KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! A liberál-bolsevista kormány benyújtotta (Derültség.) újabb törvényjavaslatát annak érdekében, hogy a hazánkat kirabló karvalytőke biztosan és a törvények által rendezetten fossza ki az országot. (Taps.)
Az a baj, hogy senkinek nem tűnne fel, hogyha az MNB-vel kapcsolatos törvényjavaslatnál egy parlamenti beszéd így kezdődne. És ez valóban baj. Azért baj, mert - bár ez az előttem lezajlott kétperces vitákból nem derült ki, de - a Magyar Nemzeti Bank az nem egyszerűen egy rt. a magyar gazdaság vagy a magyar állam területén, hanem a magyar nemzet bankja, a szónak a szoros értelmében.
Ezért én szeretnék mindenki arra kérni, hogyha a Magyar Nemzeti Bankot kritizálja, tegye, mert lehet. Mindent lehet kritizálni, de úgy tegye, hogy ez mértéktartó legyen, adott esetben ne azonosítson személyeket vagy egyes személyek hibáit a Magyar Nemzeti Bank, mint intézmény, egészével, mert az a Magyar Nemzeti Bankra nézve dehonesztáló, miközben lehet, hogy csak a Magyar Nemzeti Bank tevékenysége vagy bizonyos hibái vagy benne dolgozó bizonyos emberek azok, akiket bírálni kell.
Azért tartom ezt fontosnak elmondani, mert való igaz, hogy úgy látszik, a Magyar Nemzeti Bank szerepe, helye, annak jelentősége, annak presztízse, az nem teljesen világos mindenki számára. Egyébként nem volt ez korábban sem mindig világos, csak egy kis kitérőként hadd mondjam azt, hogy az előző parlamenti időszakban, amikor a Nemzeti Bank első törvényjavaslatát tárgyaltuk, akkor volt olyan módosító indítvány, ami arról szólt, hogy a Magyar Nemzeti Bankot - mint rt.-t -privatizálni kell.
Vagy volt olyan módosító javaslat, hogy a Magyar Nemzeti Bank Rt. részvényeit fel kell osztani a nemzet testét megjelenítő különböző közjogi pozíciók között, a köztársasági elnöktől a megyei jogú városok polgármesteri hivatali vezetőjéig. Meg lehet nézni a jegyzőkönyvekben.
Ez mind azt mutatja, hogy sajnos, a Nemzeti Bank szerepe, tevékenysége az nem teljesen világos és kristálytiszta mindenki számára, megkockáztatom, ebben a vitában az is kiderült, hogy ennek a tisztánlátásnak most sincs itt az ideje. Azonban azt gondolom, hogy a Nemzeti Bank azért megér annyit, hogy a nemzet bankjaként azt vizsgáljuk, hogy ez a törvényjavaslat, amit most tárgyalunk, függetlenül attól, hogy most valaki szereti vagy nem szereti a Nemzeti Bankban dolgozó embereket vagy azoknak a monetáris politikáját - azt főleg kell bírálni, hogyha ez helytelen - vagy a személyeit.
Arról kell beszélni ennek a törvénynek a kapcsán, hogy a Magyar Nemzeti Bank, a magyar nemzet bankja az e törvényi keretek között képes-e betölteni azt a funkciót, ami egy nemzeti bank számára vagy egy jegybank számára kötelező a magyar gazdaságban.
Én nem szeretnék minden dologra kitérni, azt hiszem, hogyha nagyon felületesen nézzük ezeket a feltételeket, akkor három dolognak minimum meg kell felelni ebben a törvényben ahhoz, hogy ez egyáltalán elképzelhető legyen. Nevezetesen, hogy a jegybank funkcióját jól és helyesen töltse be.
Az egyik az az, hogy a jegybank feladata és a pénzintézeti rendszerben, a költségvetésben, az államháztartásban meghatározott helye az világos legyen. Elkülönültek legyenek a feladatai. Magyarul: ne keveredjen a jegybanknál olyan szerepkör, ami nem igazán a jegybank szerepköre, hanem sokkal inkább a fiskusnak a szerepköre lenne. Vagy egyéb, az államháztartás alrendszeréhez tartozó intézményrendszer kellene hogy azt a szerepkört ellássa.
És a jegybanknak tényleg az legyen a dolga, és azok legyenek a kötelezettségei is, ami a magyar nemzeti valutaforint értékállóságával kapcsolatos, ami az árfolyam-politikával kapcsolatos, ami a monetáris politikával kapcsolatos. Én azt hiszem, hogy ez a törvény e feltételnek megfelel nagyjából. Azért felel meg nagyjából, mert fontos lépéseket tesz annak érdekében, hogy a fiskus esetleges feladatait is próbáljuk meg minél jobban leválasztani az MNB-től.
Éppen azért fontosnak tartom azt, hogy azt fogalmazza meg ez a javaslat, tényleg nagy vonalakban beszélek itt, nem szeretnék a paragrafusok között bujkálni, hogy a költségvetés vagy az államháztartás esetleges finanszírozási igényeit azt a hazai tőkepiacról fedezze a költségvetés, és ne legyen egy olyan kitüntetett szerepe a finanszírozandók között a költségvetésnek, ami a jegybank számára egy más kezelést igényel. Persze vannak ennek kockázatai. Most csak a jegybank szerepéről beszélek, és én azt gondolom, hogy ebből a szempontból ez a lépés kívánatos és elfogadható, az más kérdés, hogy ennek is van ára, nyilvánvalóan az az ára, hogy a költségvetés determinációja az jelentős mértékben növekszik.
(18.30)
Jelentős mértékben növekszik, pusztán abból a pozícióvesztésből is, aminek a kapcsán - hogyha ezt a törvényt elfogadjuk -, innentől kezdve valóban a költségvetés, bizonyos speciális eseteket leszámítva, a hazai forrásokra támaszkodhat. Mert ennek olyan kamatfeltételei vannak, amilyenek, és ez a költségvetés determinációját növeli. Magyarul: paradox módon, ha ezt a törvényt így megszavazza a parlament, akkor arról is döntenek a képviselők, hogy az ő későbbi döntési kompetenciájukat csökkentik, abban az értelemben, hogy a determináció nő a költségvetésben, ezért a költségvetés felosztható része mindenképpen csökkenni fog. De azt hiszem, ez nem a parlament hatáskörének a szűkítése, hanem ez egy világos döntési helyzet. Ezt az utat kell járnunk - én azt gondolom - akkor is, hogyha ez a költségvetés kezelése szempontjából nagyon komoly problémákat vet fel.
Hasonlóképpen, én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat annak a profiltisztításnak is próbál megfelelni, hogy az MNB az egyensúlyi feladatait minél teljesebben vagy jobban tudja ellátni. Hozzáteszem, hogy az indoklásban meghúzódó, illetőleg a pénzügyminiszteri expozéban meghúzódó maastrichti követelményeknek - én úgy gondolom - nem most kell megfelelni holnap, sőt nem holnapután. Akkor kell megfelelni, ha véletlenül az Európai Unió tagjai leszünk, és nagyon óva intenék mindenkit attól, hogy pusztán az Európai Unió által támasztott követelményekből vezesse le a magyar gazdaságpolitika szükséges lépéseit. Egész egyszerűen azért, mert nem vagyunk az Unió tagjai, másrészt nekünk azért mégiscsak vannak speciális érdekeink, ami adott esetben ellentmond annak, hogy bizonyos maastrichti előírásokat, például a GDP-hez viszonyított belső államadósság szintjét az állami mértékben és szoros határidővel csökkentsük. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell csökkenteni ezt, ha erre van mód, de azért nem kell kizárólagosan ebben a szemüvegben nézni a jegybank tevékenységét, a költségvetés szerkezetét és az egész jogi szabályozást.
A második fontos szempont vagy feltétel, hogy ahhoz, hogy a jegybank világosan el tudja látni azt a szerepét, ami az ő számára előírt, az az, hogy a jegybank és az államháztartás világos elszámolási rend szerint működjék; a jegybanki elszámolás belső logikája és az államháztartással és a központi költségvetéssel való kapcsolódása olyan legyen, hogy világosan kimutatható legyen, hogy hol van a költségvetés vesztesége, mit finanszíroz a költségvetés, milyen veszteségek keletkeznek ott, és hol van a jegybank vesztesége - és a jegybank veszteségei vagy üzleti eredménye igazából abból adódjék, ami az ő feladata.
