DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megnyugtatásul közlöm, hogy a K. Csontos Miklós által felhasznált időkeretnek a töredékét fogom igényelni. Nem is vagyok a kérdésnek szakértője, de egy-két olyan mozzanat merült fel, ami úgy gondolom, indokolttá teszi, hogy megszólaljak.
Scalfaro köztársasági elnök úr – azt hiszem, valamennyiünk által nagyon méltányolt – beszédének volt egy lényegi figyelmeztetése, hogy a törvényhozók ne feledkezzenek meg – nem ezekkel a szavakkal mondta, de ez volt az értelme – a dolgok lényegéről és azoknak a vezérlő eszméknek a figyelembevételéről, bármiről is legyen szó, amelyek a törvényhozás munkáját igazán értékessé tehetik.
Suta az összefoglalás, de én magamban így összegeztem a kitűnő felszólalást.
A csődtörvénnyel kapcsolatban legyen szabad egy történelmi párhuzamra emlékeztetni. A magyar piacgazdaság kialakulása idején, tehát több mint 150 évvel ezelőtt a magyar törvényhozóknak, a reformellenzék legjobbjainak biztatására egyik legsürgetőbb gondja az volt, hogy megalkossanak egy korszerű csődtörvényt. Ez 1840-ben született meg, a magyar piacgazdasági – mondhatom némi erőltetéssel – törvényhozás kezdetén.
És aligha véletlen, hogy a nagy új történelmi fordulat után megint szükségét érezték, nem az első, hanem a már ismételten szabályozott csődeljárás vonalában egy új csődtörvényt megalkotni 1991-ben.
Amikor az első csődtörvényt megalkották, sok tekintetben ugyanazok az érvek hangzottak el, mint amikor a másodikat. Azt, hogy a gazdaság nem bírja el azt, hogy adósságoktól túlhalmozott, a forgóeszközök jelentős részét lekötő, de fizetésre képtelen vállalatok, cégek bénítsák meg tulajdonképpen a piacgazdaság kialakulását vagy újra kialakulását, működését.
A hasonlatok sok tekintetben emlékeztettek arra, hogy a gazdaságban éppúgy, mint a természetben az életképtelen hosszú vonaglása akadályozója lehet az életképes kibontakozásának.
1991-ben ez kimondva, kimondatlanul, de nagyon fontosan idéződött vissza a gondolkodásban, a közgazdaságtan közbülső fejlődését nagyon világosan és egyértelműen érvényesítve.
És legyen szabad itt zárójelbe tennem, amire már egyik képviselőtársam utalt is. Ma visszatekintve persze az 1991-es törvény unisono, szigorúnak tetszik. Akkor azonban valóban, jelentős részben olyan ellenzéki körből merült fel a kemény csődtörvénynek – érhető módon a korábbi rendezetlenségi állapotra való tekintettel is, meg a közgazdaságtan számos útmutatására is – a szigorúságára való indokolt figyelmeztetés, amely kör esetleg a későbbiek során már enyhítette ezt a felfogását. Ma pedig már egyszerűen azonosult azzal a kritikával, amely hajdani álláspontját is érintette.
Scalfaro köztársasági elnöknek a szövegére utaltam az első mondatomban. Hadd mondjam azt, hogy úgy gondolom, és ebben a Néppártnak általános álláspontját is szeretném jelezni, hogy azok a jó törvények, és azok a jó módosítások, amelyek az alapálláspontnak a fenntartásával alkalmazkodnak a változó körülményekhez, illetve segítenek a következtetések levonásában.
1993-ban már azért került sor a módosításra, mert az egykorúak úgy ítélték meg, hogy – és itt megint történt utalás a mai vitában erre – bel- és külföldön egyaránt túl szigorúnak, túl keménynek, ilyen értelemben egy kicsit ultraradikálisnak ítélték meg a magyar csődtörvényt, és igyekeztek ennek módosítására.
Úgy gondolom, hogy a mai szöveg azt mutatja, hogy e téren a '93-as módosítás tulajdonképpen egy célszerű eljárás volt. És ami most fölmerül a felszámolási eljárással kapcsolatban, végső soron az 1993-as döntés lényegét aligha kérdőjelezi meg.
Mi az, ami mégis maradt, és ami miatt mérlegelendő a mostani törvényjavaslatnak az elfogadása? Mérlegelendő pozitív értelemben. Tehát hogy javít a fennálló állapotokon. Feltétlenül az, hogy megvan benne a törekvés a jogszerűség biztosítékainak a megteremtésére.
(12.00)
Kezdet kezdetétől a csődtörvénnyel kapcsolatos eljárások, és ez nagyon fölmerült 1991-ben is, két mozzanatra voltak – ha jól jártak el a törvényalkotók, és ha jól jártak el a vitatkozók – figyelemmel. Az egyik, hogy a hitelező jogai biztosíttassanak, mert különben elakad a piacgazdaságra irányuló vagy a piacgazdaságot működtető akarat. Feltétlenül helyes. A másik, hogy a csődeljárás vállalati és emberi vonatkozásban sem legyen a szükségesnél szigorúbb, ne legyen – a régi fogalmat idézem, de az emberi fogalmak örökérvényűek –, ne legyen kegyetlen.
(A jegyzői széket dr. Kávássy Sándor foglalja el.)
Egy eljárás célszerűsége esetén hajlamosít arra, hogy kemény és kíméletlen legyen, a szükséges mértékig mondanám, ha a szociális piacgazdaság alapérvényű tételeire gondolok. A szükséges mértékig! És itt nagyon meggondolandó, nem a XIX. századi, az elhagyott vagy tönkrement család képét felvillantó összefüggésben, hanem akár a gazdasági következmények tekintetében is. A csődeljárásban, ha magának az eljárásnak a költsége óriásira növekszik, az a fizetésképtelenség után fennmaradó tőkét elsorvaszthatja. Ezért nagyon lényeges, hogy körültekintő legyen a törvényalkotó akkor, amikor egyfelől biztosítékokat kíván teremteni, hogy mind a két fél bizonyos igazságosságot, Scalfaro értelmében is, érvényesítsen. Másfelől, hogy ne menjen túlzásba abból a meggondolásból vagy akár ösztönből kiindulólag, hogy most valami itt összeomlott. Igazságosság címén a maximális eljárási költségeket is lehetővé téve porlasszuk szét a maradványt.
A részletes vita során nyilván szakértők tollából számos módosító javaslat fog megjelenni. Mi mérlegelni fogjuk a módosító javaslatokat. Mérlegelni fogjuk a sajátok benyújtásánál ezeknek indokoltságát, de úgy gondolom, a most jelzett követelményektől nem szeretnénk elmozdulni.
A közjegyző jelenléte nagyon hasznos lehet a folyamat tisztességes, böcsületes lefolytatása szempontjából. De ha ez korlátlanná fejleszti az eljárás költségét, meggondolandó, hogy milyen módon lehet korlátok közé szorítani a szükséges tisztességes eljárást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
