HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én csak egy módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, az ingyenes, illetve a tandíjmentes állami közoktatással kapcsolatban.
Nagyon örülök, hogy Csizmár Gábor képviselőtársam beterjesztette ezt a módosítót. Tavasszal eredetileg még én adtam be egy hasonlót, amelyet – úgy tűnt akkor a vita egy fázisában –, hogy el is fogadott az alkotmány-előkészítő bizottság, aztán mégis visszaállt helyette a "tandíjmentes" kifejezés.
Azt hiszem én is, valóban, hogy az ingyenes állami közoktatás nem egyszerűen és kizárólag magát az "ingyenességet" jelenti, hanem ezenkívül egy olyan demokratikus vívmány, egy olyan általános vívmány, amely Európa fejlett országaiban megszokott, elfogadott mint kifejezés is. Ehhez képest bizonyosan visszalépést jelentene a jelenlegi változatban szereplő "tandíjmentes közoktatás" kifejezés, ezért tehát azt gondolom, hogy végül is nem egy közoktatási törvényt hozunk most meg, és nem egy közoktatási törvény részletes szabályozásával kapcsolatban tárgyalunk itt, és nem a jövő évi költségvetés számairól, keretszámairól kell döntenünk, hanem egy hosszú távú, távlatos alkotmányról, amely a Magyar Köztársaság – reméljük – elkövetkezendő évtizedeit szabályozza egy felemelkedő korszakban.
Ezért azt gondolom, hogy amikor ingyenes állami közoktatást kérünk, javaslunk, akkor nem hiszem, hogy túlságosan sokat kérnénk, túlságosan sokat javasolnánk. Így ha Csizmár képviselőtársam megengedi, hogy félig-meddig magaménak is tekintsem ezt a módosító indítványt, akkor én is arra szeretném kérni azokat, akik dönteni hivatottak, hogy mindenképp gondolják meg, hogy az ingyenes közoktatásból – mint vívmányból – való visszalépést érdemes-e megkockáztatnunk, akár csak egy alkotmánykoncepcióban is.
Nem beszélve persze arról, hogy majd népszavazáson is döntenek erről (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a koncepcióról, és nem lenne jó, ha az ellenkezők pont ebbe kapaszkodnának bele. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem