DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság elnöke: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm a parlamentnek az országgyűlési határozati javaslathoz kapcsolódó támogató és kritikai véleményét egyaránt. Úgy érzem, ezek hasznosíthatók lesznek majd a végső szöveg elkészítésénél, amelyek pontosabbak, jobbak és talán határozottabbak lesznek a jelenlegi tervezetnél. Úgy érzem, a ma délelőtti és kora délutáni vita, a hozzászólások döntő többsége méltó volt az ügy fontosságához és méltó volt a magyar tudomány jelentőségéhez. E felszólalások és maga a vita azokat a dilemmákat járta körbe, amelyekkel az oktatási bizottságban is szembe kellett néznünk akkor, amikor a határozati javaslat tervezetét megfogalmaztuk.
Az egyik ilyen dilemma arra vezethető vissza, hogy az akadémiai törvény a demokrácia követelményeihez igazodva megerősítette az Akadémia autonómiáját, lehetővé téve ezzel a köztestületi jelleg működtetését. Lehetetlenné teszi ez a jogszabály, hogy ettől a pillanattól kezdve bármilyen politikailag átszínezett testület, akár kormány, akár parlament közvetlen irányítása alá vonja a magyar tudományos életet. Ugyanakkor azonban – és ez a dilemma másik oldala – mindmáig még nem alakultak ki igazán azok a mechanizmusok, amelyek koordinációs együttműködési keretet biztosítottak volna a jelenleg policentrikus tudományos élet számára, hogy közösen a szakmai élet képviselőivel kiforrja azokat az alapvetéseket, azokat az irányelveket, azokat az útmutatásokat, amelyek a tudomány számára ma rendkívül fontosak.
(A jegyzői széket Sasvári Szilárd foglalja el.)
A másik ilyen dilemma a finanszírozás dilemmája, amely itt is nagyon világosan megfogalmazódott. Az egyik oldalon látni kell, hogy a piaci élet szereplői, a gazdasági élet szereplői fokozatosan kivonultak a tudomány finanszírozásából. Az államnak ebben a helyzetben óhatatlanul nagyobb a felelőssége a tudományos élet finanszírozása területén. Szűkülnek az erőforrások, de egyetértek Orosz István képviselő úrral, aki világosan megfogalmazta: az államnak fokozatosan, csak olyan mértékben szabad kivonulnia a finanszírozás renszeréből, amilyen mértékben e funkciókat a remélhetőleg erősödő gazdasági élet szereplői át tudják vállalni. Természetesen döntő kérdés az, hogy a szűkös errőforrásokat mennyire koncentráltan, mennyire jól használjuk fel. És itt, e dilemma másik oldalán is szembe kell néznünk azzal, hogy a szűkös erőforrások hatékony felhasználásával is gyakran baj van, nem igazán tisztázottak a finanszírozási modell alapkérdései, az alapfinanszírozás, feladatfinanszírozás vagy a projektfinanszírozás összefüggésrendszere.
A harmadik dilemma, ami előjött a ma délelőtti vitában, az a különböző tudományterületek, tudományágak és kutatóműhelyek egyenlőtlen helyzetére vezethető vissza. Minél szűkösebbek az erőforrások, annál égetőbb szükség van azokra az irányelvekre, amelyek a prioritások mentén egyfajta szelektív tudományfejlesztést tesznek lehetővé. Ez óhatatlanul konfliktusokat és egyenlőtlen helyzeteket teremt a tudományos élet egész spektrumában. Be kell látnunk, hogy vannak olyan egyenlőtlenségek is, amelyek nem egyszerűen erre vezethetők vissza, hanem korábban megszerzett feudumokra, korábban megszerzett pozicionális előnyökre, amelyekből megint csak nagyon súlyos konfliktusok származnak. Olyan konfliktusok ezek, olyan problémák ezek, amelyek megoldása meglehetősen nehéz, és azt hiszem, minden erőnek össze kell fognia ahhoz, hogy ezeket a részben természetes, részben természetellenes egyenlőtlenségeket valamelyest kezelni tudja, mert jogos minden olyan felvetés, amely egyik vagy másik tudományterület vagy tudományág, vagy kutatási műhely nevében szólal meg és követeli a helyét a nap alatt.
És végül eljutunk a negyedik és talán legsúlyosabb dilemmához, ami itt is megint megfogalmazódott ma. Sokan hangoztatták, hogy jogos talán a politika, a közvélemény és a társadalom elvárása a tekintetben, hogy a tudományos élet szereplői és maga a Magyar Tudományos Akadémia nyújtson segítséget ahhoz, hogy a modernizáció, a társadalmi-gazdasági átalakulás folyamatában a fejlődés irányait ki tudjuk alakítani, meg tudjuk határozni. Jogos talán ez az elvárás, még akkor is, hogyha ezt csak segítségként várja el a politikai közélet a tudománytól.
(14.20)
Visszafordítható azonban a kérdés: mi magunk megteszünk-e mindent azért – és most a politikára és a közvéleményre és az egész társadalomra gondolok –, hogy ezt a szerepét és ezt az elvárást teljesíteni tudja a magyar tudományos élet? Kellően erős-e az a felismerés ma bennünk, hogy vannak történelmi pontok, történelmi szituációk, amikor a humán erőforrások fejlesztésére talán nagyobb forrásokat kellene biztosítanunk, mint amennyit indokolttá tehet a gazdaság teljesítőképessége? Mert jogos a kérdés: megvannak-e a feltételek, hogy a fejlődés irányaiban együtt tudjunk működni a tudományos élet szereplőivel? De jogos az a kérdés is, hogy az oktatás területén adunk-e annyi támogatást, hogy joggal várhassuk el annak az új generációnak a kiképzését, akik a majdani új, modernizált társadalmi, gazdasági és kulturális struktúrákat működtetni fogják.
Ezek valóságos dilemmák. És azt hiszem, valóságos kérdések, és lehet, hogy ma még nem tudunk egyértelműen válaszolni erre az utóbbi kérdéscsokorra. Köszönöm még egyszer a kritikai és támogató észrevételeket egyaránt. Azt hiszem, jobb lesz majd az a határozati javaslat tervezet, amit a parlament el fog fogadni.
De befejezésül egy-két megjegyzést engedjen meg a tisztelt Ház, Torgyán József felszólalásához kapcsolódva, aki kissé vihart kavart itt a délelőtti ülés folyamán. Azt gondolom, Torgyán József figyelmét talán elkerülte az, hogy megszületett egy akadémiai törvény, amely lehetetlenné teszi, hogy bárki kézi vezérléssel irányítsa a jövőben a tudományos életet és magát az Akadémiát. Ezt mindenképpen meg kellett jegyeznem, mert ebben a tárgykörben igazán nem helyénvaló az, ami Torgyán József felszólalásaiban gyakran megjelenik: hogy összekeverednek bizonyos fogalmak, három fogalom például, a beszámolás, az elszámolás vagy a leszámolás, amely sajnos egyfajta hangsúllyal az ő megnyilatkozásában is megjelent.
A második megjegyzésem az, hogy ismét mintha kommunikációs zavar áldozata lett volna a Független Kisgazdapárt. Mert az oktatási bizottság folyamatos előkészítő munkálatai során meglett volna a Kisgazdapárt lehetősége, hogy képviselői útján kifejtse kritikai, elmarasztaló véleményét. Mindez azonban nem történt meg. Így rendkívül nehéz akár az Akadémia vezetését, akár az oktatási bizottságot kérdőre vonni a parlamenti demokrácia jegyében és nevében.
Ezekkel a megjegyzésekkel mindenképpen tartoztam ennek a felszólalásnak, mert úgy érzem, hogy nem volt illendő ahhoz a vitához, amely itt, ebben a parlamentben valóban ma délelőtt és kora délután megfogalmazódott, és amely, úgy érzem, valóban az egyik legszínvonalasabb vitanapját produkálta az újabb keletű magyar parlamenti demokráciának. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
