HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Gondolom, egyetértünk mind a ketten és mások is ebben a házban azzal, hogy a budai Várkert-bazár egyike a főváros és – talán mondhatom – az ország egyik legszebb helyén levő műemlékeinek, egy kivételesen szép helyen, a Dunának az egyik legszebb pontján van az Ybl Miklós által készített Várkert-bazár, amelyet a magam korosztálya Ifjúsági Park néven is ismerhet boldogult úrfi korából. Aki azonban mostanában elsétál a Várkert-bazárba, az bizony megdöbbenve látja azt a siralmas állapotot, amelybe ez a kivételes értékű műemlék jutott. Ez nemcsak esztétikai szörnyűség, ami ott szembe üt minket, hanem műszaki állapota is kétségbeejtően rossz ennek a régi, szép műemléknek.
Sokat hallottunk arról, hogy a hasznosítása, felújítása vagy legalábbis csinosítása megkezdődik. Ha jól emlékszem, két esztendővel ezelőtt magam is kérdést intéztem már ebben a témában a minisztériumhoz, és azt is tudom – vagy hallottam –, hogy valami készülőben van. Úgy gondolom azonban, hogy a budai polgárok, az I. kerület lakosai és általában azok, akik szívükön viselik a műemlékek sorsát, azok joggal kérdezik, hogy milyen konkrét intézkedések várhatók a Várkert-bazár megmentésére és felújítására? Az is elhangzott kérdésként vagy felvetésként, hogy jó lenne, ha a minisztérium részéről lenne egy személy vagy egy-két személy, akikhez fordulhatnának mindazok az egyének, vállalkozások és önkormányzatok, akik valamilyen módon szeretnének tenni valamit a Várkert-bazár felújítása érdekében.
Gondolom, hogy ez nemcsak kerületi ügy, nemcsak Buda lakosainak ügye, hanem az egész nemzet számára fontos lenne ennek a rendkívül szép helyen lévő műemléknek a megmentése. Ezért kérdezem miniszter urat, hogy miben reménykedhetünk a Várkert-bazár sorsát illetően? Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem