DR. TROMBITÁS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csizmár Gábor képviselő úr néhány szavához szeretnék hozzászólni.
Az egyik módosító indítvány – amelyik a 10. pontban fogalmazódott meg – az életkor szerinti diszkriminációval foglalkozik. Én azt gondolom, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság nem véletlenül szavazta le ezt az indítványt, hisz ilyen alapon, ha az életkor szerinti diszkriminációt tiltjuk, akkor abból azt is le lehet vezetni, hogy a gyermekeknek joguk van a választáson részt venni és szavazni, hisz a 10 éves gyermekre nem alkalmazhatok diszkriminációt, márpedig ez negatív diszkrimináció, akkor ugyanolyan joga van, mint a nagykorú állampolgárnak, tehát joga van szavazni. Ezért tehát így belevenni problémás lenne a koncepcióba.
A másik ilyen kérdés és a harmadik, amivel foglalkozni szeretnék, az ellenzék számára könnyű eszköz lenne, hogy egy ilyen alkotmányt fogadjunk el, amit a kormány úgysem tud betartani, de a mi célunk inkább az, hogy hosszú távon gondolkodunk, és olyan alkotmányban gondolkodunk, amely normatív és betartható alkotmány.
Tehát könnyű lenne azt mondani most ellenzéki képviselőként – különösen a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről könnyű lenne – azt mondani, hogy igenis ragaszkodunk az ingyenes állami közoktatáshoz, és ne a tandíjmentességet mondja csak ki az alkotmány koncepciója, mert ebben az esetben a kormány nem tudja betartani ezt az ígéretet, ami az alkotmányban megfogalmazódik, mert nem lehet a jelenlegi gazdasági körülmények között a teljes ingyenességet biztosítani. Tehát ez egy könnyű lehetőség lenne az ellenzék számára, azonban nem kívántunk ilyen eszközökkel élni.
A harmadik ilyen pont pedig az első munkahelyhez való jutásnak a megfogalmazása, amit a képviselő úr szeretne az alkotmánykoncepcióba, ami szintén egy helyes és támogatandó cél, amit szeretnénk elérni, és jó lenne, hogyha ilyen elképzelhető és megvalósítható lenne, azonban megint csak az állam hosszú távú elképzelései között is nehezen megvalósítható az első munkába állásnak a garantálása. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem