DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Némiképp félreértette vagy félremagyarázta, amit mondtam, hiszen a kórház-konszolidációval kapcsolatban nem azt mondtam, hogy az a baj, ha beavatkozik, vagy nem, hanem azt, ha rosszul és rosszkor.
És ebből is ered az az ellentmondás, amit itt felvázolt, hogy most vajon az a kórház azért került-e nehéz anyagi helyzetbe, mert beruházásokat végzett, vagy ez, vagy az, vagy amaz. Itt egy kiírt és lefutott pályázatról volt szó, én erről beszéltem. Ennek a pályázatnak a benyújtási határideje májusban volt, tisztelt képviselőtársaim. Az előző évi állapot szerint felhalmozódó adósságok törlesztésére nyújthatott be pályázatot, a Népjóléti Minisztérium előírta a vizsgálatot arra vonatkozólag, hogy vajon a kórház adóssága tényleg megalapozott-e.
Ezek után kiderült, hogy 4,5 milliárd forintos megalapozott igényt találtak az intézményeknél, és azóta eltelt fél év, tisztelt képviselőtársam. Én nem csodálkozom, hogy újabb 45 kórház mondta azt, hogy nem tud fizetni. Ez azért volt, mert azóta egy fél év eltelt már, és hogy ezalatt a fél év alatt miért nem történt semmi, erre semmiféle magyarázatot nem tudott adni. Viszont fél évvel később sokkal kevésbé áttekinthető a helyzet.
Akkor kellett volna - július 1-jén kellett volna - a kormánynak elindítani az összegeket a kórházakhoz, és hogy nem teremtette meg, ez volt a határidő, javaslom, vegye elő a pályázati kiírást, nézze meg a közlönyt, ez van benne, hiszen ezért tértem vissza ismételten és itt a parlament nyilvánossága előtt erre a kérdésre. Ha akkor rendezik ezeket az adósságokat, nyilván másképp nézett volna ki a helyzet máig. Sokkal áttekinthetőbb lett volna.
Azért én óvatosabb lennék, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy átvegyék ezeket a típusú megállapításokat - mint amit rendkívül felelőtlenül, a társadalombiztosítás egyik képviselője kiejtett a száján -, hogy ja, ha valakik bőrgarnitúrát vásárolnak, kérem, ez körülbelül olyan, mintha valakit tolvajlással rágalmaznak meg. Ez történt, tisztelt képviselőtársaim, hogy a betegellátásra szánt működési költségvetésből valakik, valahol, kérem szépen, vagy megmondja konkrétan, hogy ki és hol csinált ilyet, vagy fogja be a száját! Mert az egész egészségügyi ellátóhálózatot ilyen mérhetetlen tisztességtelenséggel megvádolni azért mégis csak túlzás.
Ennél sokkal nagyobb felelősségtudattal bánjanak az egészségüggyel, mert nehogy azt higgyék, hogy a betegeket túl sokáig szembe lehet fordítani az egészségügyi dolgozókkal! De ha sikerül, annál nagyobb katasztrófa az egészségügyi ellátás számára. Tehát ezt a szemléletet nagyon gyorsan építsék le a különféle hozzászólásaikból, ha nem akarják végképp és teljesen szétrombolni a magyar egészségügyi ellátás orvost és beteget összekötő kapcsolatrendszerét. Anélkül pedig nem is működik. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem