DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm miniszter úrnak, hogy ezt a vizsgálatot elvégzik, azonban valamit nem értek. Néhány héttel ezelőtt Dögei Imre képviselőtársam a Törökszentmiklóst elkerülő úttal kapcsolatban, a 4 számú úttal kapcsolatban felvetette azt a kérdést, hogy ott oldják meg a problémát, és miniszter úr azt válaszolta, hogy a kiemelt kormányzati beruházások között szerepel – már 1997-ben – a törökszentmiklósi probléma.
Ugyanazok az okok, amelyek Törökszentmiklóson megvannak, ugyanazok az okok megvannak Hajdúszoboszlón is. De még ezt tetézi az, hogy hajdúszoboszló jelentős idegenforgalommal rendelkezik. Tehát nem értem a logikát. Én megmondom őszintén, miniszter úr, nem szoktam az eskü szövegére hivatkozni, de akkor, amikor képviselő lettem, arra esküdtem, hogy munkám során választóim akaratához és megbizatásomhoz híven lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam. Hogyha én ehhez az eskühöz ragaszkodni akarok, akkor miniszter úr válaszát nem tudom elfogadni. (Taps mindenhonnan.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem