CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Egyrészt Trombitás Zoltán képviselőtársamnak szeretnék reagálni arra a felvetésére, hogyha ez az életkor szerinti általános megkülönböztetés tilalma bekerülne, akkor ez végletekig gondolható.
Én szeretném figyelmébe idézni a 18. ajánlási pontot, ahol pont arra tettem javaslatot, hogy az életkor okán csak természetszerű korlátozottság okán és csak törvény által legyen korlátozható a gyermeki jog. És ezzel van összefüggésben ez a javaslat. Bár osztom azt, amit Szigethy István mondott, hogy problémát vethet fel ennek a bevétele, ez kétségtelen, amit mondott, ezt kénytelen vagyok akceptálni.
Ami az ingyenességet illeti, én három dologra szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt az alkotmány-előkészítő bizottság maga is többször váltott ebben az ügyben álláspontot, mert volt olyan módosító indítvány, amit az előző körben ingyenes megfogalmazással támogatott, aztán egy következő körben nem támogatott. Gyakorlatilag többször váltott ebben álláspontot. Ez számomra azt jelzi, hogy hezitált. Ezért vállalom azt, hogy még mindig vitatkozom az ügyön.
A másik, hogy a jelenlegi helyzetben ingyenes vagy sem. Itt kettős a helyzet. Egyfelől a közoktatási törvényben több is megfogalmazódik, mint az alkotmány ingyenessége, mert a tankötelezettségéig szólna az ingyenesség, holott ma a közoktatásban, a közoktatási szolgáltatás – a tankötelezettségen túl is – ingyenes egy csomó esetben. És ugyanakkor valóban felvethető, hogy mit jelent az, hogy a közoktatás ingyenessége. A képviselőtársaim, amit elmondtak példát – Salamon László és Bihari Mihály is –, pont olyan példák voltak, ami nem az oktatás, hanem étkezés, utazás, ami nem az oktatási szolgáltatást tartalmazza. Én úgy gondolom, hogy pontosan megfogalmazható, hogy mi az, ami ingyenes, amikor a közoktatás ingyenességéről van szó.
A harmadik pedig a tankötelezettség a nyári döntésünk eredményeként a gyermekkor határáig, 18. életévig tolódott ki, és ezért fogalmazódik az én szövegem úgy, hogy a közoktatás ingyenessége (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a kétperces hozzászólási idő lejártát.), és nem pedig úgy, ahogy az egyezményszöveg. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem