DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy felszólalásra reagálva kedvem lenne egy – egyébként a néprajztudomány által ismert – szólásmondást idézni, amelyik úgy szól, hogy "Az ember arra támad gúnnyal, amit meg nem ért". De nem teszem ezt. Azért nem, mert számomra ez egy ünnepi alkalom, olyan ünnepi alkalom, amelyen valóban a tudomány csarnokában is érezhetem magam, nemcsak az Országgyűlésben, hiszen a tudomány alapvető kérdéseiről váltunk szót.
Engedjék meg, hogy egy másik idézettel kezdjem. Magyarországon és a szomszédos államokban is tisztában van az értelmiség azzal, hogy az ország lakosainak sorsa generációkra menően függ attól, hogyan, milyen alapelvek szerint rakják le a jövő berendezkedés alapjait. Akit a legteljesebb egyetértéssel idéztem, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolót, az Akadémiáról alkotott törvény értelmében az országgyűlés elé terjesztette.
"Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen ma a tudomány helyzete az úgynevezett szocializmusból a szociális piacgazdaság felé tartó Magyarországon, egyet kell értenünk a beszámoló megállapításával. A magyar tudomány intézményrendszerének jelenlegi helyzetét az átmenetiség, a mind egyetemesebb bizonytalanság, a kedvező esélyek és lehetőségek és a súlyosan kedvezőtlen, olykor fenyegető tények összefonódása jellemzi." E tekintetben állapota nem különbözik az országétól. Eddig az idézet. A diagnózis keserű, de igaz.
Vélemény szerint a beszámoló és az oktatási, tudományos bizottságnak a beszámolóhoz kapcsolódó határozati javaslata módot és lehetőséget ad a politika alkotói számára is, hogy eltöprengjenek, hogyan lehet a magyar tudományosságot kivezetni a mind egyetemesebb bizonytalanságból, s ami legalább ugyanilyen fontos, milyen alapelvek szerint rakják le a jövendő berendezkedés alapjait.
Úgy vélem, nemcsak beszélni kellene arról a közhellyé vált megállapításról, hogy a gazdasági felemelkedés lehetőségét, a tudomány és az oktatás lehetőségét a tudomány és az oktatás fejlesztésével kell megalapozni, hanem tenni is kellene ennek érdekében. A múlt század végén az észak-európai országok, századunkban Japán és a távol-keleti államok példázták, hogy az elmaradottságból ki lehet törni, hogy a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz nem reménytelen. Ebben azonban nemcsak akkor kell költeni a tudományra és az oktatásra, amikor már gazdagok és fejlettek vagyunk, hanem a szegénység, az átmenetiség és az egyetemes bizonytalanság időszakában is. A példáért nem is kell Japánba vagy Dél-Koreába menni, hiszen így alapozódott meg Magyarország felzárkózásának folyamata a dualizmus korában, amelyet sajnos már a két háború között, még inkább az 1945 utáni periódusban az elmaradás, a fejlett országoktól való leszakadás követett.
A mai helyzet súlyos és fenyegető tényei között kétségkívül első helyen áll a bruttó nemzeti termékből a kutatásra fordított részarány drámai csökkenése: az évtizedekkel ezelőtti 2 százalékról 0,4 százalékra. Azt is látnunk kell azonban, hogy a csökkenésnek nem az a legfontosabb és nem csak az az oka, és nem is az a legfőbb oka, hogy a költségvetési támogatások radikálisan csökkentek, hanem az is, hogy a vállalati kutató-fejlesztő helyek jó része megszűnt vagy tevékenysége minimálisra zsugorodott. Ezt a kialakult helyzetet nem lehet elválasztani a privatizáció eddigi gyakorlatától, amely nem törekedett arra, hogy a magánkézbe kerülő vállalatok kutató-fejlesztő intézeteinek felszámolását megakadályozza. Azok az intézkedések, amelyek az állami vállalatok esetében megszüntették a kötelező műszaki fejlesztési alapok képzését, illetve 1988-tól csak központi műszaki fejlesztési alap képzését írták elő, szintén nem abba az irányba hatottak, hogy növekedjék a kutatások támogatására fordítandó összeg. Mindezt még megtetézték azok az intézkedések, amelyek államháztartási reform ürügyén a korábbi jól működő alapok – például az alapkutatásokat első helyen támogató Országos Tudományos Kutatási Alap – felszámolását, más alapokba való beolvasztását tűzték ki célul. Az OTKA sorsa mutatja, hogy a kormányzati törődést illetően a tudományos kutatások tekintetében még van tennivaló. Az OTKA immár 10 esztendeje eredményesen működik. Tudósgenerációk nőttek fel annak a támogatásnak segítségével, amit az OTKA nyújtott számukra.
Az alap társadalmi megbecsülését mutatja, hogy 1993-ban OTKA-törvény is született, amit az elmúlt évben a pótköltségvetési törvény mindenestül elnyelt, s pénzügyminisztériumi hivatalnokokra bízta a jelenleg hatályos OTKA-törvény megfogalmazását. Az alap támogatása az elmúlt években állandóan szűkült: 1991-ben még 1,8 milliárd forint, 1992-ben 2 milliárd, 1993-ban 2,44 milliárd, '94-ben 1,92 milliárd, 1995-ben és '96-ban 1,7 milliárd forint támogatást kapott. A támogatások mértéke nemhogy nem nőtt az infláció arányában, de abszolút számokban is csökkent.
Talán érthető, hogy az idei költségvetésben az 1840 millióra tervezett támogatást nem tartjuk kielégítőnek, hiszen így az alap az 1991. évi helyzetbe kerülne vissza. Csak sajnálni tudjuk, hogy minden módosító indítványunk, amely az alap támogatási összegének emelését célozta a költségvetési törvény kapcsán, merev ellenállásba ütközött. Ennek ellenére abban a tényben, hogy a Központi Műszaki Fejlesztési Alap költségvetési támogatása 3350 millióról 4200 millióra, az OTKA támogatása 1540 millióról 1840 millióra nőtt, a tudományos kutatásra fordított összegek pedig együttesen mintegy 34,4 százalékkal lesznek magasabbak, mint az elmúlt esztendőkben, azaz növekedésük meghaladja az inflációét, én szeretném azt látni, hogy megváltozóban van a kormányzati magatartás, s valóban felismertük azt, hogy a tudományt nemcsak gazdagság, de a szegénység korszakában is támogatnunk kell.
Boldog lennék, ha ez a szemléletváltozás a jövő teendőit illetően is bekövetkezne. Arra vonatkozóan, hogy kinek kell a jövő teendőit megfogalmazni, legyen szabad Saint-Simon herceg francia gondolkodót idéznem. "A tudós olyan ember, aki előrelát. A tudomány éppen azért hasznos, mert lehetőséget ad az előrelátásra." Ha ez igaz, a társadalomfejlődés stratégiai céljait nem a pártoknak, a négyévenként változó kormányoknak, hanem a tudomány képviselőinek kell megfogalmazniuk, ahogy erre elnök úr is bevezetőjében utalt. Nem mindegy, hogy milyen alapelvek szerint rakjuk le a jövő berendezkedésének alapjait. Éppen ezért remélem, hogy az Országgyűlés pártállástól függetlenül támogatni fogja bizottságunk javaslatát, különösen egyetért azzal, hogy a magyar tudományosság vállalkozzék az állam és a nemzet előtt álló stratégiai kérdések megfogalmazására s a válaszalternatívák kidolgozására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy befejezésül néhány mondatot szóljak a beszámoló egy rövid fejezetével kapcsolatosan, amely arról szól, hogy riasztó módon felerősödtek hazánkban a tudományellenes, áltudományos jelenségek is. Demokratikus rendszerben nem lehet hatalmi szóval elfojtani a legtudománytalanabb nézeteket sem.
(11.00)
Az azonban nem természetes dolog, hogy a rendszerváltás vámszedői lehessenek olyan – idézőjelben – "tudósok", akik nem a politikai elnyomás miatt nem tudtak érvényesülni az elmúlt időszakban, hanem egyszerűen azért, mert tehetségtelenek voltak. Most pedig, elnyomatásukból felszabadulva, a legképtelenebb véleményekkel árasztják el az országot.
Nemcsak a parajelenségek apostolaira vagy az asztrológia és a horoszkópkészítés divatjára gondolok – naponta hallom, hogy 88 forint plusz áfáért megtudom, hogy mit mondanak rólam a csillagok –, hanem arra is, hogy itt az Országgyűlésben érvként lehet emlegetni négyezer éves itt-tartózkodásunkat a Kárpát-medencében, s az ebből fakadólag a sumér-magyar rokonságot; lehet havi folyóiratban cikkezni az egyébként máig is megfejthetetlen etruszk írás és a székely rovásírás rokonságáról; lehet komolyan állítani, hogy a finnugor rokonság vallói tudatosan meghamisították múltunkat és így tovább és így tovább.
Csak reménykedni tudok benne, tisztelt képviselőtársaim, hogy a demokráciában felnövő nemzedék bölcsen tud majd mérlegelni, s el tudja választani a tudományok tiszta búzáját az áltudományok konkolyától. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)
