KÓSA FERENC

Teljes szövegű keresés

KÓSA FERENC
KÓSA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. számú törvény rendelkezik arról, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió, az Országos Rádió és Televíziós Tanács, valamint az érintett intézmények kuratóriumai, illetve közalapítványai folyamatosan kell hogy működjenek. E törvény 141. §-ának (7) bekezdése rendelkezik továbbá arról, hogy a folyamatos működéshez milyen finanszírozási rendben kell biztosítani a feltételeket.
Az idézett törvény előírásainak megfelelően az elmúlt hetekben több alkalommal ülésezett a hétpárti média-albizottság és a kulturális és sajtó bizottság is.
November 27-én a kulturális és sajtóbizottság – a törvény betűjének és szellemének megfelelően – felmérte az érintett intézmények reális igényeit, és ezek biztosítása végett bizottsági önálló indítványt nyújtott be az Országgyűléshez, amelynek az a lényege, hogy az ez évi költségvetést oly módon kell módosítani, hogy az ORTT a 4. negyedévben, tehát az utolsó három hónapban, hozzájusson azokhoz a pénzügyi garanciákhoz, amelyek biztosítják a folyamatos működését.
Arról van itt szó, hogy valamilyen joghézag vagy jogértelmezési vita miatt az utolsó negyedév finanszírozása elmaradt. Mi úgy gondoltuk a kulturális és sajtóbizottságban, hogy nem bocsátkozunk jogértelmezési vitákba (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a hozzászólási idő lejártát.), az a dolgunk, hogy kérjük az Országgyűlést, hogy biztosítsa az ORTT folyamatos működését.
A benyújtott (Az elnök ismét figyelmezteti a felszólalót a hozzászólási idő lejártára.) önálló indítványt sürgős tárgyalásra kérjük, ennek a támogatását is kérjük, és a bizottság ellenszavazat nélkül – egyhangúlag – javasolja az Országgyűlésnek elfogadásra. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem