BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én arra kérem Kis Gyula képviselőtársamat, hogy velem ne üzenjen a Világbanknak, mert nem vagyok, nem voltam és nem is leszek a Világbank illetékese, képviselője s a többi. De azért se üzenjen velem a Világbanknak, mert azt a közgazdasági gondolkodást, hogy a gazdasági egyensúly a gazdaság stabilitásának normális működésének az előfeltétele, ezt a magyar közgazdászok jóval az előtt már felismerték – ezt a gondolatot –, mintsem hogy Magyarország 1982-ben egyáltalán kapcsolatba került volna a Világbankkal. Az a gazdasági szemlélet, hogy igenis a gazdasági egyensúly fontos, hogy nem szabad túlköltekezni, mert a túlköltekezés inflációt és hiányt okoz, ezt a magyar közgazdászok tulajdonképpen 1953 óta fokozatosan és egyre határozottabban és világosabban képviselik. Igaz, hogy ezzel szemben mindig volt egy olyan felfogás is, hogy tessék csak költekezni, a szocializmusban mindent lehet, és ez a felfogás napjainkban is tovább él olyan módosító indítványokban, amik a nincset kívánják újra elkölteni, ezt én tudom, de nem kell nekünk Világbank ahhoz, hogy tudjuk, hogy csak azt lehet elkölteni, amink van.
Na most, amikor Kis Gyula képviselőtársam arra hivatkozik, hogy az állami költségvetés fizethetne még többet a társadalombiztosítási költségvetésnek, én nem vitatom, hogy fizethetne többet, csak azt kérem, hogy akkor a Magyar Demokrata Fórum azt is mutassa meg, hogy honnan fizesse azt a többletet a társadalombiztosítási költségvetésnek, hogy mire költsön kevesebbet az állami költségvetés. Beszélje meg Póda Jenővel, hogy honvédelemre kell-e kevesebbet kiadni, beszélje meg Lezsák Sándorral, hogy határőrségre és rendőrségre kell-e kevesebbet költenie az állami költségvetésnek, beszélje meg Bogárdi Zoltánnal, hogy agrártámogatásokra kell-e kevesebbet költenie az állami költségvetésnek, és folytathatnám a sort, ha nem telt volna le a két percem. Az MDF-nek van még módja arra, hogy további pontokat találjon arra, hogy honnan lehet átcsoportosítani a társadalombiztosítási költségvetésnek, hogy ne inflációs pénzkibocsátásból kelljen azt a pénzt fizetni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem