DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon röviden Csizmár képviselő úrnak arra a kérdésére hogyha most is alanyi jog, akkor miért nem kényszerítettük ki az elmúlt 6, illetőleg 46 évben. Az elmúlt negyvenre könnyebb válaszolni: mert nem volt jogállam. Az elmúlt hatra azt tudom mondani, hogy föltételezem, hogy mindenki, akinek valami ilyesmi átfutott a fejében, az fölismerte ennek a szabálynak az abszurditását. Feltételezem.
Ami Varga László képviselő úr fölszólalását illeti, azt hiszem, hogy azt kell konstatálni, hogy mi egy véleményen vagyunk, csak a jogi terminus technicus használatunk nem egészen pontos. Ugyanazt gondoljuk, és ugyanazt akarjuk. Mind a ketten azt mondjuk, hogy van a jogoknak egy olyan része, ami ma nem hajtható végre, nem kényszeríthető ki, de rendkívül fontos, hogy benne legyen az alkotmányban és megvalósuljon. Ezzel egyetértünk. Amiben köztünk vita van, hogy én ezt a kifejezést, hogy "alanyi jog", azokra a jogokra használom, amit a bíróságnak, ha benne van az alkotmányban, holnap kötelessége megítélni, és nem mérlegelni, hogy van-e rá lehetőség vagy sem. Tehát úgyis fogalmazhatnám, hogy alanyi jog az a jog, ami holnap végrehajtható, Varga képviselő úr pedig azt mondja, hogy vegyünk bele olyan, holnap végrehajtható alanyi jogokat, amiket mégse hajtsunk holnap végre, mert Varga képviselő úr is egyetért velem, hogy holnap még nem valósíthatók meg ezek a dolgok.
(15.40)
Abban is egyetértünk, hogy az államcél nagyon ködös ahhoz, hogy kielégítő legyen. Ezért jelent meg kompromisszumként az alanyi jogok és az államcél között egy harmadik fogalom – és ez benne (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) van az alkotmánykoncepcióban – az állami kötelezettségvállalás fogalma, vagyis az államra az alkotmány rárója azt a kötelezettséget (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy mindent meg kell teremteni a jogalkotási intézmények építése és egyáltalán az egész működése során annak érdekében, hogy ezek a jogok megvalósuljanak.
Ugyanaz a véleményünk a dologról, ugyanarról beszélünk, csak nem teljesen azonos a fogalomhasználatunk. (Az elnök újra jelzi a felszólalási idő leteltét.) Szerintem nincs köztünk érdemi vita.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem