DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy nagyon rövid megjegyzést Tóth Pál képviselőtársam által elmondottakhoz. Ha helytálló lenne, hogy a kormány letudottnak tekinti ennek a kérdésnek a rendezését ezen törvényjavaslatnak a beterjesztésével, akkor a törvényjavaslatnak a címe nem jó. Mert jelenleg a törvényjavaslat azt mondja, hogy '96. évi törvény, ami '97. lesz nyilvánvalóan, a párizsi békeszerződésről szóló 47. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról. Részbeni végrehajtásáról, teszem én hozzá, igen tisztelt képviselőtársam, mert hogyha a műtárgyak tekintetében, az ingatlanok tekintetében nincs szükség jogalkotásra, akkor csak részben fogja végrehajtani a párizsi békeszerződés hivatkozott pontját ez a törvény, egyébként a kormány saját hatáskörben fog majd intézkedni.
Hogy a jelenlegi jogszabályok az ingatlanok átadását miként teszik lehetővé, az ingyenes átadását törvény felhatalmazása nélkül, ez egy más kérdés. Lehet, hogy azért ide fog hozni a kormány még egy-két törvényt, és akkor lesz mód és lehetőség elmondani, hogy nem ok nélkül javasoltam én ezelőtt másfél hónappal, hogy egy törvényjavaslatot hozzon ide a kormány, mert azzal megoldható a kérdésnek az összes problémája, egyszerre. Az érintettek számára ugyanis az a tiszta, világos és kedvező, hogyha az Országgyűlés egyszer foglalkozik a kérdéssel, hoz egy törvényt, és azt a törvényt végre kell hajtani.
Ha viszont ilyen szakaszokban történik, mint amire Isépy képviselőtársam is utalt, hogy a kormány először hoz egy országgyűlési határozati javaslatot, amiben semmi mást nem kér, csak azt, hogy idehozhasson majd egy törvényt, vagy törvényeket hozhasson ide, nem is az általa előre elvállalt időpontban, hanem egy hónappal később, és ez a törvényjavaslat még mindig csak azt tartalmazza, hogy majd lesz egy közalapítvány, akkor abban a kérdésben, abban az ügyben előrehaladás, mióta a határozati javaslatot tárgyaltuk, és mióta rámutattunk arra, hogy ez a kormány semmittevése, való igaz, nem történt semmi érdemi ebben az ügyben. (Közbeszólás a bal oldalon.) Hát dehogynem. Itt van már a közalapítvány? Hát nincs itt a közalapítvány.
Ha nincs a közalapítvány, akkor pedig a kormány miért kért az Országgyűléstől egy jóváhagyást, hogy hozzon létre egy közalapítványt? Már akkor is létrehozhatta volna, és ez volt a tartózkodásunk egyik érve, létrehozhatta volna az eltelt időszakban, és most is létrehozhatta volna. Nem hozta létre. Mit tett a kormány? Behozott megint egy törvényjavaslatot, amiről tudja, hogy a parlamenti szünet miatt ebben az évben már nem kerülhet elfogadásra, de viszont mondhatja, a maga részéről megtette. Hát csak az Országgyűlés, hát ugye, a képviselők inkább téli szünetet tartanak, nem pedig ezzel foglalkoznak. Hát ezt tartom, igen tisztelt képviselőtársam, felháborítónak.
És a másik felháborító a kárpótlással összefüggésben, hisz ez a kárpótlásnak egy része.
Az is felháborító, igen tisztelt képviselőtársak, hogy ez a kormány azt ígérte, hogy a kárpótlást be fogja fejezni. Mondtuk, és én személy szerint megmondtam, hogy a kárpótlás nem akkor fejeződik be, amikor a kormány kijelenti. Mert ez egy naivitás. A kárpótlás akkor fejeződik be, amikor a jogszabályokat megalkotja az Országgyűlés, a hiányzó jogszabályokat is, és majd a kárpótlási jegyeket föl fogják használni az állampolgárok. Ekkor fejeződik be a kárpótlás. Mindaddig csak politikai ízű kijelentéseket lehet tenni, amelyben kormánypárti képviselőtársaim igencsak jeleskednek. De annak érdekében, hogy a kárpótlás valóban befejeződjék, nem sok minden történik. És hozzá kell tennem: kormánypárti képviselőtársaim aktív támogatásával. Hisz éppen tegnap a kormánypárti képviselők nem tartották tárgysorozatba-vételre alkalmasnak, hogy a politikai üldözöttek, akik már '93-ban, '94-ben, '95-ben, '96-ban kaptak kárpótlási jegyet, és nem életjáradékot kértek, mert azt hitték, hogy föl tudják használni a kárpótlási jegyüket, most visszaadják, és életjáradékot kérjenek helyette.
Nem tartotta időszerűnek ezt a kormánypárti többség. Időszerűnek azt tartja, hogy foglalkozunk egy olyan törvénnyel, amit úgyse tudunk ebben az évben elfogadni, tehát nincsen jogi kihatása. Annak a javaslatnak ebben az évben az lett volna a kihatása, hogy az a néhány ezer politikai üldözött végre a kárpótlási jegyét, amit otthon őriz, visszaadja a magyar államnak, és helyette január 1-jétől életjáradékot kapott volna. A tisztelt kormánypárti képviselőtársaim – és köztük az emberi jogi bizottság többsége – azt mondta, hogy erre nincs szükség. Majd jövőre, márciusban, áprilisban, májusban! Ráérnek ezek az idős politikai üldözöttek! Akkor is meg tudják tenni, hogy életjáradékra váltják – hozzáteszem, ha még élnek. És ugyanez a logika vonatkozik erre a törvényjavaslatra, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt is már el kellett volna fogadni, nem pedig el kellene kezdeni csak a tárgyalását.
(14.30)
Úgy látszik, hogy vannak olyanok, akik számára a kárpótlás nem egységes időszak, '39-től '89-ig terjedő időszak, hanem szakaszolnak benne. S vannak kedvezőbbek, és vannak kedvezőtlenebbek. Pedig akik idáig már megkapták a kárpótlást, azok '45 előtti kárpótlásra jogosultak.
Isépy képviselőtársam igen szuggesztíven szólt arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása teljesen értelmetlen anélkül, hogy itt lenne a közalapítványnak az alapító okirata.
Hiába rázza a fejét Tóth képviselőtársam, ez így van. És számos esetben ez a törvényjavaslat visszautal, hogy majd a közalapítvány bizonyos feladatokat végre fog hajtani. Csak nem tudjuk, hogy kikből áll az alapítvány, nem tudjuk, hogy egyébként annak a kuratóriumnak milyen a hatásköre, és ez nemcsak bennem, hanem az érintettekben is bizonyos félelmeket kelt. Első pontként azért hadd tegyem hozzá, hogyha képviselőtársaim tanulmányozzák a párizsi békeszerződést, nevezetesen a 27. cikknek a 2. szakaszát, abban nem találnak egy olyan szót, hogy "zsidó". A párizsi békeszerződés azt az összetételt tartalmazza, hogy a faji, vallási, vagy más fasiszta szellemű zaklató rendszabályoknak a tárgyai voltak a személyek és a szervezetek. Én azért mondom ezt, tudniillik a II. világháború során cigány magyar állampolgárokat is elhurcoltak megsemmisítő táborokba. Ehhez képest tehát – és a zsidónak minősülő... (Gellért Kis Gábor: Vagyonuk is lehetett.) Vagyonuk is lehetett, igen tisztelt Gellért Gábor képviselőtársam. Ön nagyon jól tudja, hogy nincs. Mert kijelenti. Mert akkor élt, biztos történelmi kutatásokat is végzett, mindenre kiterjedően, és nyugodt lélekkel ki meri állítani, hogy nem volt olyan cigány származású, akinek nem volt vagyona és nem volt örököse. De nyilvánvaló, hogy ez nem felel meg a történelmi tényeknek. Tehát ebben a részében ezt a törvényjavaslatot kár zsidó kárpótlásnak nevezni.
A másik az, hogy a zsidónak minősülő állampolgárok között is voltak olyanok, akik egyébként magukat nem zsidónak nevezték, hanem kereszténynek. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása folyik, minden szónak jelentősége van. Határozati javaslatnál nem akarok visszautalni arra a vitára, amelyik ebben a Házban lezajlott, hogy kirekesztő felfogások érvényesülnek vagy sem. Én nagyon igyekszem pontosan fogalmazni, és szeretném elkerülni, hogy bárki bármilyen hátsó szándékot tulajdonítson bármilyen megfogalmazásnak. Mert a legjobb dolog bizonyos kérdéseket olyan színben tüntetni föl, mint hogyha valaki kirekesztő akarna lenni, vagy nem ért egyet bizonyos törekvésekkel. Ebben a kérdésben tehát, hogy kik az érintettek, nem lehet azt mondani, hogy csak egyfajta érintetti kör lehet. És a sajtóból eddig megjelent értesülés szerint úgy tűnik, hogy a közalapítványnak az összetétele igenis csak egyfajta kört fog át. Az egyéb személyek vagy egyéb közösségeknek a részvétele pedig meglehetősen bizonytalan. Ezért feszegette azt a kérdést Isépy képviselőtársam, hogy ugyan már, milyen alapon fognak az érintettek juttatást kapni a 4 milliárd forintos életjáradékból. Melyek azok a kritériumok, ami alapján el lehet dönteni, hogy az illető jogosult vagy nem jogosult, vagy milyen összegre jogosult?
Én csak szeretném fölhívni az igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy 1947-ben – elég közel az üldözésekhez –, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta az 1946. évi XXV. törvénycikket, ennek a végrehajtására megjelent a 3200/1947. ME rendelet, és ennek a 7. §-a kimondta – idézném a 2. mondatát a §-nak -: "Egyébként figyelemmel kell lenni arra, hogy a zsidó származásuk címén üldözött keresztény vallású személyek, valamint az ily személyek javára szolgáló intézmények az évenként kiosztásra kerülő segélyekben legalább 1/5 rész erejéig részesüljenek." Biztos volt oka annak, hogy 1947-ben ezt kimondták. Egyébként az 1946-os törvény alapján létrehozandó Helyreállítási Alap 36 kinevezett tagjából 12-t a Magyar Szent Kereszt Egyesület, illetőleg a Magyar Evangéliumi Egyházak Jó Pásztor Misszió Alapítványa javasolt. Tehát a jogalkotó azért gondolt arra, hogy az összetétel tekintetében ne lehessen egyoldalúsággal az akkori kormányzatot okolni.
Végeredményben tehát megállapítható: bizonyos kérdésekben a közalapítványnak a létrejötte nélkül még szerencsésebb lenne – de ezt képviselőtársaim, ugye, elutasították –, hogy a közalapítvány alapító okiratának a tervezetének a csatolása nélkül ezekben a kérdésekben felelősségteljesen állást foglalni nem lehet.
Az egész törvényjavaslaton keresztülvonul egy korábban általam már nem szerencsésnek minősített szándék, nevezetesen, hogy azt sugallja Magyarország lakosságának, és ezen keresztül a nemzetközi közvéleménynek is, hogy Magyarország 1947 óta az égadta világon semmit nem tett a nácizmus által okozott károknak az enyhítésére, illetőleg az üldözötteknek a megsegítésére. A határozati vitában én nagyon keményen kikeltem ez ellen. És megtehettem, hisz 1945-ben még nem éltem. 1944-ben az ideiglenes országgyűlés számtalan olyan rendszabályt hozott, jogszabályt hozott, amellyel a hatályon kívül helyezett fasiszta jellegű jogszabályokat, és intézkedett a károknak a reparációjáról. 1946-ban, még a békeszerződés előtt alkottuk meg azt a törvényt, amely lehet, hogy a békeszerződés szövegének alapjául is szolgált.
Ezen időszak alatt és ezt követően is véleményem szerint a magyar állam megpróbált gondoskodni az érintettekről különféle juttatások formájában. 1991-ben, 1992-ben az akkori Országgyűlés számos olyan kárpótlási törvényt hozott, nemzetgondozási díjról szóló törvényt hozott, hadigondozási díjról szóló törvényt hozott '94-ben, amely mind az üldözöttek, a rászorultaknak a segítésére szolgált. A köztes időszakban is a nyugdíjak kiszámításánál ezt az időszakot figyelembe kellett venni. Emelt összegű nyugdíjakat is lehetett kapni ennek figyelembevételével. Bizonyos szociális ellátásoknál az üldözöttség mint olyan figyelembe veendő volt.
