DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért jelentkeztem ismét szólásra, mert húsz percben volt meghatározva legutóbbi hozzászólásomhoz az idő, és nem volt időm arra, hogy még konkrétabban és még tényszerűbben bemutassam önöknek, hogy amit itt önök elénk tettek társadalombiztosítás, illetve egészségbiztosítási költségvetésként, az az egészségügy leépítését jelenti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, halljuk: zajlik a törvény végrehajtása, hogy a kórházi ágyakat csökkenteni kell, és hogy az egészségügyi ellátórendszert másképp kell működtetni.
Nos, nézzük meg, hogyan jelenik meg ez a költségvetésben, mit láthatunk ebből az átalakítási folyamatból! De ha azt akarjuk, hogy kevesebb beteget kezeljenek kórházban, akkor természetesen olyan megoldásokat kell fejlesztenünk és támogatnunk, amely a kórházi kezelés alatt más típusú kezelést tesz lehetővé. Elsősorban a háziorvosi ellátást, aztán a járóbeteg-szakellátást kell fejlesztenünk. Emellett a krónikus ellátási lehetőségeket, az úgynevezett "ápolóotthonokat" és a házi ápolási rendszer kell fejlesztenünk ahhoz, hogy ne a kórházi ágyakon feküdjenek a betegek.
Nos, ha megnézzük ezt a költségvetést – erre utaltam már legutóbb –, ebben a költségvetésben a jövő évre ennek nyomát sem lehet látni. Tisztelt képviselőtársaim, a háziorvosi ellátás költségvetése idénhez képest 16 százalékkal növekszik, a kormány azt ígérte, hogy bér és dologi arányban 22 százalékkal fogja növelni a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeget. Itt csak 16 százalék van. Nemhogy fejlesztésre, szinten tartásra nem lesz elég pénz, tisztelt képviselőtársaim, a következő évben.
Mondhatom tovább. Nézzük meg a járóbeteg-szakellátást!
(11.00)
Első ránézésre azt láthatjuk, hogy lám-lám, a járóbeteg-szakellátásban 26,8 százalékos a növekedés, azaz – és ha mögé nézünk a számnak, már nem örülünk annyira – a kormány által beígért 22 százalék fölött összesen 3 százalékot találunk. Vajon, tisztelt képviselőtársaim, önök szerint a kórháziágy-leépítés ellentételezéseképpen fejlesztendő járóbeteg-szakellátáshoz mennyi lesz ez a 3 egész százalék, tisztelt képviselőtársaim, vajon mennyi fejlesztést lehet ebből végrehajtani? Erre nincsen válasz. Most nincs itt a népjóléti államtitkár úr sem, és ha jól látom, akkor a pénzügyi államtitkár úr sem figyel, pedig olyan kérdésekről beszélek, amikről az előterjesztést önök készítették.
Szeretném bebizonyítani, hogy miért rossz az előterjesztés. A következő a krónikus fekvőbetegek ellátása. Mindenki elmondta: az aktív ágyak terhére a krónikuságyakat kell növelni, tisztelt képviselőtársaim. Mennyit nő a krónikus ellátásra fordított összeg? 19,4 százalékkal, az ígért 22 helyett csak 19,4-del. Ez azt jelenti, hogy a krónikus fekvőbetegek ellátását a jövő évben nem lehet fejleszteni, mert nincs rá költségvetési tétel. Sem háziorvosi ellátás, sem járóbeteg-szakellátás, sem krónikusellátás, tisztelt képviselőtársaim.
Nézzük a házi ápolást! Még érdekesebb. Tavaly megjelent a rendelet nyár végén, akkor 600 millió forintot teremtettek erre a hátralévő négy hónapra. Ebből az összegből nem tudom, ma már mennyit fizettek ki, de úgy nézett ki, hogy mire elindulnak a pénzek, a meglévő házi ápolási szolgálatok is csődbe mennek. De ha egy sem ment csődbe, akkor is ma Magyarországon összesen egyharmados az országban a házi ápolási lehetőség kiépítettsége, tisztelt képviselőtársaim. És lássunk csodát: jövő évre mennyit tervez ez a költségvetés? 650 millió forintot. Annyit tervez egész évre, mint amennyit ennek az évnek az utolsó négy hónapjára tervezett. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből nem lesz Magyarországon felfejlesztett háziorvosi ellátás.
Ezek után az az alapkoncepció: csökkentjük a kórházi ágyakat és megtakarítunk. Szerepel a törvényben egy olyan kitétel, hogy a társadalombiztosítás átcsoportosíthat a különféle kasszák között, amennyiben a szerkezet átalakul.
Tisztelt Képviselőtársaim! No, itt találja meg az ember a legnagyobb tévedését vagy hazugságát ennek a törvénynek. Tudniillik abból indultak ki, hogy a kórháziágy-csökkentésből megtakarítás lesz. Erre legutóbb már hoztam példát, most még pontosabb számításokban fogom bemutatni önöknek, közgazdászoknak talán ez többet mond, mint bármiféle más elmélet.
Nos, tehát abból indultak ki a számításoknál, hogy leépítenek 10 ezer ágyat, egy ágyra jut 1 millió forint, megtakarítanak – jó, nem 10 milliárdot írtak bele – csak 9-et. De akkor számoljunk, tisztelt képviselőtársaim! Nos, tehát nem kórházi ágyra küldi a pénzt a társadalombiztosítás, hanem betegre. Egy nem túl magasan finanszírozott átlagos városi kórházban az egy elbocsátott betegre jutó költség olyan 35-37-40 ezer forint körül van; más, magasabban műszerezett és a progresszív betegellátás magasabb szintjein álló intézményekben ez lényegesen magasabb, adott esetben 60 ezer forint is.
Akkor számoljunk! Mondjuk, egy ilyen, nem túl erősen finanszírozott városi kórházban egy betegre 40 ezer forintot fizet a társadalombiztosítás. Ez azt jelenti, hogyha eddig 10 napig kezelte a beteget a kórház, akkor ez azt jelenti, hogy 1 millió 400 ezer forintot kapott a kórház az azon az ágyon kezelt betegek után. Már ez az első megközelítés – viszonylag alacsonyon finanszírozott kórház esetén –, már nem igaz az egymillióforintos megtakarítás az ágyleépítések esetén.
Menjünk tovább: mi a helyzet akkor, hogyha, mondjuk, heti váltásban kezelte, és csak 30 ezerrel finanszírozott, tehát 52 beteget kezelt egy ágyon; akkor kérem, 1 millió 560 ezer forint volt, amit arra az ágyra a kórház kapott. Tehát egy ágy 1 milliót csak akkor hozott egy kórháznak, ha azon az ágyon két hétig kezelte a beteget. Most nyugodtan mondhatom, hogy a mai átlagos ápolási időket tekintve ilyet nem nagyon találunk. Mert már lényegesen csökkentek az ápolási idők. Tehát az önök által tervezni számított, leépítendő tízezer ágy, ha az átlagot számolom, semmiféleképpen nem tekinthető egymilliós átlagnak.
De mi fog történni? És itt jönnek a még érdekesebb számítások, tisztelt képviselőtársaim. Nézzük, mi történik akkor, hogyha egy kórházban a saját kórházon belül leépítenek ágyakat! Akkor az fog történni, tisztelt képviselőtársaim, hogyha eddig a meglévő ágyakon mondjuk 10 napos volt az ápolás, ezért egy évben, egy ágyon 35 beteget kezeltek, az azt jelentette, hogy egy ágyon 1 millió 400 ezer forintot kapott a kórház, két ágyon 2,8 milliót.
Most azt mondom: lecsökkentem az ágyszámát a felére. Erre a kórház hogy tud reagálni, mert a betegek azért érkeznek? Azt mondja, hogy ezután azon az egy ágyon 52 beteget fog kezelni. Ebből az következik, hogy 2 millió 80 ezer forintot kell fizetni neki, azaz az egy ágy leépítésének különbsége, tisztelt pénzügyi államtitkár úr, 300 ezer forint. De csak azért, mert 20 beteggel kevesebbet kezeltek kórházban, miközben nincs megteremtve a feltétele annak, hogy járóbetegként, krónikus betegként és a többi és a többi, hova fogják tenni a beteget. 300 ezer forint.
De ugyanezt találjuk akkor is, hogyha máshova küldi, ha kérem szépen, egy városi kórházban bezárjuk az osztályt. Ugyanezekből a számokból kiindulva 40 ezer forintos átlag kibocsátási összeggel, kérem, nem mondok sokat, egy ágyon csak 30 beteget kezelt eddig egy évben, akkor 1 millió 200 ezer forintot kapott ez a kórház.
Most becsukom az ágyait, és átküldi, nem az összeset, kérem, csak a fele beteget – pedig az nagyon kevés – átküldi a megyei kórházba, mert csak ott lesz ágy, ám ott a finanszírozási adatok azt mutatják, hogy egy kibocsátott betegre 60 ezer forint jut. Mi lesz ennek a következménye? Igaz, hogy ebben a kórházban a 30 kibocsátott betegre eddig 1,2 milliót fizetett a társadalombiztosítás, mostantól fogva a megyei kórházban a 15 kibocsátott betegre 900 ezret fog csak fizetni, de itt is csak 300 ezer forint a megtakarítás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Pénzügyminisztérium! Tisztelt Népjóléti Minisztérium! Ilyen típusú számítást vajon végeztek-e? Tudniillik ha ezt végigkövetik, rá fognak jönni, hogy amit a költségvetési törvénybe mint megtakarítást beleírtak, annak az egyharmada se igaz. Az egyharmada se! Már most lehet tudni, és erre önök azt írják, hogy az átszervezésben – ha változások történnek – átcsoportosíthatnak a kasszák között. Ha jól megnézzük, a fekvőbetegkasszára 113 százalékot írtak, és ezen belül, a 113 százalékos növekményen belül az összeg jelentős része helyből nem igaz. Nem tudom, hogy mit, ki és honnan és hová fog átcsoportosítani.
Még egy kérdésem van. Vajon a Pénzügyminisztérium szakértői megvizsgálták-e azt – és a népjólétié is természetesen, de már nem tudom, ki hozza a döntéseket –, megvizsgálták-e azt, hogy egy kórház milyen ágystruktúra, milyen osztálystruktúra mellett tud talpon maradni? Megvizsgálták-e, hogy egy kórházban a sebészeti osztályok általában nem hozzák a pénzt, hanem relatíve többet költenek rájuk, mint amit a társadalombiztosítás fizet? Hogy a belgyógyászati típusú osztályokra meg relatíve valami kicsivel kevesebbet költenek, ebből következik, hogyha jó az ágyarány, ami úgy néz ki, hogy egy sebészeti ágy és két belgyógyászati típusú durván, akkor a kórház talpon tud maradni.
De ha most ezeknek a megyei döntéseknek az lesz a következménye, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezeket a döntéseket meg nem nézve, ezeknek a kórházakra való hatását meg nem vizsgálva hozzák, akkor bekódolják a kórházak jelentős részében a csődöt. Jelzem, csak néhány kórház gazdasági igazgatóját meg kellene kérdezni arról, hogy mi a tapasztalata. Nos, talán pénzügyi szakembereknek és közgazdászoknak elég tényszerű voltam. Szívesen átadom a számításaimat, sőt, szívesen segítek továbbszámolni, egyébként bármelyik gazdasági igazgatótól megkaphatták volna ezeket a számításokat.
(11.10)
Azt hiszem, elég meggyőzően tudtam bizonyítani, nem lesz megtakarítás, és amit a költségvetésbe írtak, az mese, tisztelt képviselőtársaim. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem