DEUTSCH TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Belügyminiszter Úr! Én kollégáimmal tegnapi napon áttekintettem az ön által idézett szolgálati törvényt. Nekünk nem sikerült megtalálni azokat a szakaszokat, amelyekre ön itt hivatkozik – bár a pontos szakaszokat, bekezdéseket nem jelölte meg, tehát kérem, hogy ezt tegye meg. Amennyiben a helyzet úgy állna elő, amit ön mond, hogy egy, az Országgyűlés által egyszerű többséggel elfogadott szolgálati törvény egyenesen ellentétes szabályokat fogalmaz meg, mint a kétharmados rendőrségi törvény, úgy ennek a joghelyzetnek a megváltoztatására van szükség.
Az mindenesetre rendkívül furcsa lenne, hogy egy kétharmados többséggel elfogadott, garanciális szempontból a politikai beavatkozás lehetőségét meghatározó rendőrségi törvény világossá teszi, hogy az országos rendőrfőkapitány nevezi ki és menti föl a megyei főkapitányokat, ehhez képest egy feles törvény – ha igaz, amit ön mond – megtenné azt a lehetőséget, hogy a belügyminiszter nevezzen ki vagy mentsen föl rendőrfőkapitányt.
Ugyanakkor az is furcsa, hogy a rendőrségi törvénnyel ellentétesen, amelyik az országos rendőrfőkapitány kinevezési jogaként határozza meg a megyei rendőrfőkapitány kinevezését, ön jelentette be – még hivatalban lévő országos rendőrfőkapitány (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hiányában –, hogy ki a budapesti rendőrfőkapitány. (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tehát nem lehet egy hivatalban nem lévő rendőrfőkapitány jelöltjének tekinteni, hanem kizárólag a politikai testületnek, a politikai szféra jelöltjének lehet tekinteni a budapesti rendőrfőkapitány jelöltjét. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem