DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen. Hát kormánypárti képviselők általában egyáltalán nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mert a kormányt kell képviselniük, de van speciális előnyük, például az informáltság. Mi csak a sajtóra támaszkodhatunk, ahol az egészségügyi dolgozók demokratikus szövetsége és a Népjóléti Minisztérium közötti megállapodásról azt írták, hogy a bázisfinanszírozás kerül előtérbe. Hogyha ez csak részben lesz bázisfinanszírozás, akkor reméljük, hogy csak részben okoz annyi bajt, mint 40 éven keresztül okozott.
A másik. A közgazdászok nevében, a magyar közgazdászok nevében nyilatkozott Bauer Tamás mint az egyetlen magyar közgazdász: "mi, magyar közgazdászok". Azt kell mondjam, hogy vannak más közgazdászok is – például a Demokratában, ugye, Varga István közgazdász azt mondja, hogy a Tocsik-ügynél ezerszer nagyobb veszéllyel jár, hogyha ismét magánközvetítő kerül a két állami intézmény közé. Csak a jövő évben 800 milliárdról van szó, soha vissza nem fizethető terhet vállal magára az állam, és ezt a javaslat előterjesztőinek is látnia kell. Nos, itt tehát 800 milliárdokról van szó, és mi mindössze 4 milliárdot kértünk ezeknek a kamatátcsoportosításoknak a terhére. Ezt sem szavazták meg. Úgyhogy akkor nem tudom, hogy miért tőlünk vár megoldást a képviselő úr, hogyha egyszerűen a megoldási javaslatainkat nem veszik figyelembe.
Másrészt. Nem több pénzt kérünk a költségvetéstől az egészségügynek, hanem csak annyit, amennyi tavaly volt. Mindent, amit elmondtam, tavaly még megkapott az egészségügy, tehát csak azt kérjük, hogy annyit, amennyi tavaly volt. Azt hiszem, ebben a helyzetben, amiben az egészségügy van, ez nem egy irreális követelés, de a következő egészségügyi miniszterrel tessék ezt majd megbeszélni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem