AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartási törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslathoz számos módosító és kapcsolódó módosító indítvány érkezett. Ezek nagyobb része a törvényjavaslat rendelkezéseinek pontosítását, technikai jellegű korrekcióját szolgálja. A módosító javaslatok másik, kisebbik része érdemben módosítaná a törvényjavaslat által megcélzott pénzügyi szabályozási kereteket. A következőkben ez utóbbiak közül négy kiemelt kérdéskörre kívánok kitérni.
Először: az Áht. módosításának egyik alapvető törekvése a közpénzek kezelésének áttekinthetőbb és ellenőrizhetőbb rendjének biztosítása érdekében a kincstári rendszer továbbfejlesztése és kiterjesztése. A kormány által benyújtott törvényjavaslat ennek keretében a társadalombiztosítási költségvetési szerveket, a nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási központi és területi igazgatási szerveket a kincstári körbe sorolja. Ez a lépés pénzügyi megtakarítást közvetlenül most nem eredményez, hiszen a társadalombiztosítási költségvetési szervek pénzforgalmi számláját már ma is a kincstár vezeti, ugyanakkor a kincstári körhöz tartozásból igen jelentős információs haszon várható, hiszen a kormány most több mint egy hónapos késéssel jut érdemi információkhoz a tb-alrendszerben zajló pénzügyi folyamatokról. A törvényjavaslat e rendelkezéséhez benyújtott módosító indítványt a tb költségvetési szervek kincstári körből történő elhagyását javasolja, de egyúttal elrendelné e szerveknek a kincstári körre vonatkozó szabályok szerinti finanszírozását is. Ez az indítvány azonban nem következetesen érvényesíti a kincstári rendszer fejlesztési programját, ezért a kormány az eredeti álláspontját tartja fenn.
Másodszor: az államháztartás alrendszeréhez tartozó szervek egyre nagyobb hányada küzd jelentős mértékű tartozásállománnyal, melynek különleges kezelése a későbbi problémák elkerülése érdekében mindenképpen indokolt. A kincstári biztosi rendszer kiépítése az államháztartás minden alrendszerében szükséges, így a sajátosságok figyelembevételével, a tisztelt Ház kétharmadának szavazatát kérve, törvényi felhatalmazással a helyi önkormányzati alrendszerben is. Az önkormányzati biztost a törvényjavaslatban szereplő hatáskörrel az önkormányzat testülete nevezné ki. Az e kérdésben benyújtott bizottsági módosító indítvány azonban felpuhítaná ezt a törekvést azáltal, hogy a képviselőtestület mérlegelésére bízva, feltételes módba helyezi az önkormányzati biztos kinevezését; továbbá jogbizonytalanságot is okozhat, mert a módosító indítvány nem határozza meg, hogy a kétharmaddal elfogadásra kerülő törvényi rendelkezés alapján voltaképpen mit is tegyen a képviselőtestület. Az előbbiek mellett a kormány fenntartja a benyújtott javaslatát amiatt is, mert az önkormányzati csődtörvény nem arra ad választ, illetőleg nem azt a problémát oldja meg, melyet az Áht. módosító törvényjavaslata megcélzott.
Harmadszor: a benyújtott törvényjavaslat szerint rendkívüli költségvetési helyzetekben a kormány előirányzat-módosítási joga és hatásköre kiterjedne az államháztartás más alrendszereire, azaz az elkülönített alapokra és a tb-alrendszerre is. Az ezzel kapcsolatos módosító indítványok azt célozzák, hogy a kormány hatásköre a tb-alrendszerre ne terjedjen ki. Szeretném hangsúlyozni, hogy az esetleges módosításokra nézve a törvényjavaslat pontosan meghatározza és így korlátozza a kormány mozgásterét. A módosítási jogkörből ugyanis a javaslat kiemeli azon előirányzatokat, amelyeknek a megváltoztatási jogát az Országgyűlés magának tartja fenn. Így a tb-költségvetés mindenkori elfogadásakor a parlament világosan meghatározhatja a kormány mozgásterét. Mindezek alapján a kormány ez ügyben is fenntartja eredeti álláspontját.
Negyedszer: a benyújtott törvényjavaslat – igazodva a kormány parlament által megnövelt felelősségéhez a társadalombiztosítási költségvetés előterjesztése és teljesülése terén – indítványozza a társadalombiztosítási önkormányzatok kormányrendeletekkel kapcsolatos jogosítványainak újraszabályozását. A javaslat lényege az eddigi általános egyetértési jog helyett általánosan véleményezési jog biztosítása azzal, hogy a meghatározott szaktörvényekhez kapcsolódó kormányrendeleteknél törvény egyetértési jogot állapíthat meg. E változtatás beleilleszkedik a társadalombiztosítással kapcsolatos jogosítványok év elején megkezdett újraszabályozásának folyamatába, pontosabban tükrözi az egyes szervezetek kompetenciáját. Az egyetértési jogkörbe tartozó kormányrendeleti kör meghatározása a közeljövőben esedékes társadalombiztosítással kapcsolatos törvényalkotás keretében megoldható.
Mindezek alapján kérem a kormány eredeti álláspontjának támogatását, s a tárgybani, az ajánlás 42. pontjában szereplő, az 55. § (1) elhagyását kezdeményező módosító javaslat elutasítását.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy az államháztartási törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatokat a kormány által is támogatott módosító indítványokkal együtt fogadják el. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
(17.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem