CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mi is csatlakozunk a Németh Zsolt képviselő úr által fölvezetett témához. Nemcsak ennek a fekete dátumnak az emlékfelidézéséhez, hanem nyilvánvalóan a Szolidaritás-mozgalom méltatásához, hiszen a Szolidaritás-mozgalom olyan történelmi jelentőségű mozgalom volt, amely jelentősen hozzájárult a kelet-európai diktatúrarendszer összeomlásához. Én első napirend előtti hozzászólásomban a mai napon már rámutattam arra, hogy összefügg a kelet-európai térség.
És ha múltra tekintünk, akkor ennek a témának a kapcsán meg kell említenünk, hogy Kelet-Európában nyilvánvalóan azok az államok tudtak föllázadni igazán a keleti típusú diktatúrarendszer ellen, amelynek erősek voltak a nyugati gyökerei, a nyugati keresztény Európához fűződő gyökerei. Ez Lengyelország is, Magyarország is és Csehszlovákia akkor még. Így a magyar '56-hoz, a csehszlovák '68-hoz csatlakozott a lengyel '81, amikor megalakult a Szolidaritás, és innentől kezdve már megvolt az a kibontakozás, amely tulajdonképpen nemcsak Lengyelországban, hanem egész Kelet-Európában elvezetett a diktatúrák összeomlásához.
Most ez a múltbeli összefüggés igenis a jelenre is vonatkoztatható, és most is törődnünk kell mindazokkal az eseményekkel, amelyek a környező országokban történnek, így a Kis-Jugoszláviában, Fehéroroszországban, és mi is arra hívjuk fel a kormányzatot, hogy figyeljen oda az eseményekre, törődjék velük, és lehetőleg segítse elő azt, hogy a demokrácia, a szabadság ebben a térségben megerősödjék. Ez mindannyiunk közös érdeke, és sokszor szükséges fellépés és a szolidaritás – a lengyel mozgalom nevének az örökéletűségét mutatom –, a szolidaritás mindazokkal a mozgalmakkal, amelyek a pozitív fejlődés irányába mutatnak. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem