KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés megválaszolásakor persze nemcsak a rendőrségi törvényre, hanem az azóta már elfogadott és hatályba lépett szolgálati törvényre is figyelemmel kell lenni. Ami a beosztásból való felmentést illeti, az az országos rendőrfőkapitány esetében a miniszterelnök joga, a helyettesek esetében, illetve rögtön hozzá kell tennem, hogy azok esetében, akik tábornoki rangfokozattal rendelkeznek, a belügyminiszter jogosítványa; és azt is rögtön hozzá kell tennem, hogy a belügyminiszter hatáskört magához vonhat éppen a vonatkozó törvények következményeként. Ezért semmilyen jogi akadálya annak nem volt, hogy ezek a döntések ilyen módon szülessenek meg. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem