DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Szeretettel üdvözlöm az Akadémia elnökét, a jelen lévő képviselőket és kormánytagokat, és azzal a latin közmondással kell kezdenem, hogy ars longa, vita brevis – a tudomány végtelen, az élet rövid –, és ennél még rövidebb a rendelkezésemre álló idő ebben a vitában. Úgyhogy engedjék meg, hogy a tudományok közül én elsősorban az élettudományok helyzetével foglalkozzam. A Magyar Demokrata Fórum többi képviselője a többi tudományterületet is érinteni fogja.
Az élettudományok kedvezőbb helyzetben vannak az átlagtudományoknál az Akadémián belül, a közmegítélésen belül is, hiszen viszonylag objektívebben mérhető eredményeket tudnak produkálni, mint a társadalomtudományok. Ennek köszönhető talán, hogy míg vezető, nemzetközileg elismert intézményeink 22 százaléka foglalkozik biológiai vagy orvostudományi kutatásokkal, ezen belül a publikációk száma és a hivatkozások száma mint mérőszám, 40 százalékát teszi ki az összes hasonló elismertségnek.
Én korántsem kívánom most a természettudományok versus társadalomtudományok vitáját idehozni, ez az akadémiai elnökválasztáskor már lezajlott, úgyhogy én nem támadom a társadalomtudományokat, csupán az élettudományokat szeretném védeni.
Magyarországon minden ötödik orvos jelentkezik tudományos fokozattal. A külföldi egyetemeken – például az Egyesült Államok vezetői egyetemein – az élettanprofesszorok túlnyomó száma magyar származású. Ez egyúttal arra is utal, hogy bizony a magyar tudomány jeles képviselői, kinővén a hazai lehetőségeket, külföldre távoznak, és nem mindannyian térnek vissza, hiszen – és ez a hátránya a természettudományoknak, ezen belül az élettudományoknak – ezek művelése igen költséges. Sokkal költségesebb, tehát sokkal nagyobb ráfordítást igényel a természettudományoknál.
Ezen belül, amikor hallottuk előbb, hogy az OTKA – az Országos Tudományos Kutatási Alap – összege sajnálatos módon zsugorodott, még sajnálatosabb, hogy a nagyon költségigényes természettudományosok részesedése ebből az összegből az átlagnál is nagyobb mértékben zsugorodott, és ezen nem nagyon tud segíteni a Népjóléti Minisztériumnál erre a célra – hála istennek még meglévő – támogatási alap.
Miközben a magyar tudomány olyan jeles iskolákat hozott létre az élettudományok területén, mint néhai képviselőtársunk, Szentágothai professzor úr iskolája vagy a Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetben atyai barátom, Kovács Arisztid professzor után most Vizi Elek Szilveszter úr akadémikus tényleg nagy nemzetközi elismertséget kiváltó munkája, azonközben, hogyha 0,4 százalékra csökken egy szegény országban a tudományra fordítható összeg a nemzeti össztermékből, szemben a fejlett országok nemzeti jövedelméből jutó sokkal nagyobb, másfél százalékos támogatásával, akkor bizony gondot jelent, hogy a nemzetek versenyében, amely most már nem fegyverekkel zajlik – és remélem, a jövő a mi generációnk és az utódaink életében sem úgy zajlik –, hanem elsősorban a tudomány eredményei, a művészet eredményei adnak súlyt és jelentőséget egy országnak még a közös piaci csatlakozás során is, akkor ez megengedhető-e, folytatható-e így.
Tehát veszélyek, komoly veszélyek leselkednek a magyar tudományra. Akkor, amikor politikusként itt a Ház beszél erről, akkor azért látniuk kell a tudomány képviselőinek, hogy a politikus a közvélekedést szolgálja. Tehát alapvetően a társadalmi megítélés határozza meg, hogy egy politikai párt vagy egy képviselő mily mértékben képes képviselni a tudomány érdekeit.
Hadd utaljak arra, hogy a XVIII-XIX. században, éppen azért, mert akkor összeállni látszott egy világkép, egy koherens rendszert alkotott az akkori tudományos világkép, hirtelen és hihetetlen módon megnőtt az érdeklődés és a társadalmi támogatottság. Az angol királyi tudós társaság ülésein, amikor Faraday a "Miről beszél a gyertya lángja?" című sorozatát tartotta, oda jegyet szerezni nehezebb volt, mint az epsomi derbire a királyi páholyba. A kísérleteket előkészítő segéd népszerűbb volt az arisztokrácia hölgyei körében, mint a walesi herceg.
Tehát egyszerűen a tudomány képes volt az emberek kérdéseire elhihető, elfogadható válaszokat ígérni, és ezért a társadalom megfelelően honorálta ezt érdeklődésével és anyagi támogatásával.
A tudomány természetes fejlődése következtében ez az egységes világkép darabjaira hullott, és ez az oka a paratudományos jelenségek elszaporodásának, hogy nincs és nem lehet egy új tudományos szintézis előtt – amire nem tudom meddig kell várni – mindenki számára értelmezhető, érthető válaszokat adni. Ezért ha a társadalom ilyeneket nem kap, szükségszerűen azokhoz fordul, akik ilyen válaszokat – még ha hamis válaszokat is – ígérnek.
De azért ahhoz, hogy a társadalom elfogadja a tudományt, ahhoz egy Faraday szintű tudományismertetőre lenne szükség. Ugye, a szellemességéről csak annyit, hogy amikor egy képviselő megkérdezte, hogy izé, tessék mondani, miért tetszik vacakolni ezzel a valamiféle elektromossággal, mi haszna lesz ennek, akkor azt tudta válaszolni, hogy például az, hogy meg lehet majd adóztatni.
Na most ilyen szinten népszerűsíteni a tudományt és elfogadhatóvá tenni egyre nehezebb, mert egyre ezoterikusabb, egyre absztraktabb. A józan paraszti ésszel, az átlagos logikai megközelítéssel meg nem magyarázható felismerésekre jutunk, és jutunk egyre inkább ilyen síkokra, mennél inkább a semmit fogjuk egyre tökéletesebben megismerni. De hát a semmi végén valaminek lenni kell, és tulajdonképpen a modern tudomány ezt keresi, és nem várhatjuk el tőle, hogy meg tudja magyarázni, hogy mit fog ott találni, hogyha még nem tudja.
Tehát a társadalmi elismertség, elfogadottság egy döntő, lényeges eleme lenne a tudomány nagyobb támogatottságának.
A másik, ami az élettudományokra, a társadalomtudományokra leselkedő veszély szerintem, az az instrumentalizálódásnak nevezhető valami, ami azt jelenti, hogy kutatási eszközök, műszerek, vizsgálati módszerek nélkül nem lehet igazán átütő új felismerésekre jutni.
(11.10)
Akkor, amikor a parlament például a pozitronemissziós tomográfot Debrecennek megszavazta, és azóta is támogatta, senki nem tudta ebben a Házban, hogy mi az a PET, hogy az nem a petting egy rövidített formája! Elhittük, hogy ez jó és hasznos, de aki ezzel dolgozik, az olyan ismeretek birtokába juthat, amihez a hozzá nem jutók soha.
Tehát az esélyegyenlőség a tudományos életben, ahol egyre élesebb a verseny, azt jelenti, hogy a megfelelő eszközökhöz való hozzájutás lehetősége biztosítva legyen. Ez nem új dolog, szintén nem új dolog. Koch Róbert, ha a feleségétől nem kap a születésnapjára egy mikroszkópot, akkor a Koch-bacilus felfedezése, a tuberkulózis felfedezése még bizonyára húzódott volna.
Tehát mindig így volt. A tudományszervezők feladata az, hogyha zseniális intuícióval, kreativitással rendelkező "bárki" olyan lehetőséget találjon, általában határterületeken, amelyekkel áttörés érhető el, azok számára biztosítani tudjuk megfelelő szervezeti formákban az esélyhez való hozzájutást. Hiszen mikroszkóp nélkül, ugye – hogy Koch Róbertre utaljak –, semmi nem lett volna az ő tudományos pályájából, maradt volna egy kis német város körzeti orvosa. Tehát a tudományra fordított összegen belül a hozzájutás szervezése az, ami az Akadémia feladata lenne, és ebben a mi mindenféle támogatásunkat megígérhetem a saját lehetőségeinken belül, hiszen csak egy kis ellenzéki párt vagyunk.
A következő, hogy a társadalmi átalakulás döntően megváltoztatta a finanszírozási rendszert itt is, hallottuk ennek az összes hátrányát, hallottuk, hogy az ipar, illetve a tőke, illetve az üzleti szféra még nem eléggé – különösen a multinacionális vállalatok Magyarországon –, még nem eléggé vesznek ebben részt, ugyanakkor szükség van – mert a világon mindenütt szegény az állam, és gazdag a profitorientált szféra –, tehát szükség van ilyen támogatásokra.
Ez sem új, mint semmi a nap alatt. A másik nagy mikrobiológus, Pasteur például, úgy indult a pályáján, hogy a Francia Bortermelők Szövetsége felkérte, vizsgálja meg, mitől savanyodik meg a bor egyes hordókban. Most ezzel az erjesztő- és egyéb baktériumok kutatásától eljutott az alapértékeinket és az életünket is befolyásoló felfedezéseiig. Tehát ezeknek a jelentkezése az természetes és szükséges és elfogadható, csak mindig rövid távú érdeket szolgál.
Itt az állam más idősíkban kell hogy gondolkozzék, a rövid távú, azonnal hasznosuló üzleti érdekekkel szemben elsősorban az alapkutatások, illetve a hosszú távon megtérülő kutatások támogatását kell megcéloznia. Feltételezi, hogy ezek elosztása ugyancsak az eddiginél objektívebb módon történhet.
Már nem tudom, kitől hallottam itt az előbb, hogy a két százalékot a kádári időkben nem megfelelően osztották el. Azért ebben változás történt, elnök úr. A rendszerváltás azért a természettudományokban is okozott olyan változást, amit jobban érzékeltethetett volna a beszámoló. Például az egzakt természettudományok területén a genetikát én még úgy tanultam, hogy az "az imperializmus bűzhödt mocsarából kivirágzó áltudomány".
Na, ehhez képest itt már hivatkozott az Akadémia az eredmények között a biotechnológiai eredményekre. Képzeljék el, hogy hogyan lehet egy bűzhödt mocsárból kivirágzott áltudománynak eredménye? Tehát az, hogy az ideológiai kötöttségektől megszabadult a természettudomány – nyilván a társadalomtudományok még inkább –, ez azért nagyon-nagyon jelentős változás a rendszerváltás következtében.
Hogyha tehát össze kell foglalnom az idő végén, hogy én mit látok egy ilyen közvélekedés mellett, amikor a tudománytól nem vár választ, nem vár igazán választ a közvélekedés, akkor mit látok a politikus feladatának; egyszerűen azt, hogy a közvélekedés előtt járjon. Ő képviselje ezt az idősíkot, amit a rövid távú és a hosszú távú gondolkozás között áthidalásként meg kell oldani, ő fogadtassa el a társadalommal a tudomány fontosságát, és ezáltal fogadtassa el magát a társadalomban.
Persze, azt is tudom, hogy politikus kevés van, és azok között még kevesebb van, aki képes hosszú távú gondolkozásra. Hogy de Gaulle-t idézzem: "Az államférfi abban különbözik a politikustól, hogy nem egy ciklusban, nem egy generációban gondolkozik." Na de azért de Gaulle tábornok is kevés volt a történelemben; próbáljunk felnőni az ő elveihez és nagyságához, és akkor azt hiszem, hogy a mai vitának lesz valami haszna. Köszönöm szépen. (Taps az ülésteremben.)
