DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném mindenekelőtt előrebocsátani, hogy több irányban szeretnék ehhez a kérdéskörhöz hozzászólni, de hogyha kiemelődnek a vita egyes elemei, kétpercesek, akkor én is széttagolom a felszólalásomat.
Tehát először a most itt utoljára elhangzott ingyenes közoktatás témájához, a 14. ponthoz szabadjon legyen azt hozzátennem, és elmondanom itt, hogy tényleg nagyon hosszadalmasan foglalkoztunk most már másodízben az alkotmány-előkészítő bizottságban ezzel a kérdéssel, mert valóban kétszer tért vissza elénk módosító javaslat formájában.
Próbáltunk olyan formulát találni, ami lehetőség szerint közelít valamelyest ahhoz az előterjesztői szándékhoz, vagy akceptáljon módosító javaslatban megjelenő gondolatokat, de nem lehetett. Nem lehetett, mert igenis szembe kell nézni azzal, hogy az ingyenesség fogalmán, hogyha erről beszélünk, akkor igenis abba nagyon sok minden természetszerűen beletartozna, amit biztosítani gyakorlatilag ma viszonyaink mellett – és azt hiszem, hosszabb távon is – nyugodtan mondhatom, képtelenség.
Az ingyenes tankönyvhasználatról lehetne beszélni, az ingyenes diák utazóbérletről, esetleg ingyenes diákruháról és sok mindenről, hiszen mindezek az oktatás költségeivel együtt merülnek fel, tehát ha az jelenne meg, hogy ingyenes állami közoktatás, az alkotmányjogilag egy olyan széles ingyenességet teremtene meg, amit teljesíteni lehetetlen, és igyekeztünk magunkat ahhoz tartani, hogy az alkotmányba az igazat, a lehetségeset és a reálisat írjuk.
Hadd mondjam el, hogy megpróbáltuk, végiggondoltuk, hogy esetleg egy értelmező rendelkezést is beveszünk az alkotmányba, ami következőképpen szólna, hogy ahol a jelen alkotmány ingyenességet említ, azon tandíjmentességet kell érteni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), de aztán ezt – mint egy rossz tréfát – elvetettük, de azért hoztam ide, hogy érzékeltessem, hogy sajnos ez a kérdés így, ebben a formában mennyire kezelhetetlen.
(14.50)
Higgyék el, előterjesztő társaim, hogy a legjobb akarattal sem tudtunk olyan megoldást magunkévá tenni, nem lenne valódi, ami félrevezetné az állampolgárokat. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem