HEGYI GYULA

Teljes szövegű keresés

HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ez a fogadalmak köre, én is utoljára szólok hozzá az ingyenességhez. Azon a jogon valóban, hogy legelsőként talán, azt hiszem, én is egy módosító indítványt ezzel kapcsolatban beadtam. Itt a probléma kettő.
Az egyikről elég hosszan vitatkoztak képviselőtársaim, arra nem is szeretnék kitérni. A másik azonban feltétlenül az, tekintve, hogy a jelenlegi alkotmányban – függetlenül attól, hogy a megvalósítása alatt mit értünk – mégis szerepel ez a kifejezés. Mégiscsak rögzült évtizedeken át generációkban az, hogy a Magyar Köztársaságban – vagy előtte még egy "nép" előjelzővel feldíszítve – az ingyenes közoktatás egy alapjog volt.
Ha most az új alkotmányban ettől visszalépünk, akkor szerintem valamilyen módon mindenképpen egy visszalépés történik, és még egyszer szeretnék utalni arra, hogy ezt az alkotmányt nemcsak egymás előtt kell eladnunk – ezzel a csúnya kifejezéssel élve –, hanem egy népszavazáson is szeretnénk érvényre juttatni, elfogadtatni a társadalommal.
Biztos lesznek ennek az alkotmánynak ellenzői. Nagyon rossz lenne, ha pontosan ebbe kapaszkodnának bele. Ezért, ha már hezitálásról beszélt Salamon képviselőtársam, én pedig "ösztökélés" szót szeretnék használni. Azért szeretnénk ösztökélni az alkotmány-előkészítő bizottságot, hogy inkább egy kicsit több munkát fordítson rá. Találja meg azt a megfelelő megfogalmazást, amely ezt lehetővé teszi, hogy belekerüljön. Hiszen mindannyian nagyjából egyetértünk abban, hogy mit gondolunk. Ez a vita, ez az elég hosszúra nyúlt vita kifejezte, hogy lényegében, szándékban mindenki, aki hozzászólt, ugyanazt szeretné. Megfogalmazásban vannak köztünk eltérő nézetek.
Fontosnak tartom azonban ezt az eltérő nézetet. Éppen azért, mert egyik ilyen deklaratív kifejezésben való visszalépés félő, hogy az egész alkotmányra rávetítené az árnyát, és olyanokat is látnának bele, amely egyáltalán nincs benne. Hiszen ez – reményeim szerint – egy jó alkotmány lesz. Éppen ezért nem szabadna egy ilyen kulcsfontosságú területen visszalépni egy ilyen kifejezésben. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem