CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Külön köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nagyon megköszönöm Salamon Lászlónak a differenciált véleménynyilvánítását. Annak igazolását adta, hogy az alkotmány valóban nem az alkotmányjogászoké, hanem a köztársaság állampolgáraié, és ebből adódóan lehet, hogy nem hozzáértő észrevételeket is érdemes meghallgatni, legalábbis az érvelést hozzá, mert talán kiderül, hogy nem akarnak ők olyan nagyon rosszat. Én köszönöm ezt a differenciált fogadtatást. Éppen ezért szeretném jelezni, hogy ami az életkorügyben a módosító indítvány, tehát a hátrányos megkülönböztetés tilalmában az életkor megjelenítése, itt meg kell hogy hajoljak az ellenérvek előtt, és ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy nem érvelek tovább a módosító indítványom mellett.
Egyetlenegy dologban szeretnék vitatkozni, vagy legalábbis néhány ellentmondásra rávilágítani az ingyenesség kérdésében, amit Salamon László elmondott. Röviden, merthogy a kétperc ennyit tesz lehetővé.
Az első, hogy azt mondta, hogy soha nem érvényesült az ingyenesség. Akkor szeretném megkérdezni, hogy miért nem támadta meg egyetlen képviselőtársam sem az elmúlt 6 esztendőben vagy 46 esztendőben ezt az alkotmányos tételt, mert hogy pedig nekünk őrködnünk kell, hogy itt az alkotmányosság érvényesüljön Magyarországon. Mégsem támadta meg senki.
A másik: azt mondja, a bírói gyakorlatra bízza tandíjmentesség értelmezését. Meg szeretném kérdezni, hogy miért nem bízza a bírói gyakorlatara az ingyenesség értelmezését pontosan ugyanígy?
Harmadikként: azt mondja, hogy állami feladatként jelenik meg, amúgy is önkormányzati kötelező feladatként. Igen ám, csak ha tandíjmentesként jelenik meg és nem ingyenesként, akkor megmarad önkormányzati feladatként, csak az állampolgárok pénzügyi hozzájárulására (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) is számíthatna.
És negyedikként pedig szeretném jelezni, hogy bizonyára nem gondolja, hogy az olasz alkotmány egy pártállami alkotmány lenne, ahol pedig ingyenesként fogalmazódik meg a közoktatás. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem