DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, és helyes lenne, hogyha az Országgyűlés minden évben december 10-én megemlékezne az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványának évfordulójáról, amely – véleményem szerint – nemcsak a jogoknak a bibliája, de szabadna, így mondanám, az emberiség alkotmánya is. Véletlenül az olasz köztársaság elnöke, Luigi Scalfaro úr megemlítette ezt a beszédében, tehát azt mondhatnám, hogy egy államfő kellett ahhoz, hogy erre felhívja az Országgyűlés figyelmét, hogy valóban nemcsak egy határozatról, de sokkal fontosabb okiratról van szó. Minden magyar embernek és minden diáknak tudnia kellene azt, hogy a II. világháború utáni borzalmak és kegyetlen szenvedések után az Egyesült Nemzeteknek akkor 45 tagja a Közgyűlésből igyekezett egy jobb világot létrehozni. Igyekeztek megteremteni azokat a lehetőségeket, hogy az emberek végre békében és igazságban éljenek. A kiáltvány első mondata így hangzik: "Az emberiség minden tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogának elismerése, az alapja a szabadságnak, az igazságosságnak és a békének."
A második szakasza rámutat arra, hogy nem elég az elismerése, ezt gyakorolni is kell, méghozzá szabadon és félelemmentesen és nélkülözésmentesen. Ez a két gondolat végigmegy a kiáltványon, és ha szabadna azt mondani, e századnak és a jövő századnak is – Eötvös szavával élve – uralkodó eszméje lesz, szabad gyakorlása az alapvető jogoknak és a szociális biztonság. A következő szakasz már rámutat a veszélyre, ami kimondja, hogy amennyiben ezeknek a jogoknak a gyakorlását nem biztosítják, s ugyancsak nem tudják az embereket megszabadítani a nélkülözésmentes élettől, akkor lázadáshoz vagy felkeléshez fordulnak. Tehát nemcsak a béke alapja, hanem a biztonságnak is, és ezeknek az elmulasztásáért mindig a kormányok a felelősek. Az alapvető jogokat a kiáltvány 30 szakaszban foglalja össze. Szabadjon ebből csak azt kiemelni, ami – úgy érzem – alapja minden jognak, és ha ezek megvannak, és ezek gyakorlása szabad, akkor úgy érzem, demokrácia van, biztonság és béke. Ezek a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság, egyesülés, gyülekezési jog és a szociális biztonság. Igen, erre azt mondhatjuk az igen tisztelt Országgyűlés, szabadon beszélünk, félelemmentesen itt, lényegében demokrácia és szabadság van.
Felületesen mondva igen, de vajon az Országgyűlés minden tagja meri-e mondani vagy vállalja-e, hogy a magyar polgár szabadon és félelemmentesen mondja el véleményét a munkahelyén, beleértve a rádiót és a televíziót, államigazgatásokban, egyéb szervezetekben úgy, hogy teljes jogúnak és embernek érezve magát, nem lesz következménye. Ha valaki azt mondja erre, hogy igen, ez már megvan, vitába szállnék vele, mert úgy érzem, hogy ettől még távol vagyunk. Az egyesülési és gyülekezési jog lényegében megvan, szabadon gyakorolhatják, de nagyon fontos a sajtószabadság kérdése, amely valóban, a sajtó általában azt ír, amit akar, ebben szabadság van, de nem tudom, hogy nincs-e bizonyos irányítás részint a tulajdonban, ugyancsak a rádióban és televízióban a kormány beleszólásában. Általában az a véleményem, hogy a kormánynak ne legyen se sajtója, se rádiója, se televíziója, de a televízió tekintetében az ellenzéknek se legyen, és a rádióra is vonatkozik. Szeretnénk elérni, ugyancsak a békének az alapja, hogy olyan rádió és televízió legyen, amelyik tárgyilagos, tisztességes és etikus. A magyar nép bölcsen tudja kifejteni véleményét, bölcsen tudja megalkotni az ítéletét. Hagyjuk őrá, hogy a hírek és különböző jelentések alapján milyen ítéletet és milyen véleményt formál ki. Nem hiszem, hogy még itt tartunk.
A sajtóról azért nem beszélek, mert tulajdonjogi kérdés, és néha pénzkérdés, és aki a sajtót, egy újságot megvesz, annak természetesen szabadságában áll, hogy olyan híreket és olyan tájékoztatást közöljön, ami az ő elképzelésének megfelel. Ugyanakkor megint kérdés az, hogy vajon a gazdagság és a tulajdonnak egy ilyen méretű mohósága alkalmas-e arra, hogy a szabad sajtót szabadnak nevezzük.
A szociális biztonság talán a legerősebb tényezője az egyetemes kiáltvány 23., 24. és 25. szakaszának, amely hosszú távon kijelenti, hogy igenis mindenkinek joga van dolgozni, a munkához jogot követelni, legyen illő fizetése, emberhez méltó lakása, egészségügyi ellátása és öregségére nyugodt és biztos élete. Nem mondhatjuk, hogy hazánkban ez már ténykérdés, hiszen az alkotmányjogi vitánál, az alkotmány-előkészítő vitánál is nagy kérdésünk és a Kereszténydemokrata Pártnak jelentős problémája, hogy nem tudtuk teljesen elintézni azt, hogy az alapvető jogokhoz tartozzanak a szociális jogok. Igen, erre sokan azt mondják, hogy nagyon merész az alkotmányban kifejezni azt, hogy mindenkinek joga van a munkához, mert bíróság előtt nem kikényszeríthető. Lehet, viszont ha mindig csak olyan jogokat vennénk be, amik bíróság előtt kikényszeríthetők, akkor nem volna fejlődés országokban, és nem volna fejlődés gazdaságilag és az emberi jogok vonatkozásában sem.
A család intézményét az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványa nemesebben és szebben fejezi ki, mint a jelenlegi 1949. évi XX. törvénycikk, amely egyszerűen, simán, kissé felületesen, könnyedén azt mondja, hogy a család és házasság védelme az alkotmányba beveendő. Ez lényegében – úgy érzem – kicsit bántó is. Sokkal szebb az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványnak az a megállapítása, hogy a család a társadalom természetes alapja, és ez az állam és társadalom által védelemben részesül. Úgy érzem, itt is, nemcsak az alkotmányunkban, hanem talán még a különböző vonatkozásban az intézkedéseinkben a család nem áll olyan központban, mint az 1948. decemberi egyetemes kiáltványban. Itt meg kell jegyeznem valamit, amit az országgyűlési munkámban igyekeztem előmozdítani, meg kell mondanom, nem nagy eredménnyel, de azért nem adom fel a küzdelmet, hogy lényegében ezeknek a jogoknak a gyakorlására és megvédésére igenis a fiatalságot nevelni kell.
Magyar Bálint művelődési miniszter úr megtette, hogy egyszer elmentünk az Apáczai Csere János Gimnáziumba, az egyik osztályban az egyik tanár erről már magyarázatot tartott, mintha egy kezdet volna, és örülnék, ha ez általánosan folytatódnék. De miután a véleményem az, hogy amit 10 és 15 éves korban magunkba szívunk, azt a sírba visszük, rendkívül fontosnak tartanám, hogy igenis a fiatalságot az emberi jogok gyakorlatára tanítsák, legalábbis olyan mértékben a figyelmüket erre ráirányítanák, hogy ez olyan fontos jog, hogy enélkül egy ember nem lehet teljes jogú. Bárki, aki véleményét nem tudja elmondani, bárki, aki munkahelyén vagy bármilyen helyen az önkénynek fejet hajt, az abban a pillanatban elvesztette egyéniségét és teljes jogúságát. Csakis teljes jogú és kemény jellegű polgárok tudnak egy országot kulturálisan és gazdaságilag előrevinni.
(15.30)
Ezt szeretném, a másik rész, amit még jobban tanítanának, vagy felhívnák rá az ifjúság figyelmét, hogy másoknak is vannak jogai. Mindazok a borzalmak, amik lejátszódtak a nácizmusban, a háború alatt, a kommunizmusban, és ma lejátszódnak a volt Jugoszláviában, az mind abból ered, hogy senki, aki legalábbis elköveti az embertelenséget, nem tiszteli a másik polgárnak, embertársainak a jogait. Nagyon sajnálom, hogy az alkotmányban nem tudtuk az előszóba bevenni, hogy mindenki egymás iránt a felebaráti szeretet szellemében cselekedjen.
Meg kell jegyeznem – sajnálom, hogy meg kell jegyeznem – a Szabad Demokraták Szövetségén múlott főleg, hogy ezt nem tudtuk bevenni, s végre kiegyeztünk a francia forradalom jelszavával: szabadság, egyelőség, testvériség szelleme. Ami már közel jár ehhez, de mégsem olyan teljes, hogy az emberek egy pozitív érzéssel vegyék tudomásul, hogy igenis minden ártatlant, minden üldözöttet és minden szegényt meg kell védenem. Lehet, hogy erre nincs alkalma, vagy ha alkalma van, nincs lehetősége, mert az ő élete is veszélyben van. De ugyanakkor legalább a gondolatában maradjon meg, hogy igenis nekem ezt meg kellett volna tennem! Enélkül sehol a világon béke, sehol a társadalmi egyetértés nem alakulhat ki. És úgy érzem, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványának napja ráhívná az ifjúság figyelmét, ha több gondot fordítanánk erre, hogy igenis az embertársainkkal szemben emberként viselkedjünk.
Meg kell jegyeznem még, és fontosnak tartom a kisebbségi jogokat azért, mert amikor az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványát tudósok, filozófusok, politikusok, hívők, ateisták, szocialisták, konzervatívok, mind, akik akkor összejöttek 45-ben e közgyűlésben, valami nagy átélt érzéssel fogalmazták meg, hogy valóban a békéhez hozzájárulnak. Ebben nincs szó a nemzeti kisebbségi jogokról. Nem azért, mintha elfeledkeztek volna, nem, azért nincs, mert azt hitték, hogyha minden ember gyakorolhatja azt a jogát, hogy ő a nemzeti öntudatát megőrizheti, vallását gyakorolhatja, anyanyelvét használhatja, kultúráját ápolhatja, részt vehet a közéletben, nem utolsó sorban a politikai életben a maga közösségében, azt hitték akkor, hogy ennek a jognak az alapján gyakorolhatják. Nem, negyvenöt év kellett, amíg végre az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1993-ban megalkotta a nemzeti kisebbségre vonatkozó határozatát, amelynek a feltételeit előbb elmondottam.
Igen tisztelt Országgyűlés! Szeretném, ha minden évben módja volna az Országgyűlésnek, akár az Országgyűlés elnöke, vagy alelnökei, vagy bárkik ezen a napon megemlékeznének ezekről a jogokról azért, mert ezeknek a gyakorlása, ezeknek az érvényesülése nélkül nem alakulhat ki demokrácia, és nem alakulhat ki egymásnak a megbecsülése.
Mi egy új korszakban vagyunk. Olyan korszakban, aminek az elején vagyunk. Meggyőződésem, hogyha erőfeszítést teszünk, nem csak a politikai ellentétekre, nem csak a politikai vitákra, s a nagyon fontos szociális kérdésekre, szociális biztonságra – mindnyájan tudjuk, hogy hiába van szabadság, ha valaki nélkülöz, akinek nincs meg a mindennapi falatja, nem tudja kifizetni számláját, gyógyszerét, hiába beszélek szabadságról, a nélkülözés elveszi az ember életét és létezéssé fokozódik. De mégis el kell kezdenünk és szükséges megkezdenünk azt, legalábbis az ifjúságnál, hogy olyan generációt neveljünk ki, hogy az emberi jogi gyakorlatával teljes jogú polgár lesz, s a másoknak a megsegítésével, védelmével emberré alakul.
Kérem ennek a hozzájárulását, és örülnék, ha a következő években az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványáról ebben a szellemben emlékeznénk meg. Köszönöm szépen.
