CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter úr bejelentéseit mindenképpen örömmel kell üdvözölnünk, és való igaz, hogy a közelmúltban a közvéleményt inkább a kormányzat részéről előgerjesztett negatív jelenségek foglalkoztatták; de ezeket örömmel üdvözöljük. Én emlékeztetem a tisztelt Házat arra, hogy a költségvetési vitában én magam már megemlítettem a Standard and Poor's intézetnek a minősítését mint pozitívumot.
(15.10)
Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ezek az eredmények, tehát az ország hitelképességének a javulása, akár az OECD-felvételünk és az európai integráció előrehaladása mellett - sajnos - a magyarországi helyzet úgy alakul, hogy erőteljesen fenyeget minket egy latin-amerikanizálódás, amely fogalomkörbe az tartozik, hogy egy tömeges elszegényedés mellett egy szűkebb réteg vagyoni helyzete javul igen erőteljes módon, és a társadalomnak óriás rétegei leszakadnak.
Mi ezzel a pénzügyminiszteri bejelentéssel kapcsolatban felhívjuk a tisztelt pénzügyi kormányzat és az egész kormány figyelmét arra, hogy meg kell akadályozni azt, hogy Magyarország két részre szakadjon: egy tömegesen szegény sorban élő rétegre és egy nagyon szűk jól élő rétegre; mert ez a latin-amerikanizálódás. Véleményem szerint az OECD-tagság nem ezt célozta meg, ezért valamennyi iparpolitikai törekvésünknek, gazdaságot javító valamennyi törekvésünknek ezt mindenkor figyelembe kell venni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem