DR. GLATZ FERENC
DR. GLATZ FERENC
DR. GLATZ FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Mindenekelőtt köszönetet szeretnénk mondani az Országgyűlésnek, hogy a Házszabálytól függetlenül lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia elnökének személyes felszólalását az ország törvényhozó testületében. A tudomány iránti figyelem és a magyar tudóstársadalom megbecsülése érződik szerintem ebből az állásfoglalásból. Köszönetet kell mondanom tudóstársaim nevében az 1994. évi törvényhozóknak is azért, hogy úgy döntöttek, az Országgyűlés kétévenként kérjen beszámolót a magyar tudomány helyzetéről.
Több nyugat-európai parlament, a francia, a svájci, az osztrák, a spanyol gyakorlatát követték ezzel, azoknak a parlamenteknek a gyakorlatát, ahol a tudomány állami támogatásának kiemelt hangsúlyt kívánnak adni. A magyar parlament döntése annyiban tér el az említett nyugat-európai parlamenti gyakorlattól, hogy nem a végrehajtó hatalmat, azaz egy minisztériumi tárcát, hanem a tudomány országos autonómiáját, a Magyar Tudományos Akadémiát, illetve annak elnökét bízta meg a beszámoló elkészítésével.
És engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést: megítélésem szerint a magyar Országgyűlés a jövő évszázad irányába előremutató döntést hozott a '94. évi törvénnyel. Felfogásunk szerint ugyanis a tudomány és a kultúra területén, hasonlóan a gazdasághoz, igazgatáshoz, a végrehajtóhatalom-túlsúlyos európai kormányzatoknak mind több jogosítványt kell átadniuk az autonómiáknak. És engedjék meg a tisztelt Ház tagjai, hogy köszönetet mondjak a jelen parlamenti pártok frakcióinak, hogy lehetővé tették: a magyar tudományról szóló áttekintést, a frakciók és a bizottságok ülésein megtárgyalhassuk. Politikusok és tudósok közösen. És talán ismét egy szubjektív megjegyzés: őszinte örömömre szolgált – mint aki európai parlamentáris politikai gyakorlatot figyelem –, mindegyik parlamenti párt értéssel fogadta azt, hogy a tudományt stratégiai kérdésként kell kezelnie a politikának, hogy a tudomány nem egy ágazat az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem és így tovább mellett, hanem minden ágazatban jelen lévő ismeretegyüttes. Gondolkodási készséget és így eredményességet növelő tényező. Olyan tényező, amely a polgár versenyképességét növelheti a világra kitárulkozó gazdasági-szellemi életünkben.
Ugyanúgy értéssel fogadták, hogy szóljak néhány szót ezen konzultációkról, azt is, hogy a tudásnak a jövő magyar társadalmában értékrendteremtőnek kell lennie. Napjaink Magyarországán – talán ellenhatásként is az elmúlt fél évszázad őszintétlen erkölcsi kódexeire – egyoldalú vagyon- és anyagigazdálkodás-orientált értékrend látszik eluralkodni. Ezzel szemben mi azt állítjuk, a polgárosodás programja nemcsak a vagyonosodás célrendszerét jelenti, de a polgárosodás magatartásforma és műveltségi szint. (Taps a jobb oldali padsorokban.) Egyén és közösség viszonyában olyan új típusú kapcsolatrendszer, amely kapcsolatrendszerben az egyéni leleményére és teljesítményére büszke polgár tisztában van azzal, hogy az egyén megmaradása és kibontakozása csakis egy közös normák szerinti viselkedésrendszerben lehetséges. Olyan viselkedésrendszerben, amelyben az egyének egymás iránt toleránsak. Tehát a polgár nemcsak azt várja el, hogy a közösség az ő individuuma iránt legyen toleráns, de kölcsönös igazodás ez. A polgár becsüli a másik egyéniségét, értékeli annak műveltségét, iparkodását, így a polgár individualista, de nem önző. Nem önző, aki csak a maga értékrendjét kívánja mindenáron elfogadtatni. És mindenekelőtt a polgár európai értelemben művelt, és nem faragatlan, nem bunkó. Sem vagyonosan, sem szegényen.
Ahogy a modernizáció sem elsősorban és nem kizárólag a technikai-műszaki fejlődést jelenti, hanem a modern technikai infrastruktúrához felnőtt társadalom jelenlétét és a társadalom egészének szellemi versenyképességét a világra nyitott gazdaságban, kultúrában. Az ehhez szükséges tudás intézményes letéteményese a tudomány.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az önök előtt fekvő beszámoló alapvetően pozitív képet fest a magyar tudomány egészéről. Nem érdekképviseleti szándékok hajtanak, amikor azt mondom, a magyar tudomány jelenleg a leginkább exportképes terméke a magyar társadalomnak. Amihez rögvest hozzátehetem, a magyar tudomány egészét sokkal kevésbé viselte meg az elmúlt hat esztendő, a rendszerváltás felgyorsult szakasza, mint a legtöbb volt szocialista ország tudományosságát megviselte. Intézményeink keretei alapjaiban megmaradtak.
Ha a számokat, például az idézettségi mutatókat nézzük, azt is láthatjuk, hogy a volt szocialista országok közül Magyarország tudományosságának pozíciói romlottak a legkevésbé 1990 óta a tudományos világpiacon, de – és a beterjesztett jelentés azt hiszem egyértelműen mutatja – ez az előny csak relatív előny szomszédainkkal szemben. Vannak deficitjeink is. Mégpedig óriásiak. Miközben az intézmények megtartására törekedtünk, nem koncentrálhattunk eléggé az új politikai gazdasági és nemzetközi környezet által sürgetett reformokra. Ezért is szükségesnek tartjuk egy átfogó, a magyar tudomány helyzetét és kilátásait elemző összegzés előkészítését, ahogy arról a két bizottsági határozati javaslat előterjesztése szól.
A politikai rendszerváltás első szakasza befejeződött megítélésünk szerint, tisztelt hölgyeim és uraim. E szakaszban a rendszerváltás visszafordíthatatlanná vált Magyarországon. E tekintetben 1990 óta szinte minden vezető politikai erő folyamatosságot képviselt és képvisel. Piacgazdaság az állami tulajdon monopóliumával szemben, a többpártrendszeri demokrácia a monolitikus egypártrendszerrel szemben, világra nyitottság a korábbi 45 év elzárkózásával szemben, az emberi szabadságjogok biztosítása a korábbi diktatúrás államszerkezettel szemben.
Ezeket az alapelveket – énszerintem legalábbis úgy látszik – minden parlamenti erő elfogadja. A tudománynak is meg kell tanulnia mozogni ebben az új környezetben. Ezért is itt az ideje, hogy megvizsgáljuk az állam szerepvállalását a tudomány menedzselésében. Nem a tudomány irányításában, mert a tudomány szervezetét autonómiák összefüggő rendszerének képzeljük el, amelyben egyetlen adminisztratív politikai erő sem jelenhet meg elvárásainak igazolása céljából. De ki kell alakítani az állam által támogatott tudományos műhelyek és tudományos intézmények rendszerére vonatkozó rendezési javaslatainkat, ahogy arról a határozati javaslat is szól; állást kell foglalni a finanszírozás elveinek és technikájának kérdésében. Világosan meg kell fogalmazni, hogy az állam milyen feladatokat vállaljon magára az alap-, a feladat- és a projektfinanszírozásokban. Állást kell foglalni abban a kérdésben is, vajon mit finanszíroz az állam és mennyiben tudja fenntartani a korábbi preferenciákat. Ezek a ma is élő preferenciák elsősorban a szovjet rendszerhez, vagy pedig a világ tudományos technikai fejlődésének irányaihoz igazodtak-e?
(9.20)
Egyáltalán a GDP-n belüli, oly sokszor e Házban is idézett, tudományra fordított összeg csökkenése minek köszönhető, és mennyire kívánja a törvényhozó, illetve a végrehajtó hatalom ennek a tendenciának a megfordítását.
Ha egyszer a korábbi, állami pénzen fenntartott intézményhálózat mögül eltűnt az állami tulajdonú ipar, illetve a gazdaság – mint ahogy eltűnt –, akkor mennyiben kell vagy mennyire szabad a költségvetésnek és az államháztartásnak vállalkoznia arra, hogy ezen támogatások kiesését pótolja?
Mennyire kívánja a törvényhozó és végrehajtó testület elfogadni alapelveinket, amelyek szerint, ha mi azt akarjuk, hogy a nagy nemzetközi vállalatok Magyarországra jöjjenek – sőt, ha mi azt akarjuk, hogy a vállalatok itt építsék ki kutatási és fejlesztési bázisukat –, akkor az államnak vállalnia kell az ehhez szükséges tudományos infrastruktúra fenntartását egy bizonyos szinten. Hiszen – mondjuk mi – nekünk nemcsak egyszerűen működőtőkére van szükségünk a jövő Magyarországán, de egyúttal egy olyan tőkére van szükségünk, amelyik a termelés szellemi infrastruktúráját is itt kívánja működtetni.
Ezeket a kérdéseket fel kell tennünk, alternatív javaslatainkat a döntéshozók, önök elé kell tárnunk. Ez a hazai tudományosság konszolidálásának a feltétele. Konszolidálásról beszélek, mert a rendszerváltás következő szakasza az ország politikai és társadalmi konszolidációja kell hogy legyen. S a politikai konszolidáció részeként – megítélésünk szerint – állást kell foglalni tudomány és társadalom, tudomány és értelmiség, oktatás és kutatás viszonyáról is.
El kell dönteni, hogy a törvényhozás és a végrehajtó hatalom kíván-e terheket magára venni annak érdekében, hogy a tudományos gondolkodás jelen legyen a köznapi gondolkodás minden fórumán. Hogy a business-orientált bulvárkultúra mellett mekkora helyet kapjon a tudományos megfontolás, és így a tudomány a médiában, a tévékben, a rádiókban, napilapokban, illetve a helyi kulturális életben.
Mint ahogy az is döntés kérdése, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom hajlandó-e a tudományos értelmiséget kiemelten díjazni, és tudomásul venni, hogy a tudományos munkaerő önfenntartása több pénzbe kerül, mint a más szférákban dolgozó munkaerő önújratermelése.
Egyszóval dönteni kell abban, hogy a bankrendszer és általában a gazdálkodási rendszereink konszolidálása mellett áldoz-e az Országgyűlés és a kormányzat a tudomány konszolidálására is. (Gyér taps.) Köszönöm ezt a tapsot, mint ahogy köszönöm az oktatási, tudományos, sport- és ifjúsági bizottságnak is, hogy erre vonatkozó javaslatot fogalmazott meg az Országgyűlés részére.
Talán megengedik, hogy zárójelben hozzátegyem, ez utóbbinak – a tudománynak – hozama hosszú távon legalább akkora lehet, mint a bankkonszolidációé, de költségei mind rövid, mind hosszú távon a bankkonszolidációénak csak a töredékét teszik ki.
Úgy gondolom, hogy azokat a törvényhozói és kormányzati döntéseket, amelyeknek eredményeként például az ez évben elfogadott felsőoktatási törvény részeként a Széchenyi-professzúra, valamint az akadémikusi és doktori tiszteletdíj-emelésekre, amelyekre sor kerül január 1-jétől, ezeket a döntéseket folytatnia kellene egy általános tudományos és persze alkotói-művészértelmiségi illetményrendszer-reformnak, és mindenekelőtt a tudományos utánpótlás értelmiségi létminimuma biztosításának. Hacsak nem akarjuk azt, hogy a magyar szürkeállományt – hangsúlyozom, az ország jelenlegi legerősebb nyersanyagforrását – immáron nem adminisztratív eszközökkel, cenzúrával és hasonló intézkedésekkel, hanem gazdaságon belüli kényszerekkel véglegesen tönkretegyük.
A tudomány konszolidációjáról beszélek, tisztelt Ház, és ismétlem, a tudománynak e konszolidációját az ország konszolidációja egy részének, sőt, több vonatkozásában előfeltételének tartom.
A rendszerváltás első szakasza lezárult. Ismétlem: azzal, hogy a folyamatok visszafordíthatatlanokká váltak, a következő évek a rendszerváltás második szakasza – megítélésem szerint – a konszolidáció kell hogy legyen. S ez a konszolidáció azt jelenti, hogy a magyar állam és polgárai, valamint a magyar nemzet megtalálja helyét az integrálódó Európában.
A konszolidáció jelenti azt, hogy meg tudjuk fogalmazni államterületen élő és a nemzet szállásterületén lakó polgárok közösségének érdekeit. Most, amikor a szovjet rendszer összeomlása után felrajzolják a kontinenst és a glóbuszt átszelő gazdasági és kereskedelmi utakat, újrarajzolják a biztonságpolitikai szférahatárokat, akkor meg kell tudni fogalmazni a mi érdekeinket is ezen folyamatokban, hogy azután mintegy a konszolidáció eredményeként megtaláljuk helyünket az új világrendszerben. De ugyanígy a konszolidáció részeként meg kell tudni fogalmazni nemzeti érdekeinket egy viszonylag kicsiny, 15 millió lélekszámra korlátozott anyanyelvi kultúra érdekeit.
Fel kell tennünk a kérdést: vajon kinek az integrált Európáját kívánjuk felépíteni? A nagy nyelvi kultúrát? Az angolszász, a német, a francia, a spanyol kultúrák Európáját? S mi lesz a sorsa a kis anyanyelvi kultúráknak? És most az informatika korában, amely informatika gyökeresen átalakítja az emberi kapcsolat- és ismeretközlési rendszereket, fel kell tenni a kérdést: mi legyen a kis nyelvi kultúrák viszonya a nagy lingua francákhoz, a nagy közvetítő nyelvekhez?
Valóban reális az az álom, amely szerint 2-3 évtized múlva minden vidéki gimnáziumban angolul fognak érettségizni? Aligha. Ezért is erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a magyar anyanyelvet korszerűsítsük, és állami feladatként kezeljük az idegennyelv-oktatást és így tovább és így tovább. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a magyar állampolgárok gyermekei egyénileg eleve hátrányba fognak kerülni a világpiaci versenyben a nagy nemzetek szállásterületéről származó gyerekek mögött. Kivéve természetesen a felső középosztály gyermekeit.
Az anyanyelvi kultúra magas szintre emelése és a különböző tudományágazatokban magas szinten való művelése a társadalmi liberalizmus kérdése is. A klasszikus liberalizmus a kultúrában nem a tőke liberalizmusa, hanem az esélyegyenlőség doktriner megkövetelését jelenti. Amennyiben a magyar anyanyelvűség a következő évtizedekben csak egy szubkultúra hordozója lesz, akkor a magyarországi állampolgárok gyermekei nem lesznek versenyképesek felnőtt korukban egy általunk óhajtott világra nyitott magyar államban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A rendszerváltás első szakaszának szinte szükségszerű velejárója volt a szocialista országok társadalmaiban mind a politikai elitben, mind a tudományos-kulturális elitben, hogy a taktikai, a rövid távú gondolkodás volt és maradt a mértékadó.
A konszolidáció most a politikai elittől a távlati és a stratégiai gondolkodásra való képességet kívánja meg. Integráció, agrárprogram, ipar- és infrastruktúra-fejlesztés, a piacgazdaságba való átmenet szociális és kulturális kihatásai, a magyar kultúra megmaradásának kérdései mind-mind hosszú távú gondolkodást kíván. Mint ahogy közbiztonságunk katasztrofális állapota sem csak a rendőrség, illetve a rendfenntartás kérdése, hanem az igazságszolgáltatás, a közerkölcsök, az egész államrendszer alapelveinek egyik kérdése.
De ki fogalmazza meg ezen hosszú távú kérdéseket? És ki legyen az, aki e kérdésekre adható alternatív válaszokat kidolgozza?
Úgy gondolom, ezen stratégiai jellegű feladatokban az elitértelmiség részvétele nélkülözhetetlen. Az elitértelmiség a szovjet rendszerben alapjában jól vizsgázott. Működtette a társadalmat, annak kulturális, technikai infrastruktúráját, és egyik előkészítője volt a politikai rendszerváltásnak. '89-90-ben nagy számban vettek részt nálunk és a szomszédos országokban is a kormányzati adminisztrációban, illetve a pártpolitikai életben. Segítették a rendszerváltást.
Azután az értelmiség azt mondta, hogy nem kenyere a napi pártpolitikai harc, amely pártpolitikai harc különben – nagyon jól tudjuk – szükségszerű, hiszen ez működteti a közösséget. Az elitértelmiség valóban akkor cselekszik helyesen, ha a közösséget hosszú távon érintő stratégiai kérdésekkel foglalkozik. Nem vesz részt a számára immáron idegen pártpolitikában, de részt vesz a minden polgár számára fontos közéletben.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezért javasolta a kormánynak, hogy a stratégiai kérdésekben az alternatív válaszok előkészítése ne a végrehajtó hatalom keretében történjék, hanem autonóm tudományos testület által, az Akadémia által koordinálva.
(9.30)
Ezért kértük a kormányt, hogy terjessze az Országgyűlés elé a tudós közösségnek ezt az ajánlkozását. Köszönetet mondhatok a kormánynak, hogy egyetértett szándékunkkal, hogy a stratégiai kérdések tárgyalását távolítsuk el a végrehajtó hatalomtól. És csak köszönetet mondhatok – tapasztalataim alapján – az ellenzéki pártoknak, amelyek szintén pontosan értették, hogy a hosszú távú kérdéseket ki kell vonni a négyévenkénti választási harcok és a politikai pártharcok zajából. A kérdés most már számunkra az, hogy vajon milyen teljesítményre lesz képes a magyar tudományos elit, mennyire tudja arra használni köztestületét, a Magyar Tudományos Akadémiát, amilyen célra azt a nemzet irányadó egyéniségei 170 évvel ezelőtt létrehívták: keretet adni az öntörvényű, tudományos munkának, és egyúttal segíteni az ország polgárosulását, csinosodását.
Tisztelt Országgyűlés! Remélem, hogy két esztendő múlva, amikor az Akadémia elnöke a magyar tudomány újabb szakaszáról itt beszámolót fog tartani, már arról adhat számot, hogy a magyar tudományban a konszolidáció megkezdődött, intézményrendszerünk átalakítását megkezdtük, hogy ezen intézmények alkalmasak legyenek a vállalt feladataink elvégzésére. Ezért is kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy beszámolónkat fogadja el, és kérem, hogy azokat a határozati javaslatokat, amelyeket az oktatási, tudományos, sport- és ifjúsági, valamint a kulturális és sajtóbizottság megfogalmazott és önök elé terjesztett, szintén elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
