DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is egy a jelentésben lévő technikai problémára hívom fel a figyelmet. Én a 7. számú módosító indítványomban egy csomagot nyújtottam be. Ennek a módosító indítványnak az alpontjai a), b), c), d) és f) pontig azonos módosítást tartalmaznak a törvény különféle helyein. Tehát végigvezettem a törvényen a módosítást. Ezért nem szerencsés, hogy a jelentésben ezek külön tételként szerepelnek, illetve külön vitaszakaszban fogunk róla tárgyalni. Ez majd a szavazás szempontjából lesz érdekes.
A dolog lényege az, hogy azt indítványoztam a törvényen teljesen végigvezetve, hogy a gyógyító-megelőző ellátások keretéből és kasszájából kerüljön ki a végkielégítés összege. Ez tipikusan célelőirányzat, hiszen nem betegellátás céljait szolgálja a társadalombiztosítás költségvetéséből, hanem amennyiben szükség van rá, akkor egyszeri kifizetést szolgál. Tehát nagyon rossz módszer, ha ezt a gyógyító-megelőző ellátások keretébe beleszámítjuk, és ráadásul még ezzel úgy néz ki, mintha meg is növelnénk a gyógyítás-megelőzés célját szolgáló összegeket.
Módosító indítványomnak ez volt a lényege, csak több pontból állt, hiszen a törvény összes táblázatán és minden pontban végig kellett vezetnem, ahol a törvény utal erre az összegre. Megint az a helyzet, hogy kormánypárti képviselőtársaim benyújtottak módosító indítványok formájában egy újnak tekinthető törvényjavaslatot. Azóta majd ki kell egészítenem, és csatlakozó módosító indítvány formájában ennek bizonyos gondolatait ismét be kell nyújtanom, hiszen megjelent a törvényjavaslatban szintén a gyógyító-megelőző ellátások keretében egy olyan előirányzat, hogy orvosspecifikus vények kiadása és egy másik, hogy felülvizsgáló orvosok díja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a két tétel sem tartozik a gyógyító-megelőző ellátások keretébe, sőt tipikusan a társadalombiztosítás jobb gazdálkodását és ellenőrzési tevékenységét szolgálja. Semmi köze nincs a gyógyító-megelőző ellátáshoz. Ezért csatlakozó indítvány formájában javasolni fogom, hogy ezt is helyezzük át a célelőirányzatok keretébe, hiszen máshol gyakorlatilag nem is kezelhetőek ezek az összegek. Köszönöm szépen. ehhez a vitaszakaszhoz ennyit szándékoztam elmondani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem