DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Azt, hogy intézményesülő káosz lenne az egészségügyben, engedjék meg, hogy a becsületesen, lelkiismeretesen dolgozó orvosok és egészségügyi dolgozók védelmében is vitassam, sőt visszautasítsam. Másodszor: tudom azt, hogy a sajtó és ellenzéki képviselőtársaim sugallják, sőt sulykolják ezt, ugyanakkor tessék a tényeket megnézni, életmentő szívműtét nem marad el, akinek pacemakerre van szüksége, megkapja a pacemakert, működnek a műveseállomások, és időben kimegy a mentő.
Van viszont finanszírozási válság. Hordozzuk az évtizedes alulfinanszírozottság örökségét, van szerkezeti válság az egészségügyben, amelynek érdekeket is sértő enyhítése a szűkös források jobb hasznosítását szolgálja. És vannak igazgatási zavarok a sokszereplőssé vált egészségügyi rendszer gyermekbetegségeinek a tüneteként. A kórházak adósságállományának a növekedése egyébként nagyon sok tényezőnek a függvénye, benne van az alulfinanszírozottság, benne van az, hogy beszerzésekre költöttek a működési költségkeretből, de azért van felelőssége a menedzsmentnek és a tulajdonosnak is, nem egy helyen. Amint a négymilliárdos keret megnyílik a társadalombiztosítás pótköltségvetésében, mód lesz arra, hogy az eladósodott kórházak szigorú feltételekkel támogatást kapjanak. De ne dramatizáljuk túl a helyzetet, mert az adósságállomány a teljes kórházi működési költségvetés 3-4 százalékát teszi ki, és az intézmények legfeljebb egyharmadát érinti.
Ami pedig az egészségügyi ellátási kötelezettségről szóló törvény végrehajtását illeti, ez pontosan azért szükséges, tisztelt képviselőtársaim, hogy az adósságállomány újratermelődése elkerülhető legyen, és hogy van esély a végrehajtásra, arra Toller képviselőtársam hozzászólása is példa. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem