LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy fogynak a miniszterek, úgy fogy az ország bizalma és türelme, és a megbukott és megbuktatott MSZP-s, SZDSZ-es miniszterek számának növekedésével arányosan romlanak az életkörülmények, s immár milliók élnek napi létbizonytalanságban.
Az elmúlt hat esztendőben ilyen mértékben még soha nem távolodott el az ország valóságos helyzete és lehetősége az országvezetéstől. Az MSZP-SZDSZ-kormányzat a népesség folyamatos megfogyatkozására alapoz, rombolnak, és nem építkeznek, látszateredményeik a hanyatló ország romjait érik el. (Zúgulódás a kormánypárti padsorokban.)
Önök, tisztelt kormányzó pártok, közel húsz minisztert és államtitkárt fogyasztottak el két és fél esztendő alatt. Kapkodó és átgondolatlan munkájuk eredménytelenségét a miniszterek cseréjével próbálják leplezni. Vagy a kiválasztás módszere rossz, vagy pedig a részükre meghatározott program teljesíthetetlen. Vagy ami ennél is tragikusabb, önöknek nincs is programjuk.
Erős a gyanú, hogy ma azok az esélyes jelöltek, akik képesek meggyőzni a miniszterelnök urat, hogy pénz nélkül is működik az egészségügy, vagy támogatás nélkül hozható jó kondícióba a mezőgazdaság.
Az új földművelésügyi miniszter minden bizonnyal tudatában van annak, hogy az 1997. évre tervezett 88 millió forint (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: 88 milliárd!) agrártámogatás összege reálértékben 40 százalékkal kevesebb az 1995. évi támogatások összegénél. A támogatás drasztikus csökkenése a válságot tovább mélyíti. A szinten tartáshoz legkevesebb 130 milliárd forintot kellene az ágazat számára biztosítani – véli többek között a Gazdakörök Országos Szövetsége vagy az Agrárkamara.
Az új földművelésügyi miniszternek tudnia kell, hogy a mezőgazdaság mélyülő válságát jelzi a tartós jövedelemhiány, a termelői alapok leépülése, a hozamok csökkenése, az egyes területeken kialakult piaci zavarok, túltermelési válságok. Különösen az állattenyésztésben kialakult válságos helyzet követel sürgős intézkedéseket. Az eddig meghozott és tervezett kormányzati döntések családi gazdaságok tömeges csődjét idézhetik elő.
Az új miniszternek szembe kell néznie az adótörvény módosításának következményeivel is. 1996. december 31-ig a mezőgazdasági kistermelők egymillió forint árbevételig adómentességet élveztek. A néhány hét múlva, január 1-jén életbe lépő törvény szerint 250 ezer forint bruttó árbevétel után már adóbevallást kell készíteniük. Adót és társadalombiztosítást kell fizetniük. Az új miniszter, aki nemcsak a szövetkezetek, a gazdaságok, de a kistermelők, a gazdálkodók minisztere is lesz, nyilván jól tudja, hogy a mezőgazdasági tevékenység nem olajszőkítés, nem sikerdíjas jogügylet, s nem értékpapírokkal történő kereskedés. A földművelés, az állattenyésztés kemény munka, amely rendkívül sok kockázattal jár.
Az MSZP és az SZDSZ – önök, tisztelt kormánypárti képviselők – elviselhetetlen mértékben növelik meg közel kétmillió gazdálkodó és családjuk adóterheit. Az önök kétharmados parlamenti többsége újra statisztált egy jégveréssel felérő rossz törvényhez, a tömeges elszegényedéshez.
A felelőtlen kormányzati kapkodást és rögtönzést jellemzi, hogy sem a gazdálkodó, sem az adóigazgatási apparátus nincs felkészítve arra, hogy ezt a hatalmas terhet és az ezzel járó adminisztrációs feladatot megoldja. Amelyik gazdaságpolitika rosszul veti ki az adókat, az csak nyomorúságot okozhat.
Igaz ugyan, hogy a nemzetközi pénzvilág fórumai a régió első vonalában jelölik meg Magyarország helyét, de a kormányzati jelentések elhallgatják azokat a külföldi és hazai adatokat, átfogó gazdasági és társadalmi elemzéseket, amelyek ebben az évben a fejlődő országok (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) harmadik vonalában is az elmaradók közé sorolnak bennünket. Köszönöm. (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem