DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mélyen egyetértek Deutsch Tamás képviselőtársammal, amikor arról van szó, hogy a sportban vannak válságjelenségek.
Én úgy nem fogalmaznék, hogy a magyar sport válságban van. Hiszen az eredményessége, maga a sporttevékenység tartalma kevésbé van válságban, mint a sporttal kapcsolatos gazdálkodás, a sporttal kapcsolatos morális kérdés.
Ezen belül is persze el kell választanunk – ebben megint egyetértünk – a professzionális és az úgynevezett szabadidősportokat egymástól, hiszen a szabadidősport területén nemhogy válság, hanem erkölcsi nagyobbodás tapasztalható. Amíg a professzionális sport gazdasági környezete a piacgazdaság intézményrendszerével együtt, hogy úgy mondjam, folyamatosan és azzal kölcsönös együtthatással alakult, a válságjelenségek miatt – amennyiben a gazdaságban megvannak – közvetlen korreláció mutatható ki a gazdaság és a sport között e területen.
Külön tényként kell foglalkoznunk azzal, hogy azért a magyar sportnak a bázisát mindig az az utánpótlás és az az utánpótlás-nevelési tevékenység adta, amelyben a magyar sport élenjáró volt, és amelyben a legtöbbet tett a sportszakmai vezetés e területen. Ez az a terület, amelyet még az elmúlt kormányzat alatt is és az új kormányzat alatt is kiemelt figyelemmel kísért a költségvetés.
Szabadjon egy tényt megemlítenem; a diáksportot a legfontosabb elemnek tartom a magyar sport életben tartása szempontjából, 50-70 forint volt eddig a diákokra jutó normatív állami támogatás. 1997-től ez 1000 forintra emelkedett. Azzal a címkével, hogy másra az intézmények a finanszírozás keretében, illetve az önkormányzat és az intézmények másra ezt az összeget nem fordíthatják.
Azt gondolom, hogy a magyar sport felemelkedésének az útja továbbra is az, hogy az iskolai testnevelést, a diáksportot és az utánpótlássportot kiemelten támogassuk. Hiszen ez az a korlátlan forrás, amiből a minőség teremtődik. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem