CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ígérem, hogy az ingyenesség ügyében utolsó kétpercesemet mondanám el. Tulajdonképpen kicsit össze is foglalva a vitában az álláspontomat.
Igen, számon kérhető, kikényszeríthető jogként szeretném az ingyenességet. Tehát nincs vitám Salamon Lászlóval. Valóban, azért szeretném, hogy benne legyen, hogy kikényszeríthető legyen. Nem ez a probléma. Az a probléma és amiatt vitatkozunk, hogy az ingyenesség értelmezésében valószínűleg más a teremben ülők felfogása, hogy mit gondol ingyenesség alatt.
El tudom azt képzelni, hogy a koncepcióban most ingyenesség szerepeljen azzal, hogy ezt a szövegezéskor pontosan kell megfogalmazni. Vagy egy értelmező mondattal, vagy kifejtve kell az ingyenességet az alkotmány szövegében majd megfogalmazni.
Azt gondolom, hogy még egyszer, a mérlegeléshez az alkotmány-előkészítő bizottságnak szeretném arra felhívni a figyelmét, hogy amennyiben nem az ingyenesség, hanem a tandíjmentesség szerepel, azzal kinyit egy olyan utat, amit nem szeretne. Társadalompolitikai hatásait tekintve: azt a kényszert hozza, hogy bizonyos nemzetközi szerződéseket mondjunk fel. Három: megtartja azt az ellentmondást, hogy egy olyan kötelezettséget állapít meg az alkotmányban, amelyhez nem teremti meg a teljesítéshez az ingyenes feltételeket.
Úgy gondolom, hogy túl sok probléma jött össze a "tandíjmentes" szövegezéssel kapcsolatosan, és ezért célszerűbb lenne használni a koncepcióban most is az ingyenességet, és az alkotmány szövegében ezt pontosan megfogalmazni. Ez biztosítaná azt, hogy ugyanazt értsük alatta, hogy bírói úton kikényszeríthető legyen, és egyébként mindenki számára féket is jelentsen (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.), mert a szolgáltatást hozó iskolák számára is egyébként ez majd féket fog jelenteni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem