POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottakhoz csatlakoznék azon a ponton, amit ön úgy emelt ki, hogy itt a határozati javaslat harmadik pontja egyfajta nosztalgiát, a kádári időkben kialakult, a tudomány politikai szerepét megfogalmazó álláspont iránti nosztalgiát vél felfedezni.
Ez egy nagyon fontos kérdés. Máshogyan értem ezt a harmadik pontot, akik szövegeztük, részben többed magunkkal ezeket a pontokat, épp az ellenkező tartalmat szerettük volna megjeleníteni ebben a pontban. Egy biztos, hogy nem a tudósok hatalmáról van szó. A tudomány fontosságáról akár igen, de a tudósok hatalmától az Isten óvjon mindenkit. Mindenki talán emlékszik erre a híres történetre Platónnal, illetve a városállam történetével. A felvilágosodás még számos egyéb érdekes történettel gazdagítja ilyen irányú emlékezetünket.
Egy biztos, hogy láthatóvá kell tenni, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket. Ez – ilyen értelemben – a tudománytól különvált politika feladata. Nagy kérdés, hogy ennek melyik szintje. Fontosnak tartjuk, hogy ez a köztársaság parlamentjében történjen, és ne adott esetben a végrehajtó hatalom járjon el így.
Azonban látni kell azt, hogy a tudományos elit mindenütt Európában, de Magyarországon is kihátrál a politika világából, a politikusok mögül vagy a politikai intézményrendszerek mögül. Ez nem feltétlenül pozitív. Azt is látjuk, hogy a kormány vagy egy-egy párt megvehet, felfogadhat kiváló tudósokat, kiváló szakembereket, de ez egy más kapcsolat, mint az, hogy a tudományos testületek autonómiát, szervezett kapcsolatot tartanak fent a döntéshozó testületekkel.
Ennek a fontosságáról szól ez a harmadik pont, ahol egyértelmű, hogy részt kell venni a tudománynak, nem pedig meghoznia ezeket a döntéseket, a stratégiai pontok kijelölését. A válaszalternatívák kidolgozása a tudomány dolga, nem pedig a válaszok eldöntése. Azt gondolom, hogy ez a pont ilyen értelemben igyekszik pontosan fogalmazni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem