DR. GÖTZINGER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GÖTZINGER ISTVÁN
DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy Kornai János tanulmánykötetének címét ennek a törvénytervezetnek a vitájánál is, mint nem egy más törvénytervezetnek a vitájánál is idézni lehetne: "Vergődés és remény".
Én néhány szót nem magáról a törvénytervezetről, hanem arról a pénzügyi-gazdasági-társadalmi környezetről, amelyikben el kell helyezni ezt a törvénytervezetet, szeretnék szólni, ami egyúttal talán a remény kérdéséhez tartozik. Az első dolog az, ami valahol a remény oldalhoz tartozik, hogy mégis, egy olyan pénzügyi-gazdasági stabilizációs szakaszban vagyunk, ami valami reményre adhat okot. Reményre adhat okot, valami reményre, hogy a foglalkoztatás helyzetében – ha nem is nagy léptékű, de biztató változások tapasztalhatók. Éppen a jövedelempótló támogatásból kiesők, várhatóan kiesők igen nagy létszáma talált közhasznú foglalkoztatásban vagy más foglalkoztatásban helyet. Szám szerint, az előterjesztők számításai szerint a 200 ezer, körülbelül 200 ezer jövedelempótlósból, akinek nem most telik le egyszerre a két éve, mintegy 90 ezer munkanélküli talált magának vagy közhasznú munkát, vagy egyéb munkát.
Tehát ez valahol egy olyan tendenciát mutat, és a foglalkoztatásnál a Közmunka Tanács működése is egy olyan pozitív változás lehetőségére utal, amit a téma tárgyalásánál feltétlen meg kell említeni. Olyan szerveződések lehetősége rejlik éppen a területfejlesztésről szóló törvénytervezet kapcsán ma a különböző térségekben, a kistérségű önkormányzat fejlesztési társulásaitól a megyei területfejlesztési tanácsokig és a regionális fejlesztési tanácsokig, amelyek reményt adnak arra, hogy jelentős társadalmi energiák szabadulnak fel és integrálódnak nem csupán az egész ország arculatának megváltoztatására, hanem azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel a leginkább leszakadó térségek is küszködnek. Kétségtelen, hogy az előnyösebb helyzetű térségeknek adnak elsősorban előnyt, még további lendületet ezek a szerveződések, de ugyanakkor azt a reményt is adja, hogy a leszakadó térségek, kisebb-nagyobb térségek leszakadása megáll, és egy kedvező irányban változás következik be.
Hiszen az eddigi ismereteink szerint nem lesznek teljesen esélytelenek az erőforrásokért folytatott versenyben, mert azért a válságtérségek kiemelt kezelése változatlanul napirenden szerepel. És ugye tudjuk, a mai téma is azért nagyon térségi probléma, települési probléma. Egyrészt a települési hierarchián belül a leghátrányosabb, kisebb községek és az ország régióin belül is elhelyezhetők azok a problémák, amelyekkel ma foglalkozunk.
Nem közvetlen, de a törvénnyel kapcsolatos – tehát nem közvetlenül ezzel a témával –, de külön kell szólnom arról a reményről is, amely az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezéséhez kapcsolódik. Majdnem csak zárójelben jegyzem meg, mert nem igazán ez a vitatéma most, de vannak a modern társadalomnak olyan intézményei, amelyek nélkülözhetetlenek, de amelyekben a társadalomtól elkülönítve, a társadalomból mintegy kiszakítva, ezért fokozott kiszolgáltatottságban élnek emberek. Ilyenek a törvényjavaslatban szereplő szociális otthonok és pszichiátriai intézmények. De sorolhatnánk az élet más területén is ilyen jellegű intézményeket, amelyekben az a közös, hogy túlzottan elkülönítettek, bezártak a társadalomhoz képest, a társadalommal szemben bezáródnak, és az egyébként is meglévő kiszolgáltatottság helyzete éppen emiatt fokozottan megjelenik. Egy civilizált államban ezekre az intézményekre nagyon nagy gondot fordítanak. Éppen ezekből a meggondolásokból, hogy a kiszolgáltatottság mindig megteremti azokat a viszonyokat, amelyek ebből a kiszolgáltatottságból következnek.
Az állampolgári biztos kezdeményezései azt a reményt erősítik az emberben, hogy valahol a jogállamiság, valahol sokkal nagyobb mértékben megjelenik ezekben az intézményekben is. Meg kell vallani, hogy a társadalom figyelmét sajtó, más dolgok időnként felhívják egy-egy szenzációs eset kapcsán ezekre az intézményekre, de mintha lelkiismeretünk megnyugtatására hamar megszabadulunk, igyekszünk megszabadulni ezeknek a gondoknak a súlyától. És nagyon gyakran ezekben az intézményekben lakók egyfajta stigmatizációs megítélés, stigmatizáltsággal összeköthető megítélés alá... különösen, ugye, az ebben a törvényben szereplő intézmények, amelyek valahol összefüggnek azzal, hogy nehezen vállaljuk fel ezeket a problémákat. Ezt mintegy zárójelben szerettem volna megemlíteni, mert nagyon fontosnak tartom ezt is.
Néhány szót arról, hogyha eddig a remény irányába mutató lehetőségekről szóltam, hogy mi az, ami valóban egy vergődés ebben a törvényben és ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Kicsit folytatnám azt, amit Béki Gabriella képviselőtársam elmondott, de azért más szempontokat vetnék fel.
Valamikor hittük, hogy a szociális ellátásoknak az alapja, az az összeg, amiből kiindulunk, a létminimum. Mert tudjuk, hogy a létminimum valahol azt jelenti, hogy még biztosítja... Most nem akarok külön a társadalmi minimumról beszélni, de még biztosítja azt az összeget egy családnak, a családban az egy főre eső létminimum vagy a KSH által elég differenciáltan számított létminimum biztosítva van, akkor az egészséges étkezést, a ruházkodást, a fűtött lakást, a gyermekek tanítását, tehát mindazt, amit valamikor úgy mondtunk, hogy a társadalmi újratermeléshez szükséges javakat, családon belül is biztosítja.
Tudjuk, hogy ma már nagyon messze vagyunk ettől a vágyunktól, hogy a létminimum szintjén biztosítsuk a szociális ellátásokat. A normatívák ma a legkisebb öregségi nyugdíj összegéhez igazodnak, ami valójában nem is mindig a tényleges legkisebb öregségi nyugdíj, mert akinek a nyugdíj alapját képező keresete ennél kisebb, annak kisebb is a nyugdíja. Ezt nem lehet pontosan meghatározni, de hozzávetőleg alig fele a létminimum összegének, a KSH által számított létminimum összegének. És amikor mi azt mondjuk, hogy igen, de majdnem egybefolynak a minimális bérekkel a szociális ellátások összegei, arra is gondolni kell, hogy ezek már messze a létminimum alatt lévő összegek a szociális ellátásokban.
Nagyon jó az a differenciálás, amelyik a jövedelempótló támogatástól az aktív korúak rendszeres szociális segélyéig – hát nem egy hosszú létra.
(21.00)
Tehát valahol ez a differenciálás értelmes és jó. De meg kell mondani, hogy ez a differenciálás olyan alacsony szinten történik, hogy ez már majdnem csak elméleti, ez a fajta differenciálás. Mit jelent? Persze, ebben a törvénytervezetben nem túl nagy számokról van szó. Amikor azt mondjuk, hogy várhatóan a rendszeres szociális segély, azokkal együtt, akik eddig is rendszeres szociális segélyt kaptak, mintegy 35 ezer, becsült adatok szerint, ebből eddig is abban részesültek az időskorúak, akiknél korábban egyébként 65 év volt a segélyezési határ, ez most leszállt 62 évre, és a 67 százalékban rokkantak, illetve megváltozott munkaképességűek.
Ha megnézzük azokat az adatokat, amelyek a magyar háztartási panel néven ismert vizsgálatokból következnek, abból látszik, hogy a legkisebb összegű, tehát a nyugdíjminimum alatt élő, egy főre jutó jövedelemből, nyugdíjminimum alatt élő családok legnagyobb számban a munkanélküliek között fordulnak elő. Valahol azt tudjuk, hogy mikor már a rendszeres szociális segélyt kapja a munkanélküli, ez már a negyedik év a munkanélküliségben. Mert az első évben munkanélküli-járadékot kap, két évig jövedelempótló támogatást, és a negyedik évben kapja a rendszeres szociális segélyt. Tudjuk azt is, hogy a munkanélküliek jelentős része, sőt bizonyos, akár többféle módon számított szegénységi küszöb alá süllyedt emberek jelentős része egy-két évig van csak ez alatt a küszöb alatt, és újra sikerül visszakerülni bizonyos módon számított – mert többféle módon lehet számítani vagy számítják – szegénységi küszöb fölé. De aki már a negyedik évben is benne van, a szegénységi küszöb alatt marad, a nyugdíjminimum alapján számított szegénységi küszöb alatt, arra majdnem azt lehet mondani, hogy reménytelenül leszakadt.
Ennek ellenére a törvénytervezet megpróbál valahol olyan szankciókat alkalmazni, amelyek még ebben a körben is egy együttműködési készséget jelentenek, s nagyon szigorúan, vélhetően nagyon szigorúan szabályozza ezt, vagy pedig éppen a jövedelempótló támogatásoknál a határidő elmulasztása miatti szankciókat és egyebeket. Én úgy érzem, hogy ezek a szankciók gyakran nem veszik figyelembe az egyéni élethelyzeteket. Tehát ez egy olyan univerzális, általános szankció, amelyik nem differenciál, nem nagyon teszi lehetővé, hogy bárki is mentséget találjon a saját mulasztására.
Én azt mondom, hogy megértem ezeket a szankciókat, mert ezzel szemben mindaz áll, amit ma tudunk a feketegazdaságról, a feketegazdaságban való érdekeltségről, és ez ma sokkal erősebb társadalmi érdek, hogyha icipici kapukat próbálunk is becsukni, de próbáljunk becsukni, az érdekeltséget abba az irányba tereljük, hogy ne a feketegazdaság legyen az egyedüli menekülési út azoknak, akik valahol a leszakadás vagy a végleges leszakadás környékén vannak. De a dilemma igazán az, hogy nem látszik, hogy ez valóban olyan, akármennyire szigorú ez a szankció, hogy valóban hatékony szankció lenne.
Én úgy gondolom, hogy valahol az önkormányzatok, bár nekik joguk van a törvénytervezeten, vagy a törvényben meghatározottan túl is segélyezni, valahol nagyobb mozgásteret kellene kapjanak a mérlegelésben, amelyek sokkal pontosabban ismerik azokat az életviszonyokat, amelyek között egy-egy család él. Tehát valahol a törvénymódosításnál ezeket a szempontokat is érdemes lenne figyelembe venni.
Befejezésül hadd mondjam, hogy én szerettem volna Győriványi Sándor képviselőtársam nagyon hangsúlyosan megfogalmazott két mondatára, bocsánat, nem is, két kifejezésére reagálni, amikor a törvénytervezettel kapcsolatban azt mondta, hogy kétségbeejtő és elkeserítő. Nem a törvénytervezet, hanem azok az élethelyzetek azok, amelyek kétségbeejtőek és elkeserítőek. A törvénytervezet tisztességes. Megpróbál a leglehetetlenebb élethelyzetekben is valamit. Hogy mennyire arányosan, keresőkhöz képest és az egész gazdaság lehetőségeihez képest, ez természetesen vitatható.
Csak egyetlen megjegyzésem lenne, mert tudom, hogy Győriványi Sándor képviselőtársam nem magára mondta, hogy ő esett kétségbe és ő keseredett el, de én mégis azt mondom – és ezt magunkra mondom –, hogy bármilyen nehéz a helyzet, egy politikusnak soha nem szabad eljutni a kétségbeesésig és az elkeseredésig. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem