DR. KULIN FERENC
DR. KULIN FERENC
DR. KULIN FERENC (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt tisztelettel köszöntöm Glatz elnök urat és az Akadémia jelen lévő vezetőit, és egyben engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat, hogy megköszönjem elnök úrnak azt az ajánlatát, amit a parlamenti pártok részére tett, s amelyet mi is megkaptunk, mely szerint támogatást kívánnak nyújtani a parlamenti pártoknak, képviselőknek a tudomány világában való tájékozódásukhoz és a törvényalkotói munkájukhoz. Élni fogunk ezzel az ajánlattal.
Ami a beszámolót és a parlament határozati javaslatát illeti, a Magyar Demokrata Néppárt két, világosan elkülöníthető problématerületet lát itt körvonalazódni. Az egyik – prózai nyelven – a gyakorlati kérdések köre, a másik az elméleti vagy szemléleti problémák csokra.
Azt hiszem, abban nem sokban különbözik a Néppárt álláspontja a többi parlamenti párt álláspontjától, hogy a gyakorlati kérdések leglényege a tudomány, a tudomány műhelyeinek, a kutatásnak, a felsőoktatásnak alultámogatottsága. Az, hogy nem tudtunk elérni magasabb arányú támogatást, az nem tartozik – ennek az indoklása, ennek a vitatása –, nem tartozik, azt hiszem, egy tudománypolitikai beszámoló elemzéséhez. A Néppárt mindenképpen ki fog tartani a mellett az elhatározása mellett, hogy sürgetni fogja a következő költségvetési vitáknál a jelenleginél lényegesen magasabb százalékarányú költségvetési támogatást a tudományos kutatások számára.
A gyakorlati kérdések körébe tartozik az is, hogy a megszavazott költségvetési támogatással hogyan él az Akadémia, e tekintetben a Néppártnak van vitája azzal a módszerrel, azzal a felosztással, beosztással, ahogyan az Akadémia vezetősége, vezető testületei felhasználják a költségvetés támogatását.
Nem hisszük ugyanis, hogy bármilyen szűkösek legyenek is az anyagi keretek, indokolt lenne olyan kutatásoknak az elsorvasztása, amelyek mögött nemzedékek erőfeszítései halmozódtak fel, amelyeknek a megállítása vagy lelassítása nem néhány esztendőre, a "hét szűk esztendő"-re veszélyezteti csak a tudományterület művelését, hanem egy tudós generáció támogatottságának a hiánya, elmaradása miatt lehetetlenné válik az újrakezdése bizonyos munkálatoknak.
Ilyen típusúaknak tartom a kritikai kiadások elsorvadását; a nagylexikon leállását, majdnem teljes elsorvasztását. Ilyen problémának tartom azt is – ami összefügg természetesen a kritikai kiadások kérdésével –, azt a döntést, ami az Akadémiai Kiadó sorsával kapcsolatos, nem látjuk be, hogy indokolt lenne az Akadémiai Könyvkiadó privatizálása; nem látjuk be, hogy kevés pénzből is ne lehetne az Akadémiai Könyvtár állományát nagyobb mértékben bővíteni; nem látjuk be, hogy a fiatal kutatók könyvszükségletét, a legelemibb kutatási feltételeit ne lehetne jobban támogatni.
(11.20)
Ismétlem: ezek gyakorlati kérdések, ezek kritikák. Természetesen nagyon szívesen veszünk részt az elkövetkező időkben is ezeknek a részletkérdéseknek a vitájában.
Ami pedig a szemléleti kérdéseket illeti, a Magyar Demokrata Néppárt dokumentumai, képviselőinek megnyilatkozásai nem pusztán a tudományos kutatás támogatásának szükségességét hangsúlyozzák, hanem a tudományok, a tudás alkalmazási feltételeinek minőségi változását is sürgetik.
Hiszen súlyos gondjaink nem egyszerűen abból fakadnak, hogy kevés a pénz az alapkutatásokra, a fejlesztésre, az utánpótlásra, hanem abból is, hogy a magyar társadalom életének szinte egyetlen olyan területe sincs, amely lépést tartana a tudomány eredményeivel. A parlamenti törvényalkotás selejtjeitől a követhetetlen kormányzati intézkedésekig; az oktatásügy megalapozatlan reformkísérleteitől a deviáns magatartásformák rohamos szaporodásával szembeni tanácstalanságig; az etnikai és szociális kérdések összefüggéseinek dilettáns megközelítésétől egyfajta publicista modor bántó felületességéig; a tudomány iránti tisztelet hiánya; a gondolkodás, általában a szellemi magatartás botrányos fegyelmezetlensége; az elemi ésszerűség követelményeivel szembeni vétkes közöny jellemzi hétköznapjainkat.
Mindezért nemcsak üdvözlendőnek tartjuk a beszámoló bevezetésében megfogalmazott korszerű tudományszemléletet, de ki is jelentjük: a Néppárt számára érdek- és érdemtelen minden olyan tudománypolitikai koncepció, amely a gazdaság és a műszaki-technikai fejlődés követelményeivel nem tekinti egyenrangúnak a társadalmi-politikai folyamatoknak, a népesség fizikai állapotának és reprodukciójának, valamint a mindennapi életvitel és mentalitás alakulásának kérdéseit.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az idézett szavakban kifejeződő szemlélet vállalhatósága teszi lehetővé a beszélő viszonyt a politika és a tudomány képviselői között. S ez a közös szemlélet, szemléleti alap egyúttal felkínálja a termékeny vita lehetőségét is. E vita kiindulópontja mi is lehetne más, mint az a kérdés, milyen pontokon, milyen felületeken, milyen mélységben és milyen elvek alapján kell érintkeznie a politikának a tudomány autonóm intézményeivel ahhoz, hogy ez az érintkezés mindkét fél számára előnyös legyen.
Hadd idézzek a beszámoló általános helyzetképelemzéséből: "A korábbi centralizált állami és pártszervekre egyaránt épülő tudománypolitikai gépezet szétesett, ám a helyén még nem alakult ki a szükséges állami szerepvállalásra s ennek szerveire és a tudomány autonóm szereplőinek együttműködésére épülő újszerű irányító, orientáló szerkezet. A magyar tudomány e tekintetben ma túlságosan is szétforgácsolt, policentrikus."
Van igazság ebben a diagnózisban, de a lényeges problémát nem abban látjuk, hogy a szétesett tudománypolitikai gépezet helyén nem jött még létre egy újszerű irányító szerkezet, hanem abban, hogy a politika új gépezete nem működik. Kétségtelen, ma sem a kormányzó, sem az ellenzéki pártok, sem a művelődési tárca, sem az illetékes parlamenti bizottság nem rendelkeznek átfogó, hiteles képpel a magyar tudomány reális szükségleteiről, nem képesek sem politikai, sem szakmai elfogultság nélkül állást foglalni az egyes tudományterületek érdekellentéteit illetően.
De nem azért nem képesek, mert még nem alakult ki az új irányító, orientáló szerkezet, azaz egy új típusú tudománypolitikai bürokrácia, hanem azért, mert az elmúlt hat év alatt még nem érlelődött ki olyan többségi akaratot kifejező politika, nem született meg az a nemzetstratégia, amely egy újfajta irányító szerkezet közvetítése nélkül is kijelölné a magyar tudomány helyét és fejlődésének irányait.
S amíg ez az életképes nemzetpolitikai akarat meg nem izmosodik, addig a magyar tudományt minden jó szándék, őszinte elkötelezettség és kétségbevonhatatlan emberi tisztesség ellenére is nem össztársadalmi szükségletek, hanem szenvedélyes elfogultságok, parciális érdekek és a tudományos életen belüli esetleges erőviszonyok fogják irányítani.
A parlament ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy odaáll egyik vagy másik részérdek mellé, esetleg kiáll a költségvetési támogatás növeléséért, és segítséget nyújt bizonyos feszültségek tüneti kezeléséhez. Egyszóval: amíg új keletű parlamenti demokráciánkat nem hatja át a politika tudománya, addig hiába erőltetnénk bármiféle új típusú tudománypolitikát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Van az akadémiai beszámolónak egy fejezete, amelyik a tudomány és a társadalom kapcsolatával foglalkozik. A Néppárt álláspontja szerint ez az elemzés is vitatható, illetve továbbgondolandó. Egyetérthetünk azzal a megállapítással, hogy a tudomány népszerűségének világszerte tapasztalható erősödése mellett, idézek: "Világszerte érzékelhetők riasztó tudományellenes jelenségek is, az irracionalitás terjedése fokozottan vonatkozik a kelet-európai országokra, amelyekre váratlanul és hirtelen rázúdultak a korábbi ideológiai okokból kiszorított nézetek és áramlatok."
Önmagában ezzel a megállapítással sincs vitánk. De bíráljuk a helyzetértékelés egyoldalúságát. Vitatjuk azt a szemléletet, amely a tudományos gondolkodás térhódítását kísérő negatív jelenségek közül csak a sajátosan kelet-európai irracionalitást tartja említésre méltónak, s szemet huny a tudományfejlődés tipikusan nyugati kortünetei fölött. Arra a nálunk is egyre időszerűbbé váló problémára gondolok, amit Jean Franois Liotard úgy vetett fel, idézek A posztmodern állapot című tanulmányából: "Ki dönti el, mi a tudás? Illetve ki tudja, mit kell eldönteni? A tudás kérdése az informatika korában minden korábbinál inkább hatalmi kérdés." Eddig az idézet.
És ez nemcsak azt jelenti, hogy veszélybe kerül a tudás emberformáló szerepe, képessége, vagy ahogy megint csak Liotard mondja: "Romba dől az a régi alapelv, hogy a tudás elsajátítása elválaszthatatlan az elmének és magának a személyiségnek a kiművelésétől."
Itt nemcsak a személytelen tudás, a pozitív tudományt szolgáló szerepéről van szó, hanem arról, hogy amit szolgál, a hatalom, egyre ellenőrizhetetlenebbé válik az ember számára a posztmodern állapotban. Megint Liotard mondja: "A multinacionális vállalat gyűjtőnévvel jelölt új tőkeáramlási formák révén a gazdasági hatalmak az elmúlt évtizedekben már elérték azt a pontot, amikor már az állam stabilitását veszélyeztetik. Az új tőkeáramlási formák következtében a beruházási döntések legalábbis nagy részben kicsúsztak a nemzetállamok ellenőrzése alól."
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a Néppárt állást foglal az európai integráció és a globális rendszerek mellett, természetesen tisztában van azzal, hogy a nemzetállamok korábbi funkciói lényegesen korlátozódnak. De tudatában vagyunk annak is, hogy tudományos műhelyeink elsorvadása, a kutatás feltételeinek aggasztó romlása nemcsak a magyar állam súlyát csökkentené, hanem a magyar társadalom nemzetközi tekintélyét és önbecsülését is aláásná.
Ezért a Néppárt számára nem közömbös, milyen típusú fejlődési folyamatba integrálódik a magyar tudomány, olyan tudást adunk-e át a felnövekvő nemzedékeknek, amely a mindenkori hatalmi mechanizmus személytelen szolgálatára teszi őket képessé, vagy – Kölcsey szavával – olyan ismereteket, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. A kétfajta tudástípus között legalább annyi a különbség, mint ama kétfajta magatartás között, amit Jókai úgy jellemzett: "Egyesek a haza javát akarják, mások csak a javait." Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
(11.30)
