BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális törvénynek különös jelentősége van a szociális biztonság szempontjából. Ez az a törvény, amelyik legdirektebben lenne hivatott arra, hogy azt a bizonyos, sokat emlegetett szociális védőhálót kifeszítse. Nagyon sokszor módosítottuk már ezt a törvényt, megpróbáltuk az élet realitásaihoz igazítani, és ezt tesszük most is akkor, amikor újra módosítjuk.
A múlt héten elhangzott, hogy három fontos területen próbál meg részben új szabályozást, részben korrekciót alkalmazni az előterjesztő. Ezek közül a területek közül az első és legfontosabb a rendszeres szociális segélynek a törvénybe való beemelése.
(20.40)
A rendszeres szociális segélyt korábban kormányrendelet írta elő. Most kerülne sor arra, hogy törvényi szabályozás alakuljon ki, mégpedig egy nagyon lényeges változtatással. Elhangzott már a múlt héten, a rendszeres szociális segélyt régebben az idősek és megváltozott munkaképességűek, betegek kapták. Most itt van egy olyan új helyzet, amikor ezt az ellátási formát az aktív korú népességre is kiterjeszti a szabályozás. Mégpedig a munkanélküli jövedelempótló ellátásból kiesők számára nyújtja ezt az ellátási lehetőséget.
Én ebben az általános vitában szeretnék általános – ha tetszik, filozofikus – kérdésekkel foglalkozni, és nem beszélnék a részletekről, hiszen azt a részletes vitában még módunk lesz megtenni. Azt az ellentmondást szeretném most egy kicsit idehozni a Ház elé, amely azt gondolom, hogy a szociálpolitikának az egyik legfontosabb ellentmondása. Körülbelül arról van szó, hogy a munkajövedelmek és a segélyek, illetve az úgynevezett szociális ellátások Magyarországon sajnálatos módon közel esnek egymáshoz. Ez egy nagyon fontos ellentmondás, amely tapasztalataim szerint a szolidaritás ellen hat. Hogyha kicsi ez a rés, amelyet munkával szervezett jövedelemből, illetve szociális ellátásból megszerzett jövedelemből lehet realizálni, hogyha kicsi ez a rész, az minden bizonnyal demoralizálóan hat a lakosságra. Azok, akik munkából szerzik a jövedelmüket, egyre ingerültebbek és egyre türelmetlenebbek azokkal szemben, akik szociális ellátást kapnak, segélyből élnek vagy különböző támogatási formából élnek.
Mi a probléma Magyarországon? Meggyőződésem, hogy a munkából szerzett jövedelmek vagy munkából szerezhető átlagjövedelmek, illetve minimáljövedelmek meglehetősen alacsonyak. Az a logikus, hogyha a szociális ellátásokkal a munkajövedelem alá megyünk. Ha viszont alacsonyak a munkajövedelmek, akkor a szociális ellátásokat csak olyan nagyságrendben lehet meghatározni, ahol azokból már igazából nem lehet megélni, és fordítva: hogyha a szociális ellátásokat megpróbáljuk olyan szintre beállítani, hogy azok egy minimális megélhetést biztosítsanak, akkor az a másik oldalon, a munka világában jelent egy ellenérdekeltséget, egy ellenösztönzést, a munkavállalási kedv ellen hat, vagyis passzivitásra ösztönöz.
Mi, szabaddemokraták, korábban is minden olyan megoldást támogattunk, amely az aktív foglalkoztatáspolitika eszközeivel próbált meg élni, és azt gondolom, hogy ez a koncepció kell hogy legyen a szociálpolitikai megfontolásaink homlokterében is. Együttműködést, aktivitást elővarázsolni az emberekből, hogy próbáljanak meg maguk is segíteni a helyzetükön. Ez a törvényjavaslat-módosítás előír egyfajta együttműködési kötelezettséget. Erről többen beszéltek a múlt héten az általános vitában felszólalók, hogy gyakorlatilag ez egy üres halmaz, egy olyan követelmény, amelynek nem biztos vagy nem valószínű, hogy érvényt lehet szerezni, hiszen a települések meglehetősen nagy százalékában nem léteznek azok a családsegítő szolgálatok, amelyek valójában hivatottak lehetnének arra, hogy a munkanélküliek problémájával is érdemben és hathatósan foglalkozzanak.
Ilyen körülmények között azt kell éreznünk, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerül az az ember, aki rendszeres szociális segélyre szorul, miután kiesett a munkanélküli jövedelempótló támogatásból is, hogy ez a segélyezetti létforma egy olyan létforma, amelybe egyre inkább beleragad, aki belekerült, és hogy egy idő után már egészen reménytelenné válik a munka világába való visszaforgatás lehetősége.
A munkanélküliség kezdetben alapvetően foglalkoztatáspolitikai kérdés volt, ugye, alig hatéves története van nálunk a munkanélküliségnek, és az első fázisban sikerült a munkanélküli ellátást olyan bőkezűen kidolgozni, amely tényleg azt a feszültséget, azt az ellentmondást, amelyről az előzőekben kezdtem beszélni, nagyon is a felszínre hozta. Ennek lett az a következménye, hogy a munkanélküli-ellátásból lépésről lépésre le kellett faragni, vissza kellett venni.
Mára viszont azt tapasztaljuk, hogy a foglalkoztatáspolitika területéről egyre nagyobb része, egyre nagyobb hányada csúszik át a szociálpolitika területére, annak összes anyagi következményével, konzekvenciájával együtt. Ahogy múlik az idő, ahogy egyre nagyobb az a létszám, akik tartós munkanélküliként rögzülnek az állapotukban, annál inkább nő az a gond, az a teher, hogy ezeket az embereket csak szociálpolitikai eszközökkel lehet valamilyen módon ellátni.
Ez a törvénymódosítás ezt az alapvető dilemmát, amelyet szóba hoztam, természetesen nem oldja meg, sőt nagyon sokunknak az a félelmünk, hogy ezt a passzivitási folyamatot indukálja ennek az ellátásnak a biztosítása. De mindannyian érezzük, hogy szükség van ennek a bevezetésére, hiszen egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy egyetlen embert is akár ellátás nélkül hagyjon.
A másik köre a módosító javaslatoknak a lakásfenntartási támogatással kapcsolatos. Itt új elem lenne az úgynevezett fűtési támogatás bevezetése. Mi szívesen láttuk volna, hogyha ezt a támogatási formát körülírtabbá, részletesebben, normatívan szabályozva tartalmazza a törvény. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy azoknál az önkormányzatoknál, akik már idejekorán kidolgozták a saját lakásfenntartási rendeletüket, egészen bizonyos, hogy ellentmondást és anomáliát fog okozni ennek az új szempontnak a szerepeltetése és beépítése.
És végül a harmadik terület, amelyről nagyon röviden szólnék, az a hajléktalanok ellátásával kapcsolatos kérdések szabályozása. A szándék az, hogy jogcímtől függetlenül próbálja meg szabályozni a szociális törvény a szakosított ellátások kötelezettségét, hogy melyik önkormányzat milyen kötelezettséggel rendelkezik, hogy azokat az illetékességi vitákat, amelyek korábban gyakran előfordultak, megpróbálják csökkenteni. Ez Budapesten azzal a következménnyel járna, hogy a fővárosra terhelné a hajléktalanok ellátásának a kötelezettségét a törvénytervezet, mentesítve a kerületeket. Mindez pedig azzal a következménnyel járhat – mondom ezt feltételes módban –, hogy azok a kerületek, akik lelkiismeretes önkormányzatként idejekorán elkezdtek foglalkozni a kérdéssel és valamilyen ellátást finanszírozni vagy kiépíteni, anyagi okokból kifolyólag visszajönnek ebből a kötelezettségükből.
Következésképpen talán érdemes lenne megfontolni, hogy a törvényi szövegezésben az ellátási kötelezettséget a kerületi önkormányzatoknál kellene hagyni azzal a kitétellel, hogy természetesen a fővárossal külön megállapodhatna másfajta megoldásról. Szigeti György képviselőtársammal jó néhány módosító indítványt kidolgoztunk és benyújtottunk. Úgy gondolom, hogy a részletes vitában módunk lesz a módosító indítványaink mellett érvelni és meggyőzni az előterjesztőt, illetve a képviselőket is arról, hogy támogatásra érdemes. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(20.50)
