DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm, elnök úr. Két percben nem fogok tudni mindenre megválaszolni. Hadd kezdjem először Csizmár képviselő úrnak arra az utalására, hogy jogász létemre alkotmányos mulasztásra akarom a Házat rábírni.
Én elismerem, hogy ez egy jogász részéről nagy bűn, mentségemre legyen mondva, hogy a felbujtó a Magyar Köztársaság kormánya volt, aki néhány héttel ezelőtt ugyanezt a gondolatot vetette föl. Megjegyzem, mivel a parlament a törvényhozás szerve, módja van bármikor egy elhibázott törvényjavaslatot módosítani.
Ami a pótköltségvetéssel kapcsolatos észrevételét illeti a kollegának, azt mondanám, hogy én értem, amit ő mond, hogy a kedvezményezettek a költségvetésnek nem tényezői. Nahát itt van a bukfenc. Tudniillik ezek a kedvezményezett alapítványok azzal a céllal működnek, hogy majd oda juttatják ezt a pénzt, azokra a területekre juttatják a pénzt, amit a költségvetés közvetlenül finanszíroz.
Én azt mondom, hogyha egészségügyi, karitatív, szociális és kulturális intézmények, bocsánat, kulturális, egészségügyi, karitatív és kulturális alapítványoknak és egyesületeknek lehet ilyen összeget juttatni, akkor a költségvetésből a kulturális, az oktatásügyi, az egészségügyi és a szociális területeket érintő fejezetekre mondjuk ki a pótköltségvetés tilalmát. Mert végül is oda fog a pénz valahogy kerülni, és azt fogja elvonni az állam, mégis ugyanazt a pénzt vonja el nem közvetlenül a kedvezményezettektől, hanem azoktól, akikhez aztán a kedvezményezettek azt továbbjuttatták.
Még egyetlenegy észrevételre van nagyon rövid időm. Kérem szépen, én nem azt mondtam, hogy az állam már mindent megoldott, csak akkor lehet ezt a rendelkezést bevezetni; én nem azt mondtam, amit Lendvai Ildikó mond, ha nem jut elég pénz, akkor ezt nem lehet bevezetni; én arról beszéltem, hogy pillanatnyilag az egészségügy és az oktatásügy a legminimálisabb szinten sem tudja a feladatát teljes értékűen megvalósítani. Hogy igenis vannak elmaradt műtétek, ami abszurdum a XX. század végén, ami antihumánus, ami elképzelhetetlen, és ilyenkor az állam nem mondhatja azt, hogy nem az övé a felelősség.
Ez egészen más helyzet, mint az, hogy nem jut elég pénz, vagy az állam már mindent megoldott. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Még egy gondolatot, elnök úr. Nem fér bele. Tudomásul veszem. Nem tudtam minden észrevételre válaszolni. Megértésüket kérem.
