AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ, pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr!
Mindenekelőtt a konkrét kérdésére próbálok válaszolni. A települési önkormányzatok munkaadói járulékfizetési kötelezettségét, mint ahogy az interpellációs kérdés elején hallottuk, törvény írta elő. Mégpedig 1996 elejétől. Tulajdonképpen a kérdés az, hogy ez a törvény méltányos törvény volt-e? Én azt gondolom, hogy igen. Hiszen ez teljes körűen érvényesítette a semleges megközelítését a különböző típusú munkáltatóknak, úgy rendelkezett tehát, hogy mindenféle munkáltatónak – beleértve az önkormányzati munkáltatót is – ezt a terhet viselni kell.
A korábbiakban egyfajta átalányfizetés érvényesült a költségvetési intézmények tekintetében. Ez a változás azt szolgálta, hogy ne átalányszerűen, hanem nagyon konkrétan merüljenek fel ezek a költségek. Tehát világosan lehessen látni az egyes költségvetési fejezeteknél, önkormányzatoknál, hogy a munkaerőnek milyen költségei vannak? A munkaerő költségeihez tartozik ennek a járuléknak a fizetése is.
Tulajdonképpen itt van egy lényeges pont, nevezetesen, hogy amikor bevezetésre került '96-ban ez az intézmény, akkor 8 milliárd forint épült be egyidejűleg a szabályzott önkormányzati forrásokba '96-ra, és ez miután beépült, tehát '97-re a dolog tovább húzódik.
Tehát ennek a konkrét intézkedésnek a másik lába az rendezésre került a tavalyi költségvetésben és akkor ugye ha a bázis része lett, ez így van idén is. Tehát pénzügyi források állnak az önkormányzatok rendelkezésére, hogy ezt konkrétan ki tudják fizetni.
Azt gondolom azonban, hogy ez a válaszom valószínűleg általában nem nyugtatja meg a képviselő urat, hiszen lehet, hogy erre a konkrét példára rá lehet mutatni, hogy volt valamiféle ellentételezés, de ettől még az általánosabb probléma kétség kívül fönnáll, nevezetesen, hogy a különböző szaktörvényekben egyébként nagy egyetértéssel a parlament különböző oldalain, tényleg van egy ilyen tendencia, hogy újabb és újabb feladatokat próbálunk az önkormányzatokra nézve megfogalmazni, miközben az önkormányzatok pénzügyi lehetőségei úgy alakulnak ahogy a központi költségvetés tárgyalása kapcsán, illetve más törvények tárgyalása kapcsán tudjuk alakítani. Azért elvileg mindenképpen szeretném leszögezni, hogy a jelenleg működő önkormányzati finanszírozási rendszer természetesen nem olyan, hogy minden feladathoz egy pontosan a feladatot 100 százalékosan finanszírozó normatívát tudnánk rendelni. Még ha ilyen rendszerünk lenne, akkor az szja-megosztásnak, visszahagyásnak nem lenne értelme és a saját bevételeknek sem lenne értelme.
Tehát a jelenleg működő önkormányzati rendszer semmiképpen nem tud ilyen lenni, hogy milyen feladathoz normatívát rendelünk. Egyfajta vegyes finanszírozás van. A feladatok ellátása részben normatívákon és részben az egyéb módon képződő bevételekből történik.
A konfliktus alapvetően természetesen itt is abból fakad, mint ahogy az államháztartás más területein is, hogy bizony az elmúlt években az állam terjedelme jelentősen visszaszorult a gazdaságba. Hadd szabadjon itt azt a számot említenem, hogy ugye '94-ben még a GDP mintegy 61 százaléka volt az államháztartás összes kiadása és ez bizony 48 százalékra, 48-49 százalékra mérséklődik '97-re. Nyilvánvaló, hogy ez a nagy visszavonulás, ami önkormányzati területein is egy olyan 4-5 százalékpontot jelent, ez meglátszik az önkormányzatok általános helyzetén. Nyilván szoros összefüggésben van az egész visszavonulás azzal is, hogy a GDP alakulása milyen volt Magyarországon és nyilván, hogy egy ilyen helyzet az hát nem könnyen kezelhető szituációt jelent az államháztartás egyes rendszerei számára. Más oldalról viszont elkerülhetetlen egy ilyen változás ahhoz, hogy a gazdaság fejlődése meg tudjon indulni, a források a gazdaság részére kerüljenek átcsoportosításra.
Tehát nem arról van szó, mint ahogy a képviselő úr itt említette, hogy itt ugye kiuzsorázza a költségvetést meg elszívja a pénzeket a saját önös érdekében. Itt egyszerűen arról van szó, hogy ugye a költségvetés, amely a nagy cső, amin ugye befolynak meg kifolynak a pénzek, tehát szűkebb terjedelemben tud kiadásokat teljesíteni és ebből következik, hogy az önkormányzati feltételrendszer is általában az államháztartás egészéhez igazodóan szigorodott az elmúlt években és ebből következik, hogy valóban ez a kétségtelen ellentmondás fönnáll. Azonban azt gondolom, hogy azért a '97-es helyzet az némileg már jobb, mint az előző években volt, és itt azért arra a momentumra is külön fölhívnám a figyelmet, ami a keresetek alakulását illeti. Lévén, hogy itt most táblán keresztül körülbelül ilyen 17 százalékos bérnövekedést tudunk biztosítani, tehát ez most egy garantált lehetőség lett az ott dolgozók számára, ellentétben az ez évi próbálkozással, ami kevésbé volt sikeres.
Összességében tehát a konkrét ügyre azt gondolom, hogy válaszoltam, általánosabban pedig a parlament közös, bölcs mérlegelésétől függ, hogy ezt a bizonyos ellentmondást mennyire tudjuk a későbbiekben mérsékelni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem