VITÁNYI IVÁN
VITÁNYI IVÁN
VITÁNYI IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban fontos pillanatához érkezett el a magyar tudomány, pontosabban a magyar társadalom tudományos intézményrendszerének és közéletének története. Mert természetesen az eleven, élő, szerves tudomány fejlődését, erejét, sikerét és olykor sikertelenségét, tévedéseit és pozitív eredményeit nem a kormányok, nem a pártok, nem is a parlamentek határozzák meg, hanem maga a szerves élet, az, hogy a tudomány mit tud magába szívni a társadalom és a társadalmat körülvevő természet helyzetéből, problémáiból, mit tud kifejezni és mit tud belőle megvalósítani.
(9.40)
A kormányok és a parlamentek azonban sokat tehetnek azért, hogy ez megvalósuljon és kiteljesedjen. Ezért nagy jelentőségű, hogy az új akadémiai törvény alapján az Akadémia elnöke jelentést készít a parlament számára, felszólal, a parlament pedig áttekinti a tudománynak a helyzetét.
Nem az a célja ezzel az Országgyűlésnek, hogy beleszóljon a tudomány fejlődésébe, hanem hogy biztosítsa, szélesítse a kereteket és a lehetőségeket. A tudomány szabadságát így értelmezzük, mert így kell értelmezni.
A törvény biztosítja ezt a szabadságot, és a jelentés egyebek mellett, és mindenekelőtt azt tartalmazza, azt mutatja ki, hogy a szabadság meg is valósul. Egyébként nemcsak 1990 óta, mert az utóbbi évtizedekben azelőtt is jelentős szabadsága volt a magyar tudománynak, de azóta teljesebben, következetesebben és elvszerűbben. Ezt nyugtáznunk és védenünk kell, és fel kell tárnunk a még ebben benne lévő problémákat.
A tudomány szabadsága azonban kétoldalú. Nemcsak abból áll, hogy szabad legyen tudományos kutatást folytatni úgy, ahogy akarunk, hanem azon is, hogy megvan-e annak a lehetősége, megvan-e annak biztosítéka, hogy a tudomány eredményeit a társadalom ne csak felhasználhassa, hanem használja is. Ezt is vizsgálnunk kell, ha azt akarjuk nézni, hogy hol tart a magyar tudomány a magyar társadalomban.
Így tekintve én úgy látom, hogy egy sajátos helyzet állt elő, amelyet az jellemez, hogy a tudomány több eredményt ért el, nagyobb eredményt ért el, szélesebb körben ért el eredményt, jobban kidolgozta a társadalomra vonatkozó stratégiáit, mint amennyit felhasználunk belőle.
Amikor azt mondja a jelentés, hogy a tartós fellendülés minden országban csak az oktatási, kulturális, tudományos beruházásokon keresztül valósult meg; amikor azt hallottuk az előbb, és az van a jelentésben is, hogy a tudomány Magyarország egyik legjelentősebb exportcikke; akkor arra is kell gondolnunk – nemcsak arra, amit exportálni tudunk, hanem amit, hogy úgy mondjam, importálni, bár itt ez a szó nem használható –, tehát amit saját magunk, saját erőnkből fel tudunk benne használni.
És ebben vannak olyan problémák, amelyekkel szembe kell nézni. Mert én a magam részéről úgy látom, hogy azok a kutatások, amelyek a magyar mezőgazdaságra vonatkozó tudományt jelentik, azok jobbak, mint a magyar mezőgazdaság. Azok a kutatások, amelyek a magyar társadalom rétegződésére, szociológiai helyzetére vonatkoznak, azok több koncepciót tartalmaznak, mint amelyet a politikában ebben az irányban felhasználunk. Hogy a magyar matematika hazai és világeredményeit tekintve jobb, mint amennyire az iparunk, gazdaságunk “matematizálva” van azon a szinten, amelyen a világon ez ma feltétlenül szükséges.
Ez az alapvető helyzet, és ez ugyan jobb, mintha fordítva lenne, hogy többet használunk fel, mint amennyi eredmény van, de ez a hiány, hogy nem használunk fel mindent, ez nagy lehetőséget, de egyben nagy feladatot jelent. A Tudományos Akadémia ezért teszi helyesen, amikor munkájának egyik fókuszába – és azt mondhatjuk, hogy Széchenyi István szellemében – azt teszi, hogy a Tudományos Akadémia maga foglalkozzon a magyar társadalom, a magyar nemzet előtt álló feladatokkal, jelölje meg azoknak stratégiai célpontjait és alternatíváit.
Összesítsen! Ne a kormányok számára és ne is a parlament számára, hanem a nemzet számára, amelyet éppúgy használ a tudomány, éppúgy használ az értelmiség, és éppúgy használhat a politika. Ha ezt a célt tűzi ki, akkor Széchenyi szellemében jár el, és helyesen haladhatunk előre.
Ez azt is jelenti, hogy ez egy fontos pont a magyar értelmiség helyzetének konszolidációjában, amiről Glatz Ferenc szintén beszélt. Ebben is vannak tennivalók. Vannak tennivalók, mert a magyar értelmiség helyzetében hagyományosan – és nemcsak az elmúlt 40 évben, hanem az elmúlt 150 évben – egy rossz alternatíva állt, hogy vagy részt vegyen a hatalomban, vagy kiszolgálja a hatalmat.
De kevésbé volt meg az az alternatíva, hogy szolgálja, de nem kiszolgálja. Hogy a maga szerepében, mint funkcionális értelmiség harcoljon meg a saját meggyőződéséért, és ezért ne kelljen a politika szolgálatába vagy bármilyen szolgálatba lépni. Ebben az elmúlt négy évben jelentős lépéseket tettünk. De talán még mindig nem eleget. Ehhez az értelmiségnek is nagyobb öntudatra, nagyobb bátorságra, olykor az értelmiség lázadására van szükség.
A Tudományos Akadémiának az a munkája, amelyet itt a jelentésben olvashatunk, ezt elősegíti és támogatja. Éppen ezért a kulturális bizottság úgy látja, hogy a jelentés és a határozati javaslat egyaránt helyesen tükrözi a tudománynak a helyzetét és problémáit, ezért mindkettőnek az elfogadását támogatja. (Taps az MSZP soraiból.)