Ha elfogadjuk az Alkotmánybíróságnak azt az álláspontját, hogy a vagyoni sérelmek esetében az állam novációval megújíthatta az eredeti kötelezettségvállalást, és teljesíthette a további kötelmeket másfajta jogcímen, akkor én azt hiszem, hogy végül is a nemzetnek a becsülete érdekében ki kellene mondanunk azt, hogy a '44-45-ös időszak, illetőleg az '39-ig visszatekintő időszaknak a mélyen elítélendő sérelmeinek az orvoslására nem most kerül sor először ebben az országban, hanem ez folyamatosan megtörtént, időnként ellanyhult – ugye, a '48-as fordulatot követően –, de azért nem lehet oly mértékben föltüntetni Magyarországot, hogy egyszerűen a békeszerződésnek ezt a rendelkezését semmibe vette. Én utaltam rá korábban, hogy nyilvánvalóan ez nem felel meg a történelmi tényeknek, és jó lenne, hogyha az elkövetkező időszakban azért ennek hangot is adnánk. Én nem akarom a Külügyminisztériumnak a jogi előkészítő osztályát bírálni, de azért nem ártott volna, hogyha nagyobb mértékben támaszkodik az Igazságügyi Minisztériumnak a kodifikációs szakértelmére, mert akkor talán kevésbé kritizálható törvény született volna.
Én említettem, hogy itt a preambulumnak bizonyos megfogalmazásaival lehet vitatkozni. Lehet vitatkozni azzal a szándékkal is, mintha a preambulum úgy tüntetné fel, hogy egy országgyűlési határozat alapján kell a kormánynak a közalapítványt létrehozni.
(14.40)
Aki elolvasta a határozat szövegét, az megállapíthatja, hogy az Országgyűlés csak tudomásul vette azt a szándékát a kormánynak, hogy közalapítványt hoz létre, nem pedig kötelezte a kormányt, hogy közalapítványt hozzon létre. A kettő között jogilag van némi különbség. Ha az Országgyűlés kötelezi, akkor ennek a felelőssége is az Országgyűlést terheli.
Véleményünk szerint nem szerencsés megoldás volt az az országgyűlési határozati javaslat.
Összességében törvényjavaslat egyetlenegy elemét ragadja ki ennek a jóvátételnek, méghozzá a túlélők számára életjáradékot kíván biztosítani. Csak nem egy jó jogi megoldással. Hozzá kell tennem, hogy itt többször elhangzott, hogy 4 milliárd forint értékű jegy kerül átadásra. Miután a kárpótlási jegy a törvény alapján kamatozik, valójában ez a 4 milliárd forint azért 6,8 milliárd forintnak felel meg. Ezt azért tudjuk, és csak azért mondom, mert vannak, akik azt mondják, hogy ez nagyon kevés összeg, vannak, akik azt mondják, hogy nagyon sok összeg. Az összeget nem lehet minősíteni, majd később kitérek rá, hogy miért. Mert nem tudjuk, hogy hány olyan túlélő van, akit ebből az életjáradékból részesíteni kell. A szám nélkül ugyanis egyszerűen megfoghatatlan a nagyságnak minősítése. Mert ha van százezer, kétszázezer túlélő, akkor a négymilliárd forint, valóban azt lehet mondani, hogy kevésnek tűnik Ha kevesebb túlélő van, és ha a törvényt a párizsi békeszerződésnek a szövege alapján a rászorultaknak a kritériumát vesszük figyelembe, akkor lehet, hogy jóval kevesebb a rászorult.
Óriási problémával nézünk szembe azért, hogy nem 1947-ben történtek meg ezek a jogszabályi megoldások, mert akkor egészen más megoldásokat lehetett volna alkalmazni, és 50 évvel az események után a rászorultság fogalmának – mert ebben a párizsi békeszerződésben az értelmezésre, azok számára, akik majd az életjáradék odaítéléséről fognak dönteni, igen nehéz feladat lesz, őszintén megmondom. És ha valaki tanulmányozta ezt a kérdést, akkor az tudja jól, hogy korábban a Németország által adott jóvátétel kapcsán is meglehetősen éles viták zajlottak le az egyes csoportoknak a kijelöléséről, az összegek odaítéléséről. Ki kapott belőle, kik nem kaptak belőle, hogyan és miként. Azért ezt is figyelembe kellene venni. Én felhívnám a kormánynak a figyelmét az 1. § (2) bekezdésében: nem elég, hogyha az 1994. évi XXV. törvény bizonyos rendelkezéseit hatálytalanítják e tekintetben, tehát a kárpótlási jegyet sorozatokban kell kibocsátani, és mindegyik sorozatnak azonos értékűnek kell lenni. Ez nem fog megtörténni, mert itt egy 4 milliárdos zárt sorozat kerül kibocsátásra, tehát adott esetben annak a hatálya alól is ki kell venni ezt a jegyet, ami valójában egyetlenegy darab lesz. Nagyobb probléma viszont az, hogy a kárpótlási jegy egyébként nemcsak életjáradékra váltható, hanem föld több árverésen fölhasználható, privatizációban fölhasználható, tehát ezeket a felhasználási lehetőségeket is ki kell zárni abban az esetben, hogyha csak az életjáradékra váltást akarom engedélyezni.
Sokkal nagyobb, gyakorlati alkalmazási probléma lesz annak a kérdésnek az eldöntése, amit Isépy Tamás képviselőtársam is említett. És ez a 2. szakasszal van összefüggésben. Kinek adható, milyen alapon adható és milyen összeg adható? Igen tisztelt Képviselőtársaim! Itt két megoldás lehetséges. Vagy azt mondjuk, hogy ebben a tekintetben a közalapítvány fog majd dönteni minden további feltétel nélkül. Ez egy megoldás, de nem biztos, hogy ez felelősségteljes megoldás. Ebben a kérdésben ugyanis ha nincsen valamiféle iránymutatás, énszerintem elképesztő problémákat fog okozni az Országgyűlés.
Az első az, hogy a (2) bekezdés szerint ezt az életjáradékot az kaphatja, aki 1997. január 1-jével, illetőleg majd azt követően betölti a 60. életévét. Ez elképzelhető, hogy azt jelenti – lehet, hogy rosszul értelmezem –, hogy az 1948-49-ben született gyerek, amikor be fogja tölteni a 60. életévét, bizonyos feltételeket ha tud bizonyítani, akkor kérhet majd életjáradékot. Nekem az a véleményem, hogy nem azt kellene rögzíteni, hogy a 60. életév betöltéséről kérhet életjáradékot, hanem mondjuk meg, hogy milyen év előtt születettek kérhetnek életjáradékot, és ehhez a jogalkotó, mindenfajta korhatár meghatározása nélkül – hisz' 1945-ben fejeződött be a II. világháború, azóta azért meglehetősen hosszú időszak eltelt –, mindenkire engedjük meg azonnal az életjáradékra váltásnak a lehetőségét.
Én tudom, hogy a vagyoni jegyek átváltásáról szóló törvény 60. életévet szabályoz, na de azt egy egészen más kör számára, és egészen más feltételek mellett. Hogyha a specifikus jellemzőit akarjuk ennek a körnek figyelembe venni, akkor nem lehet azt mondani, hogy itt a 60. életév lenne a meghatározó elem. Itt azt kell kimondani, hogy üldözött volt. Érintve volt a jogszabályok által, tehát függetlenül attól, hogy hány éves, legyen jogosult arra, hogy életjáradékot kérhessen.
Ha ki kell egészíteni a vagyoni táblázatnak a szabályait – a 60. életévtől van a számítás elkészítve –, egészítsük ki. Én úgy érzem, hogy ez egy indokolatlan diszkriminatív elemet visz be, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a vagyoni kárpótlás esetében az életkor az egyik, de viszont ha valaki rokkant, akkor életkortól függetlenül van lehetőség – ha 67 százalékos munkaképesség-csökkenésben szenved –, életkortól függetlenül van lehetősége életjáradékot váltani.
Nem teljesen világos ezen törvényjavaslat alkalmazása során, hogy az összegszerűség meghatározásán egy személy milyen összegű életjáradékot válthat át kárpótlási jegyre, mi lesz az irányadó. Most nem akarom én fokozni a lehetetlenségeket, mert akkor elképzelhető, hogy valaki fog kapni egymillió forint értékű kárpótlási jegyet, a másik meg fog kapni 50 ezer forint értékű kárpótlási jegyet.
Ha akkor, amikor az Országgyűlés egy ilyen vagyontömegről rendelkezik – jelenlegi viszonyok közepette azért 6,8 milliárd forint nem nevezhető kis összegű vagyontömegnek –, még egyszer hangsúlyozom: okvetlenül szükséges bizonyos alapvető korlátoknak a kitűzése. Ezeken belül a kuratórium, közalapítványnak a szerve, vagy bárki, aki majd fog dönteni ezekben az ügyekben, szabadon mozoghat. De hogyha mi teljes egészében lehetővé tesszük a korlátlan döntést, akkor nehézségeket fog ez okozni az érintettek körében, bizalmatlanságot fog szülni. Én azt hiszem, mindenki, aki itt van ebben a teremben, érintve van, mert információi vannak. Voltak olyan jelzések, hogy jobb lenne, ha ezekben az ügyekben az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal döntene. Ez nem a hivatalnak a továbbélését jelentené, de úgy tűnik, hogy az érintettek bizonyos csoportjai nagyobb bizalommal viseltetnek egy közigazgatási szervezet iránt, semmint egy másik, az érintettek képviselőiből összeállított szervezet iránt.
Érdemes azért ezt is megfontolni, mert ha az Országgyűlés egyszer szabad utat enged ezeknek a törekvéseknek, akkor nem biztos, hogy utólag könnyű lesz korrigálni majd az elkövetett hibákat. Tekintettel arra, hogy a közalapítvány országgyűlési kontrolljának semmilyen lehetősége nincsen, én még egyszer fölhívnám az Országgyűlés figyelmét, hogy itt egy elkövetett hiba utólag igencsak végzetessé válhat.
Képviselőtársam, Isépy Tamás már szólt arról, hogy szintén jogilag nem helytálló, hogyha a határozatban meg akarják állapítani az átváltott kárpótlási jegy címletértéke mellett az életjáradék összegét. Ez teljesen irreleváns dolog, a törvény eldönti, hogy a címletértékhez – az életkor figyelembevételével, hozzá kell tennem – milyen összegű életjáradék tartozik.
(14.50)
Ami viszont még számomra azért eléggé érthetetlen – a korábbi kárpótlási életjáradéki számítások alapján –, hogy jutott a kormány arra a következtetésre, hogy ennek a 4 milliárdos címletértékű vagyontömegnek az életjáradékra váltása során az első évben 1,2 milliárd forintos kiadás keletkezik. Ennyi van beállítva a költségvetési törvénybe. Akármennyire is idős korú egyénekről van szó, átlagban 5-10 éves átfutási idő az, ami a befizetett összeghez képest a megtérülést jelenti.
Ha a kormány számításai helytállóak, akkor itt valójában négy év alatt, öt év alatt az életjáradék vagyontömegének megfelelő készpénz kifizetése megtörténne. A matematika szabályai szerint énszerintem a kormány itt talán nem jól számolt, elképzelhető, hogy az első évben azért ennél kisebb összegű kifizetésre sor kerül, hisz az eljárások lebonyolítása hosszabb ideig fog tartani.
Mindenképpen szabályozni kellene törvényben az igénybejelentésnek a módját és az igénybejelentésnek a határidejét. Tudniillik gondoljuk el, legyen a közalapítvány ennek az intéző szerve. A közalapítvány mi alapján fogja eldönteni, hogy a rendelkezésre álló vagyontömeg hány ember számára elegendő, hogyha nem egy határidőn belül kell a bejelentéseket megtenni, és a bejelentett kör figyelembevételével döntöm el, hogy ki, milyen összegű életjáradékra tarthat igényt.
Ha nincs jogvesztő határidő, ha nincs egy olyan intervallum, amelyen belül lehet csak jelentkezni, akkor elképzelhető, hogy az első időszakban egy kicsit nagyvonalúbb lesz a döntéshozóknak a kedve, és ezt követően rájönnek, hogy igencsak lecsökkent a rendelkezésre álló vagyontömeg, és azok számára, akik később jelentkeztek, de azért a sérelmük súlyosabb, vagy a rászorultságuk nagyobb, igazából már nem jut vagyon.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én tényleg nem akarom mondani az összes aggályt, ami ezzel kapcsolatban felmerül, de a kérdésnek azért a valóban társadalmi érintettsége miatt az elszenvedett sérelmek szégyellnivaló volta miatt, hogy ilyen megtörténhetett Magyarországon, ennek a kérdésnek nagyon fontos az aggálytalan rendezése énszerintem, ha 50 évvel az események után is, ez ennek az Országgyűlésnek a feladata és kötelessége is. Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen, képviselőtársaim.
