DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója a magyar tudomány helyzetéről politikai szempontból újdonság, más szempontból az Országgyűlés felé kihívás. A beszámoló sűrített tartalma, a beszámolóban megfogalmazott állítások és problémák gazdag adathalmazt tartalmazó mellékletei arra kényszerítik az Országgyűlés tagjait, hogy szembenézzenek egy politikai problémával, nevezetesen azzal, hogy helyesen foglalkoztunk-e mi – mint Országgyűlés – általában a tudománnyal és különösen a magyar tudománnyal.
A kérdés ugyanis az, hogy Magyarország modernizációs, polgárosulást megcélzó törekvései és politikai jövőképe, amely az Európai Közösség egyenrangú tagságával nyer egyelőre meghatározást, elképzelhető-e a magyar tudományosság színvonalának megtartása és a mai követelményeknek megfelelő fejlesztése nélkül. A Magyar Szocialista Párt egyértelmű válasza az, hogy nem. Azaz nemzeti érdek és – merem remélni – politikailag semleges közérdek, hogy a magyar tudomány létezésének, fejlődésének feltételeit az ország minden körülmények között biztosítsa. Ez egyértelműen az Országgyűlés politikai felelőssége; senki másra át nem ruházható feladat.
Az 1989-90-es években kezdődő rendszerváltás folyamatában a magyar Országgyűlés – megítélésünk szerint – lényegében teljesítette az idevonatkozó követelményeket. Nevezetesen, azt teljesítette, hogy ez az Országgyűlés meghozta azokat a legfontosabb törvényeket, amelyek keretet adtak – és véleményünk szerint elfogadható kereteket adtak – a magyar tudományosság számára, és a magyar tudomány művelői törvényesen védett keretek között végezhetik autonóm és szabad módon tudományos tevékenységüket. Ilyen törvények voltak. Csak felsorolni szeretném röviden az Országos Tudományos Kutatási Alapról szóló, a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló és a felsőoktatásról szóló törvényt, illetve annak ma már módosítását.
Miért fontos az, hogy ezek a törvények megszülettek? Elsősorban azért, mert a rendszerváltás szemléletváltást is jelentett a tudományos közéletben, nem a tudomány művelését illetően, mint ahogy a jelentés is tartalmazza, hanem inkább az a környezet változott meg, amiben korábban éltek tudósaink és végezték munkájukat. A gazdasági átalakulás és az ezzel együtt járó gazdasági visszaesés súlyos következményekkel járt és jár még ma is a korábban más célokra kialakított tudományos közösségek életére is – ezekről a problémákról a Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója megértően és mértéktartóan ír. Azt is mondhatnám, hogy néhol kegyetlenül őszintén, amelyben meg-megcsillan a kívánatos jövőkép is. Meggyőződésem, hogy a magyar politikai kultúra színvonalának emelésére kiváló példa lehet ennek a beszámolónak elemzése, abból a célból, hogy most és itt, Magyarországon, az adott körülmények között mit és hogyan lehet megtenni a magyar tudomány érdekében anélkül, hogy pártpolitikai csatározások mocsarába süllyesztenénk az ügyet.
Két példát szeretnék a tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlani a beszámolóval kapcsolatban. Az első érdekes és megválaszolandó kérdés a beszámolókból idézve így hangzik: "Mindmáig nem vált kellően világossá, hogy milyen méretű és szerkezetű kutatási intézményrendszer felel meg az ország helyzetének, adottságainak és reális szükségleteinek."
A második kérdés pedig arra irányul, amit Glatz elnök úr expozéjában különös hangsúllyal vetett fel, hogy az ország lakossága elfogadja-e a kutatás-fejlesztés állami támogatásának szükségességét, sőt esetenként felhatalmazza-e a politika vezetőit, képviselőit arra, hogy azok főbb kutatási irányokat és tudományetikai megszorításokat közvetítsenek a tudományos tevékenységet végző intézmények és személyek felé.
Mindkét kérdésre előbb vagy utóbb válaszolni kell, és jó lenne, ha a választ – gondos előkészítés után – a magyar Országgyűlés fogalmazná meg.
(10.00)
Ezért az általam most előadott válaszkísérletet nem egy merev, a Magyar Szocialista Párt által elfogadott hivatalos álláspontnak kérem tekinteni, hanem annak, hogy a szocialisták körében is vitatott problémák egyik megközelítéséről van szó csupán.
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolójából kiderül, hogy a tudóstársadalom mindkét kérdésben megosztott. Szerény véleményem szerint nem is várható el, hogy az egzisztenciálisan is érintett tudósok találják meg a társadalompolitikai kihívásra a megfelelő, helyes választ.
Az első problémára röviden a következőt szeretném mondani: az 1993-as felsőoktatási törvény és annak '96-os módosítása is egyértelműen a főiskolai, egyetemi hálózat integrációját, erősítését, tudományos aktivitásának növelését, a fejlett európai országok hagyományaihoz, gyakorlatához és önmagunk hagyományaihoz való hasonulást célozta meg.
Úgy vélem, hogy a nem felsőoktatási kutatóintézeti hálózat hasonló hasonulási folyamataira is szükség lesz, és ez komoly vitákat eredményezhet a fenntartók körében. Ezért osztom a beszámoló ide vonatkozó kritikai szemléletét, és erősíteném a tudományos utánpótlás nevelésének érdekében is a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézeteket fenntartók erőteljesebb együttműködését.
A másik kérdésre nehezebb még a megközelítő válasz is. Az ország lakossága természetesen elvárja, hogy a fejlett országok színvonalához közelítsünk az élet minden területén. Ez azzal is jár, hogy nem vonja kétségbe a látható termékekben megtestesülő tudást, az azt megalapozó tudományok szükségességét. Talán azt is elfogadja, hogy mindig keresni kell az újat, még akkor is, ha az azonnal közvetlen haszonnal nem kecsegtet.
Abban viszont magam is elbizonytalanodom, hogy bizonyos rossz emlékű állami prioritások újra eluralják a tudományos kutatást, és gátolják a tudományos kutatás szabadságát. Ezért a kialakult, nem túl nagy összeget jelentő pályázati rendszert mindenképpen fenntartandónak tartom. Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy az Országgyűlés – felismerve bizonyos kutatások fontosságát az ország modernizációjának érdekében – olyan irányelveket fogalmazzon meg, amelyek adott időre kutatási irányokat előnyben részesítenek, és az adott idő letelte után számon kéri a tudóstársadalomtól az elvégzett eredményt.
A tudományetikai kérdések ügyét egyszerűbbnek tartom, például az emberi szervek tudományos célú kereskedelmének problémáját, vagy a tudományos kísérletek következtében beálló környezetszennyezések elleni fellépést társadalmilag elfogadottnak tartjuk, és bizonyára törvényesen is szabályozni kell néhány területen ezeket a kérdéseket.
A beszámoló felépítése és gazdagsága olyan, hogy további területeket is ki lehetne ragadni és elemezni, de ebben a rövid felszólalásban lehetetlen ez a feladat, ezért egyetlenegy területre szeretnék még kitérni, nevezetesen a tudományos utánpótlás kérdésére.
A napokban olvastam, hogy a Pro Scientia kitüntetéssel rendelkező fiataloknak ma már több mint a fele nem dolgozik Magyarországon. Úgy vélem, hogy a Magyar Országgyűlésnek külön kellene foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy milyen módon segíthetnénk az agyelszívás következtében fennálló problémákon, és milyen módon tudnánk valamilyen megoldást találni erre a világméretű kérdésre.
Szeretném hangsúlyozni, hogy szó sincs arról, hogy bármiféle adminisztrációs intézkedéseket kellene megfogalmazni. Nem. Itt egészen másképpen kellene megközelíteni a kérdéseket, s én bízom benne, hogy a magyar tudóstársadalom felismeri, és a magyar felsőoktatás is felismeri ennek szükségességét.
Egyetlenegy mondatot szeretnék ezzel kapcsolatban mint saját véleményt megfogalmazni: mindenképpen fel kell oldanunk azokat a feudális viszonyokat, amelyek az elmúlt négy évtizedben tovább éltek a magyar tudományos életben is, és mind a mai napig lényegében nem tudtunk megszabadulni ezeknek a jellegétől. (Szórványos taps.) Ebben biztos, hogy lesz partner a magyar felsőoktatási hálózatban és a magyar tudományos közéletben is, és bízom abban is, hogy valamilyen módon sikerül enyhítenünk ezeken a problémákon.
Befejezésül, elérkezvén ahhoz, hogy az általam is felvetett problémákat, továbbá az itt elhangzott igen szívet melengető véleményeket jól tükrözi az országgyűlési határozati javaslat, nyilvánvaló, az nem old meg semmit, csak ad feladatot számunkra, hogy a kormánnyal, a magyar tudóstársadalommal és az Országgyűlés minden tagjával együtt sikereket érjünk el a tekintetben, hogy a magyar tudomány ne legyen szégyenfolt, amikor az európai közösség egyenjogú tagjai leszünk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
