DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az a pótköltségvetés, amit sem a szociális, sem a számvevőszéki bizottság nem tartott általános vitára alkalmasnak. Ahogy megalapozatlan volt a társadalombiztosítás 1996. évi költségvetése, csaknem ugyanannyira megalapozatlan ez a pótköltségvetés is, ami most került ide a Számvevőszék késői véleményadásával, hiszen a kormány későn juttatta el hozzájuk az anyagot.
A Magyar Demokrata Néppártnak az a véleménye, hogy továbbra is megalapozatlan a költségvetés, és rendkívül érdekes az, hogy egyfelől a Nyugdíjbiztosítási Alapra nem lenne pótköltségvetési kötelezettség, másfelől az Egészségbiztosítási Alapra az önkormányzat által benyújtott pótköltségvetési javaslatban a hiány 1 milliárd forinttal kevesebb, mint a kormány által előterjesztett javaslatban. Sajnos, nem mellékelték az önkormányzatok mellékletét, amelyben a pénzek részletes felhasználásáról informálódhatnánk. Ezért nem tudjuk azt, hogy ott a hiány miért kisebb 1 milliárd forinttal, és hogy pontosan belső összetételében miben tér el a kormányjavaslattól. Én fogom kérni a bizottsági ülésen, hogy addig ne fejezzük be a tárgyalást, amíg ezt a mellékletet is nem láthatjuk, hiszen rendkívül fontos - véleményem szerint - annak az önkormányzatnak a véleménye, amelyik az egészségügyet, az egészségügy pénzeit kezeli és felhasználja. Vajon mennyivel tér el a Pénzügyminisztérium véleményétől, amelyiknek közel sincs annyi információja ezeknek a tételeknek a felhasználásáról?
Tehát a Néppárt szerint megalapozatlan volt, és megalapozatlan maradt is ez a költségvetés. Hiába mondtuk el az eredeti költségvetési vitában, hogy a tervezés ilyenformán rendkívül bizonytalan lábakon áll, és jobban tenné a kormány, ha szembenézne a valósággal. Ez nem történt meg, és továbbra sem történik meg. Megalapozatlan volt és maradt a költségvetés azért, mert a bevételek túltervezettek voltak minden tételben, a kiadások pedig alultervezettek voltak, és sok esetben hibás feltételezéseken alapultak. Hibás feltételezéseken, mert a kormány néhány szlogenszerű megállapítás után erre mindjárt költségvetési tételt is tervez. Hiába kérjük, hogy mutassa ki, hogy véleménye szerint pontosan miből származik majd kevesebb kiadás vagy nagyobb bevétel, ez rendre nem történik meg.
Így történt ez is, amikor beleterveztek a költségvetésbe egy igen hatalmas összeget, rendkívüli járulékbehajtás címén. Az, hogy ezt igazából nem lehet elkülöníteni - a rendes és a rendkívüli járulékbehajtást - egymástól, az már csak egy részletkérdés. Külön címen írják, és úgy írják bele a költségvetésbe, mintha valami egészen különleges eljárásról lenne szó, holott mindkét esetben azonos eljárásról van szó.
(19.50)
Arról viszont nem nyilatkozik ilyen esetben a Pénzügyminisztérium, hogy vajon ezek a járulékbehajtások olyanok-e, amelyek folyamatosan fizetőképes, ám a járulékot fizetni pillanatnyilag nem tudó gazdasági társaságtól származnak-e, avagy olyan járulékbehajtást jelentenek, amelyek éppen felszámolás alatt lévő gazdasági társaságtól származnak, amelyek esetén, ha ezt az elmaradást behajtották, onnan továbbiakban semmiféle bevételre nem számíthatnak. Hiszen ezek feltétlenül fontosak ahhoz, hogy az ilyen típusú járulékbehajtások összetételét és hosszú távú hatását fel tudja mérni a Pénzügyminisztérium.
Túltervezték a munkáltatói táppénz-hozzájárulást is, és én ezt a Pénzügyminisztérium helyében rendkívül figyelmeztető jelnek venném. A munkáltatói táppénz-hozzájárulás 12 milliárdja helyett 6 milliárdot terveznek ebben a költségvetésben, de az Állami Számvevőszék szerint még ez is túlzás. Jó, ha három bejön belőle. Nos, ez egy nagyon figyelmeztető adat, különösen a Pénzügyminisztérium számára, hiszen minden járulékemelés, mint ez is - valójában járulékemelés volt - olyan eredménnyel jár, hogy a járulékfizetési hajlandóság csökken. Tehát nem érdemes az álmokat törvénybe foglalni, esetleg a valósággal kellene foglalkozni.
A következő probléma az volt, hogy a kiadásokat alultervezték, és az esetek igen jelentős részében alapvetően hibásan. Beszélnek, és megint egy szlogenszerű megállapításból írnak költségvetést. Arról beszélnek, hogy a kapacitáscsökkentő intézkedéseknek az egészségügyben megtakarító hatása van. Tisztelt képviselőtársaim, egy év óta szeretném látni azt a számítást, amire alapozzák ezt a megállapítást. Egy év óta nincs számítás, de költségvetést terveztek rá. Nos, kérem, nem volt ebben az évben sem a kapacitáscsökkentő intézkedéseknek megtakarító hatása és nem tudják kimutatni, hogy mitől lenne a következő évben ezeknek a kapacitáscsökkentő intézkedéseknek megtakarító hatása.
Tisztelt Pénzügyminisztérium! Számolja már ki egyszer, hogy ha egyszer a betegek után jár a pénz a különféle egészségügyi intézményben, és kevesebb ágyon ugyanannyi beteget fognak kezelni, akkor a kiadás pontosan ugyanannyi lesz, mint volt. Ha ezt nem veszi számításba a Pénzügyminisztérium, már megint az álmait fogja a következő évi költségvetésben is tervezni, és majd jövő ősszel ismét arról tárgyalhatunk, hogy ugyan vajon rosszul gazdálkodott-e az Egészségbiztosítási Önkormányzat, vagy rosszul tervezett a Pénzügyminisztérium.
A következő nagyon érdekes kérdés ez az úgynevezett kórház-konszolidáció kérdése, ami tavasz óta húzódik. A története rendkívül izgalmas. Hiszen májusban kérdeztem meg először - amikor már a pályázatokat kiírták, a kórházak lázasan dolgoztak a pályázat beadásán - éppen pénzügyminisztériumi államtitkár úrtól, hogy hol van ennek a fedezete? Akkor az volt rá a válasz, hogy ez egy jó kérdés. Akkor a kormány még nem tudta. De hogy nehogy megfeledkezzünk a dologról, július 1-jén járt le a pályázati határidő, tehát július 1-jén már fizetni kellett volna a kormánynak. Előtte két nappal ismét megkérdeztem, hogy hol van a kórház-konszolidáció, hiszen két nap múlva lejár a határidő. A válasz akkor az volt, hogy majd augusztusban beszélünk róla, addig még dolgozunk, és a többi, és a többi. Aztán megkérdeztem egyszer pénzügyi államtitkár urat, hogy ugyan felmérte-e a kormány, hogy milyen gazdasági hatása van a kórházak fizetésképtelenségének. Államtitkár úr szép mesét mesélt, csak a kérdésre nem válaszolt. Még csak azt sem mondhatják, hogy nem figyelmeztettem a kormányt arra, hogy ebből súlyos feszültség lesz. Igaz ugyan, hogy a miniszter úr többször elmondta, hogy én csak feltartom a közvéleményt, az összes figyelmeztetésem nem volt elég ahhoz, hogy a kormány még azelőtt intézkedjen, mielőtt az első nagy cégek bejelentik a szállításképtelenségüket.
De arról még mindig nem tudunk, hogy vajon fölmérte-e a Pénzügyminisztérium, hány kisvállalkozó és gazdasági társaság csukta be a kaput amiatt, hogy nem tudott fizetni az egészségügyi intézmény, neki pedig nem volt akkora tőkeereje, mint a Humán Rt.-nek, hogy hónapokon keresztül hitelezzen. Erre nincs válasz, pedig biztos, hogy történtek ilyenek, mert a kisvállalkozók valóban nem tudnak hónapokig ígéretekből élni. És most itt vagyunk a konszolidáció utolsó utáni pillanatában. Itt vagyunk, most már belátta a kormány, hogy amit hónapokon keresztül mondogatott, hogy majd a kétmilliárddal megoldja a kérdést, most már rájött, hogy mégse fogja tudni megoldani, most már négymilliárd forintot tervez, ugyanakkor azonban egy dologra még mindig nem válaszolt: miből fogják azok az intézmények visszafizetni a hitelt, még akár kamatmentesen is, akik a jelenlegi havi működési költségvetésükből hiányt termelnek? Miből fogják jövőre kitermelni azt a többletet, amiből nemcsak a havi betegellátást, hanem majd még az akár kamatmentes hitelt is visszafizetik? Erre nincs válasz, erre csak egy válasz van: az, hogy ugyanez a négymilliárd forint mint hiány meg fog jelenni, tisztelt képviselőtársaim, mert az intézmények nem fogják tudni visszafizetni ezeket az összegeket a jelenlegi társadalombiztosítási költségvetésből, és ahogy elnézem a '97. évi költségvetést, abból sem fogják tudni visszafizetni.
Az már csak egy érdekes kérdés, hogy mitől halmozódott fel ez a hiány. Annak az elemzését sem hallhatjuk, nagyon értékelném, hogyha adott esetben mondjuk elmondaná a Pénzügyminisztérium, hogy véleménye szerint mitől halmozódott fel az egészségügyi intézményekben ez a hiány. Vajon valóban úgy gondolják, hogy ezek gazdálkodási problémák? Hiszen átvilágították az intézményeket, csak az kerülhetett be a konszolidációba, akinek megvizsgálták és tényleg megalapozottnak találták az igényét. Akkor nem kellene-e talán elgondolkodni azon, hogy hosszú távon mi a megoldás? És van még egy dolog. Vannak itt olyan intézmények, kérem, akik a rosszul megállapított finanszírozási rend miatt kerülnek ilyen helyzetbe. És ez nagyon tökéletes példa: ott van a mintakórház, a Balassa János Kórház, amelyiket átalakított a korány óriási nagy dérrel-dúrral, hogy kérem itt krónikus és ápolóellátásra szükség van, csökkentsük az aktív ágyak számát - igen, egy aktív kórházat megszüntettek, amíg aktív kórház volt, nem volt egy fillér hiánya sem.
Aztán átalakították krónikus és ápolóotthonná, és úgy állapították meg a finanszírozását, hogy az egy betegre jutó rezsiköltség 2100 forint havonta, és az ápolás esetben 1400-at fizet a társadalombiztosítás, krónikus esetben pedig 2000-et. Minden betegre, minden egyes ápolási napon, kérem, automatikusan termelődik a hiány, mert nem lehet másképp a legminimálisabb vagy legnagyobb takarékosság mellett sem megoldani. Erre sincs megoldás és most az átalakított, nagy dérrel-dúrral beharangozott mintakórházat kérem, be akarják zárni, úgy látszik még sincs szükség krónikus és ápolóotthonra.
Miről szól ez az egész egészségügyi átalakítási hercehurca? Nem hiszem, hogy valamelyikünk tud még erre válaszolni, a szlogeneken kívül, amiket persze mindennap 600-szor el lehet mondani. Ésszerűsítjük, racionalizáljuk, leépítjük, átalakítjuk az egészségügyet. De hogy mi mögötte a valóság, azt ilyenkor általában nem szokták megnézni. Ezek a dolgok jellemzik a valóságot, kérem. Ha ezt a folyamatot rosszul csinálják, akkor többe kerül, mintha bele se fogtak volna.
A következő kérdés a kockázatkezelő. Ja, még egy dolog erről, rendkívül érdekes. Ugye, most az történik, hogy a fölhalmozódott adósságot a kormány egy összegben akarja kifizetni a szállítóknak és a hitelezőknek, vagyis egyre szélesebb ívben szakadnak el a kórházak finanszírozási valóságától. Igen, tisztelt képviselőtársaim, a kórházak a pénzt, betegforgalom-arányosan kapják. Ez a finanszírozási rend, és most abban a kórházban, ahol a betegforgalom-arányos hiány felhalmozódott, ott kifizetik az adósságot a szállítónak, abban a kórházban pedig, ahol betegforgalom-arányosan sikerült még mindig jól gazdálkodni, és nem halmoztak föl hiányt, azok a kórházak semmit nem kapnak. Miben teremt ez érdekeltséget, tisztelt Pénzügyminisztérium? Végiggondolta-e, hogy vajon nem abban teremti-e meg az érdekeltséget az egészségügyben, hogy nyugodtan lépjék túl a kereteket, mert amikor csődbe kerül a kórház, úgyis meg kell mentenie a kormánynak, hiszen nem engedheti meg a kormány, hogy egészségügyi intézményeket ilyen pénzügyi okokból bezárják.
Nem mérték ezt föl, tisztelt képviselőtársaim. Ezt most nem azért mondtam, mintha úgy gondolnám, hogy a tartozást felhalmozó kórházak a rossz gazdálkodás miatt kerültek ebbe a helyzetbe, hiszen maguk a vizsgálatok is azt igazolták, hogy ez nem így van. De azért mégiscsak abszurd helyzet az, hogy aki fogcsikorgatva, a dolgozók juttatásaiból és a betegek ellátásaiból lecsipegetve megoldja, hogy hiányok nélkül dolgozzon, az ebben az esetben rosszabbul jár, mint akinek ez nem sikerült.
(20.00)
Nem hiszem, hogy ez hosszú távú cél lehetne. A kockázatkezelő célra szánt 225 millió forint megvonása pedig egészen furcsa eljárás a minisztérium részéről. Mert ebben az esetben, így november tájékán nem az a kérdés, hogy elviekben helyesnek tartjuk, tartottuk-e a kockázatkezelés címet, hanem az az igazi kérdés, hogy egy törvénybe foglalt keretösszeget, amire pályázatot írtak ki, amire jelentkezők voltak, amit elbíráltak és már csak a kifizetés van hátra, ezt az összeget ha most megvonja a Pénzügyminisztérium, akkor milyen jogállam létezik Magyarországon? Mert ez gyakorlatilag visszamenőleges törvényalkotás, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt Pénzügyminisztérium, amelyikben biztos vagyok, hogy alkotmányosan igen keményen támadható. Nem ajánlom, hogy ezzel az egymilliárd forinttal vagy 750 millió forinttal számoljanak, mert biztos, hogy alkotmányellenes ez a lépés. Én tudom, hogy ennek a kormánynak nem erőssége a jogállamiság és az alkotmány tiszteletben tartása, de azért ennyire evidens módon talán mégse kellene csinálni.
Megalapozatlan ez a költségvetés a Néppárt szerint azért is, mert sorban nem következtek be azok az intézkedések, amiket a kormány meghirdetett. Sorban az történt, hogy gyönyörű megállapításokat tett arról, hogy mit kell ésszerűsíteni, racionalizálni, átalakítani, megszorítani és szigorítani, csak éppen nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel. Idetartozik elsőként a gyógyszeráremelés ügye, aminek az elhalasztásával termelt maga a kormány négymilliárdos hiányt. De ráadásul most a pótköltségvetésbe beletervezett összeg sem valós, tehát nyugodtan számolhatna a Pénzügyminisztérium négymilliárd forinttal még nagyobb hiánnyal. A gyógyászati segédeszköz-támogatásban is alacsonyabb keretet terveztek, amit természetesen túlléptek a támogatási összegekkel, és azért léptek túl, mert mese volt az kérem, hogy néhány hónapon belül a gyógyászati segédeszközök kölcsönzését és újrahasznosítását olyan mértékben tudják megoldani, hogy ez milliárdokkal csökkentse a kiadást. Ez megint egy olyan szép mese volt, amire azonnal ráterveztek egy költségvetési tételt.
A gyógyfürdő-szolgáltatások esetén rendkívül tanulságos, tisztelt képviselőtársaim, az Állami Számvevőszék megállapítása. Rendkívül tanulságos azért is, mert valami olyan dologra mutat rá, amit én már nagyon régóta mondok, és nagyon tanácsos lenne, hogyha a pénzügyi apparátus és a kizárólag kiadási tételekben gondolkozók ezt végiggondolnák. A takarékosságot célzó intézkedések azonban ellentétes hatást váltottak ki: a kevésbé támogatott ellátásokkal szemben megnövekedett a támogatott drágább, speciális ellátások felírása és igénybevétele. Belátva az előirányzat tarthatatlanságát, duplájára kell felemelni ezt az összeget. Ez az, amit én most már több mint egy éve mondok, hogy a dolog nem olyan egyszerű, hogy az egészségügyben leírok egy kisebb számot, és ettől azonnal úgy kezd működni a rendszer. Az egészségügyben a rosszul előkészített és rosszul meghozott döntés végső soron többe kerül, mintha nem csináltak volna semmit, tisztelt képviselőtársaim. Ez a megállapítás is ezt támasztja alá.
Ugyanez vonatkozik a korhatár alatti baleseti és rokkantsági ellátásokra, hiszen ott is egy elképzelést, egy álmot foglaltak törvénybe. Szigorító intézkedéseket emlegettek, amitől természetesen nem történt semmi, és ismét csak nagyobb lett a kiadás.
Tehát a Magyar Demokrata Néppárt nevében azt mondhatom, hogy ez a pótköltségvetés megalapozatlan most is, mint amilyen megalapozatlan az eredeti költségvetés volt. Mindjárt arra is utalhatok, hogy a jövő évi társadalmi költségvetés is ugyanolyan megalapozatlannak ígérkezik, mint amilyen az idei volt. És gondolják végig tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ez alatt a kormányzati ciklus alatt egyetlenegy megalapozott társadalombiztosítási költségvetés nem született. Hiszen a '95. évre tervezett költségvetést '95 nyarán fogadtuk el - az sem volt valóságos. A '96-ra tervezett költségvetés pótköltségvetését most csináljuk, és már most bele van írva a '97. évi társadalombiztosítási költségvetésbe a megalapozatlanság, a keretek túllépése, és még mindig nem tudják önök sem, hogy az egészségügyi hozzájárulással vajon növekedni fognak-e a járulékbevételek vagy éppen csökkenni.
Nagyon szomorú ez, és azért ez valamit jelent. Ha egy kormány ennyire nem hajlandó szembenézni a társadalombiztosítás helyzetével, s ennyire nem hajlandó figyelembe venni a valóság tényeit, az nem is tud hosszú távra megalapozott programokat készíteni. Köszönöm figyelmüket.
