POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök úr! Tisztelt Ház! Amiről Surján László beszélt, a szegénység valóban égető gondja a magyar társadalomnak. Azt hiszem, épp a múlt héten volt egy szociológiai konferencia, a hírek szerint ezen Göncz Árpád is részt vett, és onnan származik az adat, hogy a mai magyar társadalom 55-60 százaléka nevezhető szegénynek. Nyilván nem ennek a százaléknak, nem ennek az 55-60 százaléknak a problémája az éhezés, tehát itt két nagyon különböző dologról van szó, amikor a szegénységről, a társadalom kettészakadásáról és ennek a legfájdalmasabb, legkiugróbb példájáról, az éhezésről van szó.
Hogy mekkora, milyen arányú ez a kettészakadás, ezen hosszan lehet vitatkozni. '85-ben a különbség az élen lévő társadalmi rétegek, illetve a már lecsúszottak között egy a négyhez, a vagyoni különbség vagy jövedelmi különbség egy a négyhez volt. Most pedig a jövedelmi különbség egy a héthez, tehát majdnem a kétszerese. Lehet, hogy ez Kelet-Európában üdvösen alacsony, de így is igen nehezen elviselhető Magyarországon.
(9.10)
Ketté kell választani két dolgot. Az egyik: a már lecsúszottak, marginalizálódottak helyzetének a javítása, és itt is van a) és b) feladat. Az egyik a segélyezés, az erre fordított összegek biztosítása. A másik, ettől különválasztandó feladat pedig – ha úgy tetszik – az önerő fejlesztése. Annak a készségnek a kialakítása, illetve megerősítése, hogy maguk tehessenek önmaguk sorsának a javításáért.
Ettől különválasztandó, de nem kevésbé fontos feladat, hogy ne növekedjék a lecsúszottak száma. Hogy meg tudjuk erősíteni azt a középosztályt, amelyik aztán meg tudja termelni azokat a forintokat, amiből az első csoport segélyeit ki lehet egyáltalán osztani.
Három feladatról van tehát szó. Mind a három a kormányzat, és ha úgy tetszik, a parlament előtt kell hogy álljon, amikor ezzel a kérdéssel szembesülünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)
