érinti a kifogás intézményét. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az egész kifogás intézményét át kell gondolni az ezzel kapcsolatos bírósági teendőkkel együtt. A kisebb módosítások semmit nem jelentenek.
Aggályosnak tartom a 33. §-ban elővezetett kérdést, hogy a folyamatban lévő ügyekben általában alkalmazni kell a módosított szabályokat. Nem biztos, hogy kiállna egy alkotmányossági kontrollt. A javaslat szerkesztői is érezték a problémát, ezért több átmeneti szabályt iktattak be. Ezek figyelemmel kísérése nem kíván kisebb erőfeszítést a jogalkalmazóktól, mint a hagyományos megoldás.
Végül még egy alapvető hiányosság. Mégpedig az, hogy továbbra sem foglalkozik a törvénytervezet az egyéni vállalkozók vállalatainak felszámolási kérdéseivel.
Összegzésként azt rögzítem, hogy a módosítás szellemével és több, lényeges rendelkezésével nem értünk egyet. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója a törvényjavaslat elfogadása esetén úgy ítéli meg, hogy a gyakorlatban több lesz a probléma, mint eddig, ezért jelenlegi formájában – ismételten hangsúlyozom – nem támogatjuk a tervezetet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