Itt most nem arra kell gondolni természetesen - mert ez egy fontos félreértés volt, úgy látszik, az előző időszakban, mármint az előző fél órában vagy órában -, hogy a Nemzeti Bankot mint rt.-t kell szemlélni. A Nemzeti Bankot, ha rt.-ként szemlélnénk, akkor nyilvánvaló, hogy nem látnánk tisztán azt, hogy a kétszintű bankrendszerben a jegybanknak mik a feladatai, és milyen szemüvegen kell nézni a jegybank eredményességét. És az nem a pénzügyi eredményessége - teljesen világos. A jegybanknak nem pénzügyi eredményessége van a magyar gazdaság szempontjából. Magyarul: nem önmagában az a probléma, hogy a jegybanknál esetleg olyan veszteséget mutatunk ki, ami miatt a jegybank eredményessége csökken, hanem az a probléma, hogy ha a jegybanknál olyan veszteséget mutatunk ki, ami nem a monetáris politikával kapcsolatos teendők kapcsán keletkezik, hanem például, ahogy a null-kamatozású hitelek esetében volt, a költségvetés finanszírozása, illetőleg az árfolyamveszteség keletkezik az MNB könyveiben üzleti veszteségként, az azért probléma, mert nem látjuk azt tisztán akkor, hogy a monetáris feladatok ellátása kapcsán a jegybank milyen veszteségeket kénytelen elkönyvelni. Mert hiszen tudjuk, hogy ott is vannak olyan műveletek, amelyek bizony veszteséggel járnak, és ezt ki kell fizetni. Azonban egészen más, hogyha ez a veszteség a monetáris politikai eszközökkel és tevékenységgel függ össze.
Én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat az elszámolás rendjével kapcsolatban is megteszi azokat a szükséges lépéseket, amelyek arra hivatottak, hogy ezt a profiltisztítást megvalósítsuk, és a jegybank könyveibe betekintve és az államháztartás kapcsolódási pontjaira ránézve világosabban lássuk, hogy a jegybank hogyan végzi a feladatait, illetőleg milyen veszteségek, hol keletkeznek. Kétségtelen, hogy ezeket a veszteségeket, amelyek a jegybanknál keletkeztek, nem könnyű nyomon követni. Talán ez is volt az oka annak a kétperces vitának, ami itt kibontakozott.
Összességében: az elszámolás rendjével kapcsolatos álláspont a törvényjavaslatban világos, én azt gondolom, hogy előremutató is. Tehát ez egy olyan lehetséges kezelési módja a belső államadósságnak, ami hozzásegíti az esetleges döntéshozókat, úgy a kormányt, úgy a jegybankot, mint a parlamentet ahhoz, hogy világosan lássa, hogy milyen tevékenység kapcsán keletkeztek eddig a jegybanknál kimutatott veszteségek.
Azt gondolom, hogy a harmadik fő feltétel a jegybank tevékenységénél a jegybank függetlensége. Teljesen világos, hogy egy nem független jegybank bizonyos fiskális megfontolásoknak sokkal jobban alávetett vagy kitett. Ennek kapcsán a jegybank feladatát, nevezetesen a monetáris politikai feladatait: az egyensúlyt, a forint értékállóságának a megteremtését és biztosítását rosszabbul tudja ellátni, hiszen van egy nagyon fontos korlátozó feltétele abban az esetben, hogyha a jegybank nem független - nevezetesen az, hogy a fiskális érdekeknek mindig alávetetten működik.
Magyarországon ezért amikor a jegybanki törvényt az előző parlament megalkotta, akkor nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a jegybank a korábbi helyzetéhez képest jóval függetlenebb legyen, ami helyes is. Ez a javaslat továbbmegy ennek a függetlenségnek a megfogalmazásánál. A 16. § arról beszél, hogy az MNB alelnökeinek is hat évre szól a megbízása, illetőleg hogy az MNB elnöke teszi a javaslatot a miniszterelnök számára, aki a köztársasági elnöknek terjeszti elő a személyeket, és így kerülnek a Nemzeti Bank alelnöki székébe. Azonban ez a szabályozás a mi megítélésünk szerint nem jó. Ez a javaslat azért nem jó, mert egy olyan helyzetre próbál törvényi szöveget gyártani, amire nem lehet, ezért eleve kudarcra van ítélve. Ha a jegybank elnöke, úgymond, megbolondul, és valami fantasztikusan kártékony monetáris politikát kezd el folytatni, akkor nyilvánvaló, hogy őt le kell váltani. Azonban nehéz olyan paragrafust elképzelni, amely a jegybanki függetlenség mellett olyan extrém esetekre is ad valami biztosítékot, amiről itt az előbb egy képviselőtársunk beszélt, nevezetesen, hogy mi van akkor, hogyha a jegybank egy olyan monetáris politikát kezd el folytatni, ami tarthatatlan. Nevezetesen aligha tudok olyan jogi szöveget elképzelni ebben a törvényjavaslatban, ami, mondjuk, egyszerűen úgy szól, hogy ha a jegybank elnöke valamilyen ok miatt megőrül vagy az alelnökök megbolondulnak, akkor azokat le lehet váltani. Vagy olyan egyéb biztosítékokat próbál beépíteni a kinevezésük kapcsán, hogy ez ne fordulhasson elő.
Természetesen erősen túlzok, de ez a 16. § ezzel a kinevezési renddel valami olyasmire próbál kísérletet tenni, amire nincsen szükség. Ugyanis azt hiszem, hogy az MNB elnökének a bevonása abba a folyamatba, hogy kik lesznek a jegybank alelnökei, érthető. Hogy milyen szinten, az egy másik kérdés. Itt, ebben a megfogalmazásban, csak az lehet alelnök, akit a jegybank megnevez. Ez azért átgondolást érdemel.
Hasonlóképpen nincs szükség arra, hogy a miniszterelnök terjessze ezt elő a köztársasági elnök számára. Tehát ez a fajta konstrukció egyszerűen nagyon bonyolult és értelmetlen, ami előttünk fekszik. Én azt hiszem, hogy az MNB alelnökeinek megbízatása hat évre túlságosan hosszú periódus. Az eddigi megbízatási periódussal nem volt szemmel láthatólag semmi baj, éppen ezért ez a 16. § a Fidesz szerint jelentős átalakításra szorul.
Ugyanakkor mi szeretnénk beépíteni azt a peremfeltételt is, ami a jegybank elnökével kapcsolatban már megfogalmazásra került, nevezetesen, hogy a jegybank elnöke magyar állampolgár legyen. Mi úgy gondoljuk, hogy a jegybank alelnökeinek is fontos az, hogy magyar állampolgárok legyenek. Ugye tudjuk azt, hogy ez nem minden esetben kézenfekvő. Azonban teljesen világossá kell tenni, hogy a Magyar Nemzeti Bank egy olyan intézmény, hogy ilyen értelemben ezekhez a feltételekhez szerintem ragaszkodni kell. Én nagyon örülök annak, hogy az előterjesztő a magyar állampolgárságot az elnök számára előírta - mi szeretnénk, hogyha az alelnökök számára is elő lenne ez írva.
Hasonlóképpen szeretnénk módosítani ezt az alelnöki kinevezést abban az értelemben is, hogy írjuk elő a jegybank számára, hogy hány alelnöke legyen, és ne egy olyan megfogalmazást alkalmazzunk, hogy legfeljebb öt alelnök. Hiszen ez csak az alelnökök számát maximálja, de nem derül ki ebből a javaslatból akkor, hogy hány alelnöke van a jegybanknak. Ad abszurd módon (Sic!) abban az esetben, hogyha most nem tud megegyezni a jegybanki alelnökök személyében a jegybankelnök és a miniszterelnök, akkor a jegybankelnök tudja blokkolni a jegybanki alelnökök számát. Ez szerintünk nem jó, mi azt szeretnénk, hogyha előírnánk, hogy a jegybank alelnökeinek száma mennyi.
(18.40)
Tisztelt Ház! A függetlenség kapcsán kell egy másik dologról is beszélni, ami ha nem is a jegybank és a kormány közötti kapcsolatról szól, de legalább olyan mértékben szól a jegybank függetlenségéről, és Hidasi Rezső MSZP-s képviselőtársam hosszasan fejtegette, szerintem nagyon helyesen.
Ugyanis a jegybank függetlensége az nemcsak - még egyszer mondom - a kormánytól való függetlenséget jelenti, hanem azt is jelenti, hogy a jegybank minden olyan üzleti befolyástól is független legyen, ami adott esetben eltéríti a kívánatostól, vagy eltérítheti vagy befolyásolhatja a kívánatostól a kívánatos monetáris politikát, árfolyampolitikát, kamatpolitikát, inflációs politikát. Magyarul: nagyon helyes az, hogy a jegybanki törvényben szerepel az a 84. §-ban, hogy az MNB-nek el kell idegeníteni azokat a részesedéseit, amelyek más gazdasági társaságokban vannak, és a devizajogszabályok alkalmazásában belföldinek tekintendők.
Én szeretném azt, hogyha ezt kitekintően értelmeznénk, és kimondanánk, hogy a jegybank az legyen jegybank, nem pedig olyan részvénytársaság, ami ezzel, azzal meg amazzal foglalkozik. Ezért hívják a Magyar Nemzeti Banknak. Éppen ezért érthetetlen az, hogy a jegybank elnöke miért nem gondolja azt fontosnak, hogy a jegybank szabaduljon meg a CIB Bankban meglévő részesedésétől.
Ez nemcsak üzleti szempontból és etikai szempontból problematikus, teljesen világos, hogy amiket az előző vitában elmondottak képviselőtársaim, megállják a helyüket, érthetetlen egy kicsit, hogy - ráadásul kereskedelmi bankban - van a jegybanknak részesedése.
Kívánatos-e ez abból a szempontból, hogy a jegybank korlátok nélkül és mindenfajta szándék és feltételezés nélkül tudja ellátni a kívánatos szerepét a magyar gazdaságban. De főleg vigyázni kell erre akkor, hogyha adott esetben a jegybank elnöke pont abból a cégből jön a bank élére, amelyiknek a részesedése egyébként ott van a jegybank portfoliójában. Ez nagyon nem stimmel. Ez már etikai szempontból sem stimmel.
Én nem feltételezem azt, hogy ennek a ténynek van köze a jegybank aktuális politikájához, akármilyen pénzpolitikai szempontból nézzük is. De, ugye teljesen világos, hogy a jegybank elnökének nemcsak azt kell figyelembe venni, ami adott esetben a jogi tényeken alapszik, hanem arra is figyelni kell - tekintettel arra, hogy ő a Magyar Nemzeti Bank elnöke -, ami a kirakatban van.
Én úgy gondolom, hogy nem engedheti meg a jegybank a maga számára azt, hogy hírbe hozzák az elnökét. Nem engedheti meg az elnök maga számára azt, hogy adott esetben a tények egymás mellé rakásával sanda szándékok vagy sanda gyanúk is beleolvashatók a sorok közé. Én úgy gondolom éppen ezért, hogy habár törvénnyel nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy tudjuk szabályozni azt, hogy a jegybank adja el adott esetben a CIB-ben a részesedését, de nagyon kívánatos az, hogy a közgyűlésen, ahol végül is a magyar kormány képviseli a magyar államot, hozzanak egy olyan közgyűlési határozatot vagy tulajdonosi határozatot - ahhoz még közgyűlés sem kell -, hogy igenis a jegybank elnöke adja el ezt a részesedést.
Én azt gondolom, hogy ez tiszta víz lenne a pohárban. Éppen ezért én azt hiszem, hogy ezt meg kell tenni. Én remélem, hogy a beígért módosító indítvány valamilyen formában - ha nem is módosító indítvány formájában -, de abban érvényre jut, hogy valaki feláll - ez nem lehet más, mint csak a pénzügyminiszter -, és azt mondja a közgyűlésen, hogy márpedig megszabadulunk ettől, mert nincsen szükség rá. Azért nincsen szükség rá, mert nem etikus, azért nincsen szükség rá, mert a Magyar Nemzeti Bank elnökét ne lehessen semmivel se hírbe hozni, semmilyen ilyen portfolióra nincsen szükség. Ráadásul ne lehessen azt mondani, hogy a jegybankot más szempontok is befolyásolják, mint azok, amelyek a feladatai.
Éppen ezért a Fidesz rendkívül kívánatosnak gondolja, hogy ez megszülessen. Én mondom még egyszer, nem tudom, hogy módosító indítvánnyal ezt lehet-e orvosolni, megnézzük azt a jogi szöveget, de vannak itt fenntartásaink. De azt gondolom, hogyha így nem lehet, akkor kívánatos lenne és támogatnánk is a kormányzati többséget abban, hogy egy ilyen tulajdonosi határozat szülessen. Ez tiszta víz lenne a pohárban, a Magyar Nemzeti Bank nem engedheti meg magának, és nincs is szükség rá, hogy ilyen ügyben hírbe lehessen hozni.
Elnök úr, bocsánat elnöknő! Tisztelt Ház! Én szeretnék egy dologra még utalni, nevezetesen, hogyha valaki figyelmesen átnézi a törvényjavaslat 25. §-ában megfogalmazottakat, ott egy csomó technikai átvezetés található azoknak a módosításoknak a kapcsán, amelyek korábbi törvények neveinek vagy a szóhasználatának megfelelően módosításra szorulnak a jegybanktörvényben, de néhány olyan módosítás is meghúzódik ezekben, amelyek viszont jelentős tartalmi módosítások.
Én egy ilyenre szeretnék utalni. Ez pedig a 25. § (3) bekezdésének t) pontjában arról van szó, hogy az MNB-törvény 71. meg 29. §-a ott, ahol "nemesfémekkel" szövegrészt tartalmaz, ott "aranyérmék" kerüljenek be. Ez azzal fenyeget, hogy Magyarországon ad absurdum nem lehet legálisan nemesfémet venni. Úgy értem, hogy fémjelzett nemesfémet. Nem ékszert, mert az világos, azt lehet, elmegyek az ékszerboltba, az ugye nemesfémjelezve van.
De a magyar ékszerészek, hogyha nyersanyagból akarnak dolgozni, akkor nem fognak tudni hivatalosan fémjelzett nemesfémet venni a munkájukhoz, mert ez megszünteti ezt a tevékenységét a Magyar Nemzeti Banknak, legalábbis nagy a veszélye annak, hogy ez megszűnik.
Nem mondom, hogy ez egy perdöntő kérdés, de hogyha a Magyar Nemzeti Bank a magyar nemzet bankja, ha már megcsináljuk azt, hogy a nullkamatozású kötvények kapcsán a Magyar Nemzeti Bankot egy csomó üzleti tevékenységétől megszabadítjuk, akkor engedtessék meg, a magyar államban lehessen egy helyen legalább hivatalos formában fémjelzett nemesfémet venni.
Mi erre a legjobb hely, ha nem a Magyar Nemzeti Bank? Miért van akkor erre a módosításra szükség? Lehet, hogy ez egy veszteséges tevékenysége a jegybanknak, nem tudom. Én azt gondolom, hogy úgy, ahogy például a hazánkba áramló külföldi tőke egy részének stabilizálásakor óhatatlan veszteséget kell leírni a Nemzeti Bank számára - nagy kérdés, hogy ez mekkora -, hogyha azt lehet vállalni, kelljen azt vállalni, hogy az a néhány millió forint, ami ezen a tevékenység kapcsán ne adj' isten veszteséges - nem tudom, hogy veszteséges-e vagy sem -, de ennek a veszteségnek kapcsán legyen egy hely a köztársaságban, ahol nemesfémet tudnak venni azok, akik arra vágynak ne adj' isten, hogy fémjelzett anyagból dolgozzanak. Ha ez nincs így, akkor megint nyitottunk egy kiskaput a feketegazdaságnak, mert megszüntetjük ezt a lehetőséget, túl azon, hogy a magyar ékszerész szakma ebben tönkremegy, hogyha legálisan akar dolgozni. Az egy egészen furcsa helyzet, hogy a köztársaságban egy ilyen lehetőség nem legális, vagy nincs. Éppen ezért szeretném, hogyha ezen a kormányzat elgondolkodna, és valamilyen áthidaló megoldást találnánk.
Az általam bírált pontokban a módosító indítványainkat a tisztelt Ház elé terjesztjük, remélem, a részletes vitában tudunk kompromisszumra jutni, és amennyiben tudunk, akkor a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a törvényjavaslatot támogatni fogja, mert alapvetően jó törvényjavaslatnak, előremutatónak tartjuk. Én remélem, hogy ezekben a részletkérdésekben meg lehet egyezni. Köszönöm a szót. (Taps.)
