FEKETE GYÖRGY
FEKETE GYÖRGY
FEKETE GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Képviselőtársaim! A kereszténydemokraták üdvözlik a tudomány helyzetéről szóló beszámolásnak az alkalmát, és azt a tényt, hogy egy olyan kormányzási időszakban, amikor enyhén szólva is nem vagyunk elkényeztetve a törvényesség következetes betartása dolgában, az Akadémia eleget tesz a '94-ben hozott és rávonatkozó előírásoknak. Mi ezért ma a jelentéssel kívánunk foglalkozni.
Ezúton is köszönjük az Akadémia elnökének és munkatársainak a frakcióbéli látogatást, az ott kialakult kezdeti párbeszéd hasznossága iránt azóta sincsenek kétségeink. A kereszténydemokratáknak a tudományhoz való viszonyát és a nemzet életében játszott szerepét Széchenyi István Hitel-beli megállapítása fedi legpontosabban, mely szerint: "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, amely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agynál nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje."
Lelkiismeretesen áttanulmányoztuk az írásos beszámolót, és annak tartalmára vázlatosan ugyan, de kellő tárgyilagossággal kívánunk reagálni a következőkben. Első örömünk megszületésének tényében van, a kísérlet komolyságát tiszteljük tehát, a majd 50 éve hiányzó objektív helyzetelemzés szűkszavú bátorságát különösen, amely sok tekintetben előzi is a hivatalos politikát. Oldalaiban különösen a nemzetközi tudománypolitikai tendenciák fejezete nyújt számunkra eligazító információkat, néhány igazi újdonságot is.
Hasznos tudnivalókat rejtenek a közölt statisztikák, mátrixok és grafikonok – a rejtenek szót nem véletlenül mondom –, azért használom, mert legnagyobb részük csak 1994-ig tartalmaz feldolgozásokat, holott a beszámolót előíró törvény kétévenkénti kötelezettséget irányoz elő, s éppen az utolsó két év adataival nyújthatna a beszámoló az időszak megítéléséhez magának a Képviselőháznak és a képviselőknek egyenként is használható eligazításokat.
Mi ugyan ismerjük elég jól a két évnek a nagy visszaesést bizonyító számait, különösen az említett K+F esetében. Ám éppen a tudományos objektivitás okán hiányoljuk, hogy ez nem íródott le. A sorokban és a sorok mögött is érezzük azt a hatalmas küzdelmet, amelyet az átalakulás nehéz évtizedében a tudomány is megél, a pénztelenség, az aránytalan szervezeti struktúra, az egyetemekkel való rendezetlen viszony, az agyelszívás, a nagyszabású állami és vállalati kutatási megrendelések hiánya és az elmúlt évek személyi kontraszelekcióinak tekintetében is, mert hiszen ilyen is van.
Tiszteletre méltónak ítéljük a szándékot a szellemi és szervezeti természetű adósságok törlesztésének megkezdésére. Elfogadjuk a Magyar Tudományos Akadémiáról írt beszámolórészeket is azzal az előlegezett bizalommal, hogy két év múlva már konkrétabban is lesz mihez viszonyítani a még hézagosan is alig-alig jelzett terveket és koncepciókat, illetve azok megvalósulásának mértékeit és határidőit.
Az anyag ugyanis rendkívül szűkszavú a szándékokat illetően. Az óvatosságot természetesen értjük, osztjuk, a helyzet labilitása okán lehet, hogy ez így tudományos, de így eléggé megfoghatatlan, és később nehezen lehet bármit is hozzá viszonyítani. Persze tudjuk, és a történelemben meg is találjuk a magyarázatot, hogy meglehetősen messze vagyunk még azoktól az időktől, amikor a magyar tudomány például a nemzeti jövőkép tartalmi és stratégiai változataira választható ajánlatokkal szolgálhat.
Azt is becsülettel be kell vallanunk – nekünk politikusoknak –, hogy a politika készenléti állapota is ugyancsak kezdetleges, saját ilyen irányú fogadókészségének és választóképességének kimunkálásában még nagyon messze van az ideálistól. Mégis szívesen olvastunk volna olyan prognózisokat, amelyek a törvényalkotói munkát segítenék, néhány fontosabb nemzetközi összehasonlítást például a fiatalok beépülési lehetőségeiről a magyar tudományos struktúrába, a szervezeti és működésbeli analógiák dolgában, a tudományos könyvkiadás és általában a felhasználható, társadalom irányába ható tudományos közlések területéről.
Kíváncsiságból olvastuk a tudomány kiemelt teljesítményeiről írt hosszú fejezetet, és azt vártuk tőle, hogy eloszlatja tájékozatlanságunkat és rendbe rakja hézagos ismereteinket. Helyette jórészt lexikoncímszavakat kaptunk, intézményi címlistákat, munkaközi leírásokat szervezetekről, adatokat a működésről.
Érzésünk szerint a szerencsére még felsorolásaiban is reménytelen témabőség és a szerkesztők elmaradt érték szerinti sorolása éppen a nagy teljesítmények fontosságát és nagyságrendjét szűkítette sajnálatosan le. A sűrítés sematizmusa azonban mégis kisebb bajnak tekinthető, mint esetleg a semmi felnövelése. Csak kár érte.
Kerestük az utalásokat arra, miként tud kényes helyzetében a tudomány helyesen viselkedni a politikai kormánymegrendelések, a lelkiismereti vagyis társadalmi megrendelések, valamint a pragmatikus, üzleti kívánságok ma még nem arányos hármasában. Ismét Széchenyit hívnám segítségül egy 1843-as cikkében írtak által, most ezt idézve: "A politika fő feladata lehető legnagyobb és legkiterjedtebb szabadságot teremteni anarchia nélkül, s viszont mindenben a legszigorúbb rendet hozni anélkül, hogy abbul zsarnokság váljék."
Ennek ürügyén engedtessék meg nekem egy kis kitérő. Véleményünk szerint az emberi élet a szükséges és a lehetséges közötti természetes küzdelem színtere. Ebben a küzdelemben minden fejlett polgári demokráciában a szükséges alternatíváinak kimunkálásában a különféle tudományágaknak döntő, meghatározó szerepe van. Szinte erre rendeltettek, és elsősorban nem állami megrendelésekre, nem jövő és távozó kormányok szolgálóiként, hanem autonóm módon, belső indíttatásból, a tudás jogán és a tudás kényszeréből és természetesen tisztességes üzleti megfontolásokból is.
A tudomány tehát valószínűleg a szükséges megfogalmazásának a letéteményese. Ezzel szemben vagy éppen emiatt a politika lehetséges határainak a keresését és szabályozását vállalhatja törvényalkotásában. Irányzatai, pártjai ezekből a szükségesnek tudottakból válogathatnak alapértékeik szerint, hogy a politikai küzdőtereken – így a parlamentekben is – elgondolásaikat érvényre juttathassák. Ez a tény a tudomány és a politika természetes távolságtartását vélelmezi. Ebben a viszonyban az államnak és az azt megjelenítő mindenkori kormánynak nem a feltételek megszabása, hanem a feltételek biztosítása a kötelező, és semmi más.
Az a tény, hogy a 2184/1996-os kormányhatározat kimaradt az akadémiai beszámolóból, és csak kerülő úton jutott el a képviselőkhöz, e tekintetben nem biztató jelenség. Ez a határozat ugyanis olyan együttműködésről szól, amely túlnő a pénzzel megváltott szolgáltatáson, ez már meghatározott politikai szándékok szolgálataként is felfogható, és a kormányzás időlegessége és a tudományos elképzelés állandósága között mintha most nem maradna egészen középen. Az elmúlt majd 50 esztendő katasztrofális szerepcseréi e tekintetben is figyelmeztetőek lehetnek, s ezzel nem akarok bántani senkit.
Ugyanúgy nem tudjuk meg, hogy a parlamenti határozatba foglalt törvénymódosításoknak mi az oka, mi az iránya, és mi lesz a mértéke, melyeket hogy érinti. Tehát tulajdonképpen mit is szavazunk itt meg ma. Zárójelben jegyzem meg, hogyha az akadémiai törvény módosításra kerül majd, akkor az új törvénynek az akadémiákról kell szólni, mert amikor a most hatályos, '94-ben megszületett, már de facto működött egy másik is, a Magyar Művészeti Akadémia, e tény előtt a törvénybenyújtó akkori Művelődési Minisztérium is kényelmesen behunyta a szemét, a hiba ellen minisztériumi tisztviselőként akkor is erélyesen tiltakoztam, látható eredmény nélkül.
A parlament kulturális bizottságában a mai országgyűlési határozattal kapcsolatban két héten keresztül folyt vita, ott véleményünket részletesen kifejtettük. Ezek jórészt egyetértők voltak, kis részben érvényesültek kifogásaink, és maradtak fenntartásaink, ezek azonban nem olyan mértékűek, hogy különösen szót érdemeljenek.
A határozatot elfogadjuk természetesen, mert ez lesz a mértékegysége minden további mérési szakasznak. Ezen túl jó szándékú várakozásunk jeleinek is szánjuk, és őszinte várakozással tekintünk a készülő tudománypolitikai irányelvek elé is, mert ettől kezdve lehet a költségvetésen kívül a parlament is igazi segítőtársa a tudósvilágnak.
(10.50)
Végezetül a kereszténydemokraták ezúton köszöntik a magyar tudomány minden rendű-rangú munkását, tisztségviselőjét, Akadémián belüli és kívüli intézményét és dolgozóját. A kereszténydemokraták büszkék a magyar tudomány művelőire és eredményeire, és erősen hiszik, hogy Istentől kapott talentumaikat a nemzet szolgálatára bőséggel kamatoztatják, legalább úgy, mint eddig. Köszönöm a szót. (Taps.)
