LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim!
A világ Magyarországot úgy ismerte, mint sportnemzetet. Az, hogy Magyarországot egyáltalán a világon ismerték, annak jelentős része annak köszönhető, hogy olyan kiváló sportolóink voltak, akik az olimpiákon, a világversenyeken kiváló eredményeket értek el Hajós Alfrédtól Kőbán Ritáig, és sorolhatnám, azt hiszem, órákig azokat a kiváló teljesítményt nyújtó magyar sportolókat, akik öregbítették Magyarország és a magyar sport hírnevét.
Ez a sport hanyatlásnak indult az elmúlt években, és jelen pillanatban a Független Kisgazdapárt és szerény személyem is úgy érzi, hogy a végveszély felé közeledik. Miért mondom ezt? Az, hogy Barcelonához viszonyítva Atlantában 27 százalékkal kisebb eredményt ért el, és kevesebb pontot hozott a magyar sport az olimpián, ez egy intő jel.
De sokkal veszélyesebbnek látszik az, hogy több mint 2 ezer sportegyesület vagy minőségi szakosztály szűnt meg hazánkban az utolsó években, olyan – hogy úgy mondjam – szakosztályok és olyan sportegyesületek, amelyek kimondottan nevelőek voltak, és komoly olimpiai pontokat hoztak az országnak. Legutóbb a debreceni, a szekszárdi súlyemelőkkel lévő probléma is fölmerült, hogy ők is a működésképtelenség határán vannak.
Minek köszönhető ez, és mi a probléma megoldása? A sportvezetés, a klubok és általában a sport közvéleménye nagyon várta a sporttörvényt, a sporttörvény megszületett, és valóban nagyon sok pozitív elemet tartalmaz; azonban nem oldotta meg a sport – hogy úgy mondjam – fedezetét, tehát a költségvetésből a sportnak való juttatását nem rögzítette megfelelő módon. Mint ismeretes, 1996-ban 0,3 százalék – tehát 3 ezreléket – kapott a sport a költségvetésből, ami igen kevés, mert Európában általában 2-3 százalék a szokásos, de még a gazdaságilag nem rózsásan álló Oroszország is 2 százalék körül biztosít a sportnak költségvetési juttatást.
A másik nagy probléma, és amelyre itt föl kell hívnom a figyelmet, az, hogy a sport felső vezetése, az OTSH és annak elnöke bizony nem jól sáfárkodik a gondjaira bízott pénzeszközökkel, és bizony elég sok olyan ügy van, amely korrupciógyanús is, meg egyáltalán nem tartható megfelelőnek és meggondoltnak.
Csak 1-2 példát az idő rövidsége miatt. Például ez a bingóügy, amelyik körülbelül most már egymilliárd körüli hiányt eredményez; azonkívül a Császár uszoda rekonstrukciójával kapcsolatos rossz döntés, amely szintén félmilliárd körüli költséget jelent; és azonkívül kétes egzisztenciák is egyre inkább épülnek be a sportelitbe. Itt csak ha a Zemplényi-ügyet említem, akkor is annak végére kellene járni, és helyre kellene tenni ezeket a dolgokat, hogy a sport tisztaságát visszanyerje hazánk, és a sportban ne lehessen ezeket a korrupciós, illetve maffiaelemeket felfedezni.
Éppen ezért kérem a belügyminiszter urat a Független Kisgazdapárt nevében, mint a sportminisztert, hogy az OTSH elnökségét, az OTSH vezetőit vizsgáltassa meg, mert sem felelősségre vonás, sem a felelősség megállapítása nem történt meg. Olyan embert kell odatenni, aki a sporttal akar foglalkozni, aki valóban a sportért szolgálni akar, és nem egyéb lobbyérdekeknek akar eleget tenni, és a sportnak a fellendülését és a sport – hogy úgy mondjam – végveszélyét meg tudja állítani, és vissza tudja adni a sportnak azt a megbecsülést és azt a dicsőséget, ami évtizedeken keresztül, az újkori olimpia kezdete óta Magyarországon jelentkezett mindig.
Befejezésképpen pedig azt szeretném még említeni, hogy amikor a sportolóink Atlantából visszajöttek, akkor Horn Gyula miniszterelnök úr azt az ígéretet tette – ott voltam azon az összejövetelen –, hogy a sportot, versenysportot és általában a magyar sportot a következő időkben sokkal jobban fogja támogatni. Úgyhogy ezzel a magyar közmondással fejezném be a napirend előttimet, hogy az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
