KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 1996. szeptember 3-ai rendkívüli ülésén a magyar-román alapszerződésről lezajlott vita, úgy gondolom, valamelyest megkönnyíti mostani helyzetünket.
Abban a vitában ugyanis a kormány, a koalíciós pártok részéről elhangzottak az alapszerződés mellett, az ellenzék részéről pedig elhangzottak az alapszerződéssel szemben az érvek.
(16.10)
Úgy gondolom, talán nem szükséges most, ebben a vitában valamennyi érvet újra megismételni. Érdemes viszont áttekinteni a szeptember 16-ai aláírás óta történteket.
A román törvényhozás, mint ez ismeretes, nagy többséggel jóváhagyta a magyar-román alapszerződést. Lezajlottak Romániában a parlamenti és az elnökválasztások, és ezek tapasztalatai igazolták, hogy az alapszerződés a romániai demokratikus erők, illetve a magyar közösség szempontjából nem gyakorolt kedvezőtlen hatást a választások kimenetelére. Ellenkezőleg, a választási kampányban ezúttal nem kaptak hangot magyarellenes nézetek, és a választás eredményei tanúsítják, hogy jelentősen meggyengültek a magyar-román viszony élezésében, a többség és a kisebbség közötti viszony élezésében érdekelt és arra törekvő erők.
Megalakult az új román kormány, és ebben választási eredményeihez méltó szerepet, súlyt kapott az RMDSZ. Ez nyilvánvalóan annak is köszönhető, hogy az RMDSZ a kampányban – mint ahogy az RMDSZ elnökjelöltje, Frunda György az ő kampányában – nem kizárólag a magyar kisebbség érdekeinek képviseletében, védelmében, hanem a demokratikus értékek képviseletében lépett fel. Mindez, úgy gondolom, valamennyiünket komoly reményekre jogosít az alapszerződésekben foglaltak végrehajtása tekintetében.
Az új román köztársasági elnök, a most megalakult kormánykoalíció pártjainak vezetői már a kampányban is és azóta is a romániai többség és kisebbség megbékélése, a kisebbségi jogok biztosítása és a magyar-román viszony javításának fontossága mellett álltak ki. Legutóbb ezt erősítette meg Emil Constantinescu elnök Horn Gyula miniszterelnöknek Lisszabonban sorra került találkozójuk alkalmával.
Nyilvánvaló, hogy a végrehajtást, az alapszerződésben foglaltak végrehajtását fogja szorgalmazni a kormányban és a parlamentben egyaránt fontos pozíciókat szerzett RMDSZ is. A romániai ellenzék legnagyobb pártja, amely kormányon megkötötte az alapszerződést, aligha léphet fel majd hitelesen az alapszerződésben foglaltak végrehajtásával szemben.
Az Országgyűlés szeptember 3-ai rendkívüli ülésének vitájában és azt követően is több ellenzéki képviselőtársam hangoztatta, hogy várjuk meg, amíg Románia, a román parlament ratifikálja az alapszerződést, és várjuk meg a romániai választásokat. A kormány ezzel összhangban cselekedett, amikor kezdeményezte az alapszerződés ratifikálásáról szóló vita elhalasztását, elnapolását.
Szeretném megerősíteni, hogy a magyar-román alapszerződés, amely közel négyéves tárgyalássorozat eredményeként jött létre, átfogja a magyar-román kapcsolatrendszer egészét, és minden területen ösztönzi a két ország közötti együttműködést.
A határok sérthetetlenségének kimondásával, az alapszerződés egyszer és mindenkorra hitelteleníti azokat a vádakat, amely szerint Magyarország irredenta, határrevíziós törekvéseket táplál.
A három legfontosabb nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentum jogi kötelezettségként történő beemelésével az alapszerződés olyan eszközt adott a magyar közösség kezébe, amellyel eddig nem rendelkezett. Amely tetten érhetővé és számon kérhetővé teszi a kisebbségi jogok megsértését.
A kormány nem állította, és nem állítja, hogy az alapszerződés ideális. Nem állította, és nem állítja, hogy az alapszerződés a betetőzése a magyar-román viszony rendezési folyamatának. Csak azt, hogy mindehhez jó kiindulási alapot jelent.
A választások ismeretében, a választások eredményének ismeretében is határozottan állítjuk, hogy helyes volt az alapszerződés megkötésének az időzítése. Élni kellett azzal a lehetőséggel, amit az kínált, hogy az előző román vezetés bizonyítani kívánta elkötelezettségét Románia euro-atlanti integrációja és az ehhez nélkülözhetetlen magyar-román megbékélés, megegyezés iránt.
Meggyőződésem, tisztelt Ház, sok időt vesztettünk volna, ha nem ezt tesszük, hiszen az új román vezetés nyilván nem kezdhette volna tevékenységét a magyar-román alapszerződési tárgyalások megújításával vagy az alapszerződés újratárgyalásával.
Az is meggyőződésem, hogy az alapszerződés sem a magyar-román kapcsolatok kiépítése, sem a kisebbségi jogok garantálása és gyakorlati érvényesítése területén nem korlátozza az új román vezetés lehetőségeit.
Az alapszerződés ezzel szemben valóban lehetőséget ad egy bizalmatlansággal, feszültségekkel terhelt sok évtizedes vagy talán több évszázados időszak lezárására, és egyúttal egy új fejezetet nyit, amelyben a kapcsolatok a megbékélésre, a kölcsönös toleranciára és a kölcsönös bizalomra épülhetnek.
Szeretnék, tiszelt Ház, röviden utalni az alapszerződés nemzetközi fogadtatására. Aligha volt olyan lépése a magyar külpolitikának, mely ilyen nagy figyelmet kapott szerte a világban, és ami ilyen egybehangzó elismerést nyert.
Az értékelések kiemelték, hogy a magyar-román alapszerződés hozzájárult a térség stabilitásának megerősítéséhez. Bizonyította a vitás kérdések európai módon történő rendezésére a készséget és az elkötelezettséget. Integrációs céljaink, nemzetközi támogatottságunk szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy így tekintenek-e ránk, vagy úgy, mint békétlen, szomszédaival együtt élni képtelen országra.
Szeretnék még egy nemzetközi vonatkozást megemlíteni. A magyar-román alapszerződés megkötése Románia euro-atlanti integrációs esélyeit is növelte. Ez senkinek nem lehet közömbös, aki a térség stabilitása, a Romániában élő magyar közösség sorsa iránt felelősséget érez.
Tisztelt Ház! Az alapszerződés a magyar külpolitika mindhárom – immár a második ciklusban, a parlamenti pártok egyöntetű támogatására, konszenzusra épülő – fő cselekvési irányát, azaz a határon túli magyarság támogatását, a szomszédokkal a viszony javítását és Magyarország euro-atlanti integrációját segíti. Nem végeredmény, hanem egy ígéretes folyamat kezdete. Ebben az irányban az előrehaladás, a végrehajtás, az alapszerződésben foglaltak végrehajtása mindkét félen múlik. Tegyük meg ennek érdekében azt, ami rajtunk múlik! Tegyük meg a magunkét!
Kérem az Országgyűlést, hogyhagyja jóvá a magyar-román alapszerződést, hogy az érvényre lépjen, hogy hozzáfoghassunk az abban szereplő előírások végrehajtásához!
Kérem a tisztelt ellenzéket, hogy döntését Magyarország euro-atlanti integrációja, a magyar-román kapcsolatok javítása, a romániai magyar közösség sorsa iránti közös felelősségünket a helyzetből adódó történelmi lehetőséget mérlegelve hozza meg! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem