DR. BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Legelőször én is az előző, Torgyán képviselő úrnak adott válaszomra szeretnék visszautalni.
Így utólag úgy értékelem, hogy talán némileg indulatos volt a hangom, ezért miniszterként elnézést kérek a tisztelt Háztól, a miniszter nem veszítheti el e tekintetben higgadtságát, ezzel együtt a kijelentésemet természetesen fenntartom, nagyon örülök annak, hogy végül is a kisgazdák szerették volna támogatni a törvényt, de ettől a tény még tény marad, hogy nem szavazták meg. Én örülök, hogyha egyébként a támogatás valódi volt, a vita során egyébként ez értékelhető volt, több érdemi módosító javaslat érkezett.
Érdemében Rott képviselő úrnak a felvetett kérdéseihez hadd mondjak annyit, hogy rendkívül komoly és nehéz harcot hirdetett a Környezetvédelmi Minisztérium – egyébként a rendőrséggel együttműködve – a környezetszennyezők ellen. Ennek a kemény fellépésnek az eredménye az, hogy ma egyre többször nyilvánosságra kerülnek olyan ügyek, amelyet évtizedekig a szőnyeg alá söpörtek. Azt gondolom, ez helyes, ez jó magatartásmód, még akkor is, ha természetesen ez ma botrányosnak tűnik.
Én úgy gondolom, hogy a fellépéseink szigorodtak, ehhez szeretnék egy példát mondani. Az elmúlt évben a törvény megszületése óta több mint tíz büntetőeljárást indítottak, ezek a büntetőeljárások már komoly tételeket jelentenek, hiszen az önök segítségével a büntető törvénykönyvben növekedett a környezetszennyezés tétele.
Szeretném azonban azt is elmondani, hogy például a letenyei visszaszállítás ügyében épp a napokban érkezik Magyarországra a CNN televízió, amely egyébként azért keres meg bennünket, mert példa értékű volt a letenyei hulladék visszaszállítása és Magyarország rendkívül kemény és határozott fellépése.
(8.50)
A baseli egyezmény titkárságán elmondták, hogy még nem volt példa ekkora mennyiségű veszélyes hulladék visszaszállítására. Én tehát nem vagyok elégedett az eddigi eredménnyel, de azt gondolom, hogy nagyon jelentős változások történtek ezen a területen. Csak hogy a borsodi ügyet említsem, 145 millió forintos bírságot szabtunk ki, és a Molt és az egyéb szennyezőket köteleztük a környezeti rehabilitációra.
Egyetértek képviselő úr felszólalásával, nem vagyok elégedett, de nagyon sokat léptünk ebben az ügyben. Köszönöm felszólalását, és kérem a támogatásukat, hogy ez a határozottság az elkövetkező időszakban is megmaradjon. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem